2. Heves vármegye szerepe a nemzeti fölkelések korában.

Full text search

2. Heves vármegye szerepe a nemzeti fölkelések korában.
Eger várának eleste után Heves vármegye és az egész felvidék védtelen maradt. A királyi hadakat a Duna mellékére és Erdélybe rendelték; Básta György, Felső-Magyarország kapitánya, ki utóbb nevét oly gyűlöltté tette, Rudolf király parancsára Erdély védelmére ment. A királyi hadak különben is tehetetlenek voltak a török-tatár hordákkal szemben, a mint azt Mátyás főherczeg levelében megvallotta.55) Ilyen körülmények között ellenállás nélkül pusztítva vonultak át Heves vármegye területén 1599-ben azok a Buda körül összetömörült tatár hordák, 526melyek hazájukba visszatérni törekedtek. A szolnoki és hatvani törökök meg Nógrád, Fülek felé kalandoztak.56) Magyar részről mindössze az történt, hogy Roszburn Herman német kapitány Nádasdi és Schulcz csapataival egyesülve 1603-ban Hatvant visszaszerezte a király számára. De e dicsőségnek nem sokáig örvendhettek, mert ezen a fontos helyen, a mely Buda és Eger között a hadi és élelmiszerek állomása volt, kevés őrséget, alig 200 katonát hagytak hátra és ez a csekély számú őrség a hatalmas török elől 1604-ben a várost felgyújtva elmenekült.57) A változatos török harczoknak Bocskay István közvetítésével létrejött zsitvatoroki béke vetett véget 1606-ban.
55) Brüsszeli Oktár III. 121.
56) u. o. III. 124.
57) Katona i. m. XXVIII. 210–211. Pethő G. 1603 évnél.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir