89. KONZUL HOLTTESTE PÁRIZSBAN

Full text search

89. KONZUL HOLTTESTE PÁRIZSBAN
[Párizsból írja levelezőnk:]
Az a néhány tucat, mindenféle nációjú árva poéta, akiket a francia újságok koronkint ki szoktak vonultatni vigasztalódás címén és okából a Heine Henrik sírjához, – most már igazán láthatja, hogy a „hálás utókor” nemcsak amolyan szép frázis hanem maga a megvalósító igazság. Konzul holttestét hazahozták a német és hideg Berlinből és Konzul nemsokára ismét látható lesz, még pedig a „Musée d’histoire naturelle” gyűjteményében. Hogy ki volt Konzul? Mindenkinek hallania kellett róla. Konzul volt a legmodernebb és legcivilizáltabb csimpánza a mi korunknak. Amerikában kezdette karrierjét, de élni tulajdonképpen csak Párizsban élt. Ez élet előkelő volt, zajos, de egyszersmind fölemésztő is. Mikor Konzul jóllakott már a lumpolással, pezsgővel, havannával, sőt ezt nagyon határozottan beszélik Párizsban – a nők kegyeivel, átment Berlinbe. Berlinben elpusztult szegény. A párizsi lumpolások reakciója ott érte utól. Halála nagy részvétet keltett Párizsban. Maga Jules Claretie is fölcsapott a funerátorok közé, s igen érzékeny nekrológot írt róla. De a hálás utókor még mindezzel nem rótta le tartozását a csimpánz iránt, ki olyan magasra emelkedett minden csimpánzok fölé. Konzul teste Párizsban van újra. A fényes és értelmes majomlélek elszállott ugyan e testből, mégis preparálni fogják Konzul porhüvelyét. És Konzult még egyszer látni csődülni fog pár nap múlva Párizs népe. Bizonyosan fog akadni életrajzírója is Konzulnak. Lehet, hogy szobrot is kap. Hiszen a hálás utókor és a szobor szinte elválaszthatatlanok…
Pesti Napló 1904. március 18.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir