Batthyány Lajos gróf.

Full text search

Batthyány Lajos gróf.
Batthyány Lajos gróf, a volt fiumei kormányzó, fiatal kora mellett is már nyomot hagyó munkásságot fejtett ki a közigazgatás terén, főleg pedig fiumei és magyar-horvát tengerparti kormányzói tisztségében. 1860-ban, Egyeden született; fia gróf Batthyány Gézának és Batthyány Emmának. Miután Budapesten, majd Berlinben és Párisban végezte jogi tanulmányait, kezdetben a diplomácziai pályára készült s 1882-ben már megkapta attasévá való kinevezését is; de meg sem kezdte pályáját. Ugyanis ebben az évben nőül vevén gr. Andrássy Gyula egyetlen leányát, Ilonát, Ikervárra vonult vissza. Két évig folytatta gyönyörü uradalmának kezelését, midőn Ő Felsége bizalma Khuen-Héderváry grófnak horvát bánná történt kinevezése után Győr vármegye és Győr város élére állította. Mint főispán, nem tekintette díszes állását nobile officiumnak, hanem erélyes kézzel látott hozzá a Győr városában fölmerült hanyagságok és visszaélések kiirtásához, ami hamar sikerült is neki. Erélye, tapintatos viselkedése, buzgalma annyira magára vonta a kormány figyelmét, hogy gr. Zichy Ágost lemondásakor 1892-ben őt szemelte ki fiumei kormányzóvá. Az ő kormányzatát uj ipartelepek alakulása, a kikötő megnagyobbítása teszik nevezetessé, működését pedig a fiumeiek előtt kedves emléküvé az az ügyes és tapintatos bánásmód, melylyel a bonyolult kérdéseket is mindig közmegelégedésre tudta megoldani. Ő alatta épült az uj kormányzói palota, melybe azonban nem költözhetett már be, mert 1896. őszén lemondott (l. e mű II. Fiume és a magyar-horvát tengerpart kötetét) s ugyanakkor elfogadta Győr városának képviselői megbizatását. A Magyarországon páratlanul álló vasvármegyei elektromos mű létrehozásában is főrésze volt s ez az alkotás is maradandó értékkel gyarapítja neve jelentőségét.

REISZIG EDE. Eredeti fénykép.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir