Reiszig Ede.

Full text search

Reiszig Ede.
Reiszig Ede előkelő nemesi családból született, 1848. junius 5-én, Kámonban. Atyja Reiszig Alajos, tekintélyes földbirtokos, 1848-ban a felső-eőri kerület orsz. képviselője és a szabadságharcz egyik kormánybiztosa volt; magas műveltségű, előkelő gondolkozásu férfiu, kinek szigorú és férfias elvei ma is tradiczióként őriztetnek a Reiszig-családban. A jogi pályára lépett s Gráczban, Budapesten és Heidelbergben tanult, majd hosszabb tanulmányutat tett Francziaországban, Angliában, Svájczban és Németországban. A nyugati kulturállamok közigazgatási, jogi, közlekedési és gazdasági intézményeinek beható és odaadó tanulmányozásának köszönheti azt az az európai látókört, mely az ország első közigazgatási szakerői között biztosít számára helyet. Vasvármegye közönsége a nagy reményekre jogosító ifjút 1871-ben a vármegye első aljegyzőjévé, 1875-ben tiszteletbeli főjegyzőjévé, majd vármegyei főjegyzővé választotta meg. E széles hatáskörű állásban már vezérlő befolyást gyakorolt a vármegye közigazgatására s befolyt mindazon alaptevő intézmények létesítésére, melyek a vármegye adminisztrácziójának országszerte méltányolt hírnevét megszerezték. 1883-ban helyettes alispánná, ugyanez év végén pedig egyhangulag alispánná választotta meg a törvényhatóság s ez állását 1889. végéig töltötte be, megteremtve azt az adminisztrácziót, melyre büszke az egész vármegye. A fontos statútumok egész sorozatát inicziálta, melyeknek sorából kiváltkép kiemelendő a magyarnyelvi szabályrendelet. Alispánságának annyi maradandó alkotásai közül csak a vármegyei laktanya létesítését emeljük ki, melynek megalkotásáért adományozta neki ő felsége a III-ad osztályú vaskorona-rendet. A szerb király már előbb tüntette ki a Takova-renddel, melyhez később a csillagot is adományozta, Szombathely városa pedig egyhangú lelkesedéssel választotta meg díszpolgárává. 1891-ben Ő felsége Békésvármegye főispánjává, majd ugyanazon vármegye kivételes hatalmú kormánybiztosává nevezte ki, 1892-ben pedig a kereskedelmi miniszteriumba államtitkárnak hivták meg, miután kitünő képességei és ismeretei magukra vonták Baross és Lukács miniszterek figyelmét, kivált az útügyi törvényt tárgyaló ankét tanácskozásai alatt. 1892-ben országgyűlési képviselővé is megválasztatván, helyet foglalt a parlamentben, hol a kereskedelmi tárcza szakkérdéseiben ismételve felszólalt, 1895-ben pedig Vasvármegye főispáni széke megüresedvén, a kormány az egész vármegye óhajtását teljesítette, amidőn őt ajánlotta a koronának ez állásra. Főispáni székében közmegelégedésre végzi fontos állásának teendőit, méltán kiérdemelve a vármegye közönségének 592szeretetét, a kormány bizalmát s a korona elismerését.

RADÓ KÁLMÁN. Eredeti fénykép.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir