Alkotmányos küzdelem.

Full text search

Alkotmányos küzdelem.
A kormány, hogy az ellenzék obstrukczióját megtörje, a házszabály-revizióval kísérletezett. Ez a szerencsétlen kísérlet lett fordulópontja annak az elkeseredett küzdelemnek, melyet nemzeti ellentállás néven ismerünk.
A vármegye közönsége – felhasználva a legelső alkalmat – 1904. évi decz. 18-án tartott gyűlésében Babocsay Sándor és társai indítványára elitélte e kisérletet és a kormánynak bizalmatlanságot szavazott.
Az országgyűlést a király a következő év január 4-én feloszlatta és február 15-ére hívta össze. A vármegye közönsége – január 12-iki gyűlésében – hódoló tisztelettel hirdette ki a királyi meghívó-levelet, a választásokra az előkészületeket megtette, de kijelentette, hogy eme tényéből az 1848. és 1867. évi törvényekben biztosított jogoknak megszünésére vagy csorbítására következtetés nem vonható.
A képviselőválasztásokon heves harcz fejlődött ki, de nagyobb mérvű rendzavarás nem fordult elő. A választás a vármegye politikai irányát igazolta, mert az összes kerületekben – 1867. óta harmadszor – az egyesült ellenzék, nevezetesen a függetlenségi párt jelöltjei arattak győzelmet és pedig: Egerben Szederkényi Nándor, Gyöngyösön Visontai Soma dr., a gyöngyöspatai kerületben Csépány Géza, a kápolnaiban Samassa János dr., a nagyfügediben Hellebronth Géza, a pétervásáriban gróf Károlyi Mihály, a poroszlóiban Malatinszky György.
Az országszerte megejtett választások után megkezdődött a tárgyalás a korona és a többségre jutott egyesült ellenzék közt.
A politikai helyzet megnyilatkozásra késztette a vármegyét is. Márczius 27-én tartott gyűléséből – Alföldi Dávid dr. és Csutorás László dr. indítványa értelmében – feliratot intézett a képviselőházhoz, hogy az ősi alkotmány védelmében kitartásra kérje és a többség iránt érzett bizalmát kifejezze. A képviselőház május 27-én vette tárgyalás alá e feliratot.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir