368. LOPOTT VERS
368. LOPOTT VERS
Oszváth Andor úr esztergomi városi tisztviselő. Bizonyosan szolid, józan életű ember, esetleg olyan népszerű, hogy a városi hajdúk – ami nagy dolog ám – szívesen szalutálnak neki. Nincs Oszváth úrnak semmi baja sem. Idegei rendben vannak, előleget nem vett föl, büntetve nem volt. Nagyon szépen, böcsületesen megvénülhetett volna a hivatalában. Háborúságot nem ismert volna. Szürke neve olyan szürke maradt volna mindvégig, mint minden böcsületes városi tisztviselőé, de Oszváth Andor úr nem fért a bőrébe. Valami veszedelmes, ragályos betegség szállta meg, amilyenről még nem is hallottak az esztergomi városházán. Ambíció vagy mi a manó lopta be magát az Oszváth úr keblébe. Mikor pedig a polgári józanság megvadul, akkor nagyon megvadul. Oszváth úr annyira megvadult, hogy rövidesen költő akart lenni. Ám Oszváth úrnak annyi tehetsége sem volt persze a versíráshoz, mint egy csirkének. És mégis költő akart lenni. Szerencsére a magyar társadalom jóvoltából van néhány nagy poétánk, akit nem ismert és nem ismer a kutya sem. Remek dolgaik a könyvpolcon hevernek. Ilyen a többek között néhai Szomory Károly is. Nagy volt, igazi költő, de egy kínos élet után megőrülten meghalt. Elfeledték. Oszváth Andor úr megszerezte a felejtett poéta kötetét. Lemásolgatta, s aláírta a maga becsületes nevét. Véletlenül a dolog kiderült. Esztergomban élőhalott ma már Oszváth Andor úr, pedig a sarokba szorítás nagy pillanatában arra esküdött, hogy Szomory lopta őtőle a verset!… Ez az Oszváth úr esete. Leírtuk, mert két igazságot látunk benne. Magyarországon az igazi poéta nem él hiában. Meghalhat éhen, de ha meghal, érdemesnek tartják, hogy a verseit ellopják. A második pedig, hogy egy biztos állású, komoly, filiszter, magyar hivatalnok ember a huszadik század elején – kacagj, bajazzo – nem átall verset lopni. Hát Krivány annyira megelőzte a korát?
Szabadság 1901. február 22.
ae.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
