A Határőrvidék föloszlatása.

Full text search

A Határőrvidék föloszlatása.
Az 1745 július 1-én kelt királyi leírattal csak Szabadka, más néven Szent-Mária, Zombor, Bresztovácz és Palánka katonai helyeknek a bekebelezését rendelték el, a tiszai Határőrvidék végleges feloszlatása azonban csak 1750–51-ben következett be. A királynőtől kiküldött bizottság gróf Grassalkovich Antal elnöklete alatt 1750. év őszén kezdte meg működését. Titelből kiindulva, Zentán át Szegedig sorra járta a Határőrvidékhez tartozó községeket, a hol mindenfelé kitörő örömmel fogadta a vármegye közönsége, mert úgy tekintették, mint az ország felszabadítóját, a katonai hatóságok uralma alól. De a határőrvidéki szerbek annál féltékenyebb szemmel nézték a bizottság működését. Az 1750 augusztus 15-én kibocsátott leíratra, mely az összes még meglévő tiszai és marosi sánczok megszüntetését elrendelte, a szerb metropolita és Sevics őrnagy, a szerb katonaság nevében felszólaltak és kifogásaikat írásban adták be a főhaditanácshoz. Mária Terézia királynő azonban fenntartotta rendeletét, a Duna–Tisza szögén öt helységet kivévén a polgárosítás alól, szabad választására hagyván a határőröknek, hogy az új Határőrvidékre akarnak-e költözni, vagy pedig polgári alattvalókká akarnak-e lenni. Az átköltözés napjául 1751 április 1-ét tűzte ki.
De Mária Terézia még tovább ment a határőröknek adandó kedvezményekben. 1751 márczius 1-én a tiszai Határőrvidék tisztjeit magyar nemességre emelte, ugyanez évi június 28-án pedig Martonos, Ókanizsa, Zenta, Ada, Mohol, Petrovoszello, Óbecse, Szenttamás, Bácsföldvár, Turia községek lakosságának szabadalomlevelet adott, melyben a helységekhez tartozó földterületeket, az akkori lakosságnak, bizonyos szolgálmányok teljesítése mellett, örök időre használatul adta. E szabadalomlevél következtében e helységek együttvéve a szabadalmazott tiszai kamarai területté alakultak, miből 1791-ben a tiszai Koronakerület alakult. 1758-ban pedig az akkori tiszai Koronakerületben lakó minden egyes volt határőrvidéki tisztnek rangjához mérten földbirtokot adományozott, mely földterületeket már 1751 óta haszonélvezték.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir