264. AZ UBORKA MEGSÁRGULT

Full text search

264. AZ UBORKA MEGSÁRGULT
Az uborka megsárgult. Ebben az állapotában télire el nem rakható. A szezonnak vége. Helyesebben: itt az új szezon…
Elég gyorsan eveztünk ki a nyárból.
Hogy partot értünk, csak akkor vettük észre, mikor a csípős széltől borzongani kezdtünk. Akkor este volt, s mi még hozzászoktunk a szabadban való vacsorázáshoz. Felvettük hát az előkeresett felöltőt, s ünnepélyesen konstatáltuk, hogy az uborka megsárgult, s kezdődik az igazi szezon.
A tegnapi vasárnap már ősziesen festett. Az utcán kisebb volt az élet, mint máskor. A Rhédey-kertben fogvacogva működött egy válogatott rezesbanda, de művészetével nem tudta felmelegíteni a népet. Hiteles értesülésünk szerint százhuszonháromezer-kétszázkilenc pohárral fogyott el kevesebb sör, mint a múlt vasárnapon.
Fagylaltot csak az életúntak fogyasztottak. Azok pedig, akik a fürdőbe merészkedtek, dideregve bújtak a hővizű források vizébe…
Szóval: tarlóból fújdogál a szél. Szerkesztőségünkbe már öt darab őszi dal érkezett, melyekről már itt megizenhetjük, hogy nagyon rosszak.
Az uborka megsárgult, a fiumei cápa téli álomra hajtotta gondterhelt fejét, a nyári kritikusoktól elszedték a szabadjegyeket, a váradi uszodatulajdonosok viszont most bocsátják ki a tiszteletjegyeket, a sorok őszi hangulatú írója pedig könnyfátyolos szemekkel néz a felöltőtlen és télikabátatlan jövőbe…
Szabadság 1900. augusztus 14.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir