Magyarország mai területe sem a rómaiak korában, sem azelőtt, sem azután, az egy avaruralom idejét leszámítva, nem volt soha egy uralkodó népnek a kezében. Az Atillától megindított nagy népvándorlás szakában a nyugatra igyekvő népek pihenő-helye lévén, a régi római műveltség a dácziai és pannoniai részeken csaknem teljesen elpusztult. Új, keleties jellegű alkotások váltották fel a klasszikus maradványokat az avarok erős, előhaladásra hajlandó uralma alatt, a melyeket azután a nyugati részekben a terjeszkedő frank-germán hatalom vont be a kereszténység halvány zománczával. És a milyen változatos volt e földterület története művelődés tekintetében, ép oly sokszerűséget mutatott néprajzi alakulataiban.
A IX. század folyamán a mai Magyarország területe csaknem teljesen szláv népek menedéke volt. E jobbára clan-rendszerben élő apró-cseprő törzsek, mint a kúszónövények kacsos indái az őserdő talaját, úgy árasztották el, úgy hálózták be a hatalmasabb népektől elhagyott területeket. Kis csoportokban jöttek és észrevétlen lopták be magukat földjeikre. Ott voltak már a hunok között, elviharzott felettük a longobard idő és éltek az avarok jogara alatt. Nagyobb mennyiségben azonban csak az avarok bukása után léptek fel.
Mikor Árpád népe a Tiszaháton megjelent, vármegyénk mai területe Szvatopluk „Nagy-Moraviá”-jának kiegészítő része volt. E rövid lélegzetű ország ugyanis lenyúlt a Duna-Tisza közére, a bodriczok, vagyis keleti obotriták lakóhelyeire, egész a Szerémségig. A római uralom erős várai közül egy sem állott többé. Romokban hevertek azok s nevüknek is csak halvány visszfénye maradt fenn. Az avar uralom emlékei, a kecskeméti sík táján állott fő-ring, főszvényesvár, eltüntek s óriás vakondtúráshoz hasonló földvárak, néhány hitvány kezdetleges lakóhely jelezte csupán, hogy e föld lakott terület volt. Legrégibb elnevezések mint Visegrad, Pilis, Buda, Pest, Kesztölcz, Maróth, Zsámbék, Szada, Bodva, a Szurcsava s több más, a szlávok emlékét őrzik. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy a vármegye területén a honfoglalás idejében a szláv elem nagyobb, számbavehetőbb csoportokban tanyázott volna. Sőt összes krónikáink arra tanítanak, hogy e részeken a honfoglaló magyarság nagyobb ellentállással nem találkozott, számbavehetőbb ütközetet, az alpári síkon lefolyt csatán kívül, nem vívott. Jövetelök híre is elég volt ahhoz, hogy a vidék gyér lakossága megrettenve meneküljön s a nyitrai tájak védettebb helyeire vonuljon vissza. Azt egyébként, hogy a szláv elem a megye mai területén csak igen-igen szórványosan volt elterjedve, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy helyneveink legnagyobb része már a magyarság szóképző erejének nyomait viseli magán.