II. SZÍN.
Ugyanott. Szoba a Lancaster palotában.
Gaunt, Gloster herczegnő jönnek.
GAUNT.
Ah! a mi részem Gloster vériből van,
Bús jajjaidnál jobban ösztönöz
Gyilkosi ellen boszura. De lám,
Azok kezébe’ van e boszu is, kik
Szerzék halálát, mit mi helyre már
Nem hozhatunk. Bízzuk hát panaszunk’
A kegyes égre, mely midőn a földön
Betelve látja már a bűnrovást:
Égő boszút önt bűnösökre le.
Ah! a mi részem Gloster vériből van,
Bús jajjaidnál jobban ösztönöz
Gyilkosi ellen boszura. De lám,
Azok kezébe’ van e boszu is, kik
Szerzék halálát, mit mi helyre már
Nem hozhatunk. Bízzuk hát panaszunk’
A kegyes égre, mely midőn a földön
Betelve látja már a bűnrovást:
Égő boszút önt bűnösökre le.
GLOSTER.
S nem sarkal jobban a testvéri érzet?
A szeretet nem gyujtja lángra már
Agg szívedet? – Edvárdnak hét fia
– Kik közül egy vagy – mint ugyanazon
Szent vérnek hét edénye, vagy mikép
Egy tőn fakadt hét ifjú tavasz ág;
Némelyt közűlök kór hervaszta el,
Némelyt lemetsze a sors balkeze.
S Tamás, uram, férjem, hű Glosterem,
E szép hajtás az ős királyi fán,
E szent edény a hős vérrel tele,
Széttörve: drága nedve szétomolt;
Lemetszve: gazdag lombja mind lefonnyadt,
Irígy kezektől, gyilkos bárd alatt!
Ah Gaunt! e vér tiéd! A méh, az ágy,
Az anyag, melyből te formáltatál,
Formálta őt is! S bár te élsz, lehelsz,
De meg vagy ölve benne… S még te is
– Hallgatva bár – részes vagy némikép
Apád halálán, veszni hagyva azt,
Ki jó apádnak hasonmása volt.
Ne mondd ezt türelemnek! Gyávaság az!
Boszútlan hagyva őt: tenéletedhez
Mutatsz kényelmes útat ellenednek,
Hogy téged is bátran megöljenek.
Mi köznap emberében türelem:
Nagyok szivében sápadt gyávaság.
Mit mondok? – Biztosítni magadat:
Gloster halálát kell, hogy megboszuld.
S nem sarkal jobban a testvéri érzet?
A szeretet nem gyujtja lángra már
Agg szívedet? – Edvárdnak hét fia
– Kik közül egy vagy – mint ugyanazon
Szent vérnek hét edénye, vagy mikép
Egy tőn fakadt hét ifjú tavasz ág;
Némelyt közűlök kór hervaszta el,
Némelyt lemetsze a sors balkeze.
S Tamás, uram, férjem, hű Glosterem,
E szép hajtás az ős királyi fán,
E szent edény a hős vérrel tele,
Széttörve: drága nedve szétomolt;
Lemetszve: gazdag lombja mind lefonnyadt,
Irígy kezektől, gyilkos bárd alatt!
Ah Gaunt! e vér tiéd! A méh, az ágy,
Az anyag, melyből te formáltatál,
Formálta őt is! S bár te élsz, lehelsz,
De meg vagy ölve benne… S még te is
– Hallgatva bár – részes vagy némikép
Apád halálán, veszni hagyva azt,
Ki jó apádnak hasonmása volt.
Ne mondd ezt türelemnek! Gyávaság az!
Boszútlan hagyva őt: tenéletedhez
Mutatsz kényelmes útat ellenednek,
Hogy téged is bátran megöljenek.
Mi köznap emberében türelem:
Nagyok szivében sápadt gyávaság.
Mit mondok? – Biztosítni magadat:
Gloster halálát kell, hogy megboszuld.
GAUNT.
Itéljen Isten! mert helyettese,
Szent színe előtt fölkent képe, a
Király tevé azt. Hogyha bűnösen:
Isten boszulja meg, de én soha
Helytartójára fegyvert nem fogok!
Itéljen Isten! mert helyettese,
Szent színe előtt fölkent képe, a
Király tevé azt. Hogyha bűnösen:
Isten boszulja meg, de én soha
Helytartójára fegyvert nem fogok!
GLOSTER.
Jaj hát! hová forduljak panaszommal?
Jaj hát! hová forduljak panaszommal?
GAUNT.
Isten az özvegy véde, gyámola!
Isten az özvegy véde, gyámola!
GLOSTER.
Jól van tehát. Agg Gaunt, Isten veled.
Te menj Coventryhez, a bajvivást
Henrik fiad s a vad Mowbray között
Megnézni! Oh! férjemnek kínja, mind
Henrik kardjára szálljon s zord hegyén
Hasson be Mowbray áruló szivébe.
Vagy ha nem éri őt, első csapásra:
Mowbraynak bűne oly súlyos legyen,
Hogy megszakadjon habzó paripája
S őt összezúzva hagyja a fövényen,
Méltatlant Harry nemes fegyverére.
Isten veled, Gaunt! Véred özvegye
Bújával marad, hogy sírba vigye!
Jól van tehát. Agg Gaunt, Isten veled.
Te menj Coventryhez, a bajvivást
Henrik fiad s a vad Mowbray között
Megnézni! Oh! férjemnek kínja, mind
Henrik kardjára szálljon s zord hegyén
Hasson be Mowbray áruló szivébe.
Vagy ha nem éri őt, első csapásra:
Mowbraynak bűne oly súlyos legyen,
Hogy megszakadjon habzó paripája
S őt összezúzva hagyja a fövényen,
Méltatlant Harry nemes fegyverére.
Isten veled, Gaunt! Véred özvegye
Bújával marad, hogy sírba vigye!
GAUNT.
Isten veled, húgom. Coventrybe mé’k.
Jőjön velem, s maradjon véled ég!
Isten veled, húgom. Coventrybe mé’k.
Jőjön velem, s maradjon véled ég!
GLOSTER.
Egy szót még. A bú visszapattan onnan,
Hová esék: nem hogy könnyű s üres,
Sőt ép’ súlyáért. Én is búcsuzom,
Mielőtt kezdtem volna valamit:
Búm megmarad, bár szűnni láttatik.
Köszöntsd bátyámat is, York herczeget.
Ez az egész.… De még is… ne siess.
Valami tán eszembe jut. Mondd meg neki…
– Mit is? hogy Plashyben minél előbb
Meglátogasson… Ah! mit lásson itt
A jó öreg York? Puszta falakat,
Lakatlan űrt és zord köveket, miken
Nem hangzik sürge lépés, szeliden!
S mi üdvözölje ott? Sohajaim!
– Mégis! ne jőjön! Mért keresse fel
A bút, mely mindenütt lakásra lel?
Hadd maradok elhagyva, egyedül,
Egy szót még. A bú visszapattan onnan,
Hová esék: nem hogy könnyű s üres,
Sőt ép’ súlyáért. Én is búcsuzom,
Mielőtt kezdtem volna valamit:
Búm megmarad, bár szűnni láttatik.
Köszöntsd bátyámat is, York herczeget.
Ez az egész.… De még is… ne siess.
Valami tán eszembe jut. Mondd meg neki…
– Mit is? hogy Plashyben minél előbb
Meglátogasson… Ah! mit lásson itt
A jó öreg York? Puszta falakat,
Lakatlan űrt és zord köveket, miken
Nem hangzik sürge lépés, szeliden!
S mi üdvözölje ott? Sohajaim!
– Mégis! ne jőjön! Mért keresse fel
A bút, mely mindenütt lakásra lel?
Hadd maradok elhagyva, egyedül,
| Míg síró lelkem sír ágyába dül! | (Elmennek.) |
