A beiktatás.

Full text search

A beiktatás.
A szabadságlevél kihirdetése után három év múlva, az 1752. országgyűlésen törvényesen is beiktatták Zombort a szab. kir. városok sorába. Nem sikerűlt tehát Bács vármegyének utolsó akadályozó kísérlete sem. Az 1751. évi pozsonyi rendekhez ugyanis Zombort erősen lekicsínylő fölterjesztéssel fordúlt a vármegye, ilyeneket írván: „E város – mely mind lakóira, mind épületeire és egyéb dolgaira nézve inkább egy faluval, mint kir. várossal hasonlítható össze, miért is a kir. városok formáját és jellegét századok múlva is alig fogja elérni – annyi adóssággal van terhelve, hogy azokból száz éven át sem fog kilábolni. Részint emez, részint amaz okból, mert hitelezői már zaklatják, lakosai titkon és apránként a környékre szökdösnek, némelyek pedig félelmükben vagyonukat titokban elszállítják, – és így a zomboriak maguk nyíltan tanúsítják, hogy a kegyelmes kir. kiváltsággal élhetni nem remélnek. A lakosság különben annyira ki van merűlve anyagilag, hogy a város adó- és kölcsön-tartozásait csak katonai végrehajtással lehet rajta megvenni. Ily viszonyok között, mivel a városnak semmi jövője nincs, szabadalma pedig csak a kincstárnak és a szomszédos községeknek van kárára, legyen azon az országgyűlés, hogy e város, mely eddig csak a vidéket rabló gonosztevők fészke és menedékhelye volt, a szab. kir. városok sorába be ne czikkelyeztessék.”
A csakhamar beállott rohamos fejldődés ráczáfolt a vármegyére; az új szab. kir. városnak szép jövője igérkezett.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir