II. Richárd
II. Richárd – angol király (1366–1400, uralk. 1377–1399), Edwárdnak, a „fekete herceg”-nek, III. Edwárd elsőszülött fiának a fia, az azonos című krónikás színmű központi alakja. Unokaöccsét, a népszerű Bolingbroke1-ot (a későbbi IV. Henrik királyt) átlátszó ürüggyel száműzte, majd amikor ennek apja, Lancaster1 meghalt, címétől és minden vagyonától megfosztotta örökösét. Ezután hadsereget toborzott a fellázadt Írország pacifikálására; távollétében Bolingbroke visszatért a kontinensről, sereget gyűjtött, és az ország tekintélyes részét hatalmába kerítette. ~ visszafordult ír földről, de serege cserben hagyta, s ő kénytelen volt ellensége előtt megalázkodni, s a valójában ki sem mondott követelésnek engedve trónjáról leköszönni. Utóda Pomfret várába záratta, s itt nem sokkal utóbb az új király hívei, uruk hallgatólagos beleegyezésével, felkoncolták. – A Shakespeare által színre állított királyok között talán ~ a legbonyolultabb jellem. Hetyke dölyfe, önkényeskedése és ifjonti kíméletlensége adnak tápot a vele szemben állók érzelmeinek; olyannyira meg van győződve méltósága isteni eredetéről, hogy önnön bukását szinte kozmikus kihatású katasztrófaként éli át. Jelleme nemesebb vonásai a bukás után lépnek előtérbe: teátrálisan eltúlzott megalázkodásával erkölcsileg ellenfelének fölébe kerekedik; pátosszal viseli fogságát, és oroszlánként küzd a meggyilkolására érkező pribékekkel az utolsó leheletig. A gyakran pózoló, önnön mártiriumában szinte dekadens kéjjel tetszelgő ember itt szerepével összeforr, sorsát maradéktalanul vállalja. Ez a nem minden tehetség nélkül való, elkényeztetett ifjú uralkodó azért hull ki a történelem rostáján, mert mind a jó király nemes és bölcs erélye, mind a zsarnok következetes kíméletlensége hiányzik belőle; önmagát sajnálja, miközben hibái és pipogyasága folytán egy ország törvényes rendje bomlik meg, majd egy évszázadnyi áldatlan háborúságot okozva. 
[A2]
)
[A2]
