Harminchetedik fejezet (Ez penig zool az hamwazo zeredai penitentziarvl.)
Harminchetedik fejezet (Ez penig zool az hamwazo zeredai penitentziarvl.)
Mikor a Zwirina Ágostonnak hírül hozták, hogy a Kalondai Bálint szerencsésen elillant, a nagy kövér embernek csak egyszerre elkékült az ábrázatja, s ott nyomban megütötte a guta. Oly hirtelen érte ez a halálveszedelem, hogy még csak testamentumot sem tehetett; mikor hazavitték, már akkor senkivel se volt baja ezen a világon.
Ez a rendkívüli eset nagy felháborodást okozott az egész városban. Az ismerősök egész processzióval tódultak a halottas házhoz, s lett nagy sírás és jajgatás a Zwirináék udvarán.
Azt pedig csak egy kőkerítés választá el a Kalondai-ház udvarától.
Mikor a Sára asszony áthallá azt a jajveszékelést odaát a szomszédban, s aztán megtudá annak az okát; fiának megmenekülését s a főrektornak efölötti bosszújában történt rögtöni halálát, akkor kiült a folyosó alá, s dacára a februárisi csípős hideg estének, elkezdé a Szent Dávid zsoltáraiból énekelni azokat, amiket e kegyes zsidó király az ő ellenségeinek megszégyenülésére szerzett, s mentül hangosabb volt a sírás hangja odaát, annál hangosabban énekelte ő ama bosszúállástól ujjongó zsolozsmákat.
Ki tilthatta azt meg neki?
Hogy a kegyetlen nagy átkozódásokat, miket a királyi énekes zengő ritmusokba szedett, el ne énekelje családja megrontójának ravatala fölött. Szent énekek azok.
De még a temetés napján is kiült a háza erkélyére, s míg odalenn pap és kántor énekelte a halott fölött az engesztelő búcsúztatót, s a gyászba öltözött családbeliek zokogása kísérte a gyászdalt, addig az özvegy mészárosné, fehér ruhába öltözve, mintha örömanya volna, beleénekelt a himnuszba és zokogásba, s sorba vevé a bosszúállásról, az ellenség megszégyenítésről zengő rettenetes zsoltárokat.
„Uram, kihoztad a koporsóból az én lelkemet,
S vetetted a koporsóba az én ellenségemet.
S vetetted a koporsóba az én ellenségemet.
| XXX. zsoltár. |
Ellenségimnek szidalma lettem,
Szomszédim rámtörtek körülöttem,
Barátaim elfutottak tőlem.
Legyen nekik gyalázatjuk bőven,
Nyugodalmuk koporsó méhében.
Szomszédim rámtörtek körülöttem,
Barátaim elfutottak tőlem.
Legyen nekik gyalázatjuk bőven,
Nyugodalmuk koporsó méhében.
| XXXI. zsoltár. |
Ki tilthatta azt meg neki? Szent énekek voltak.
És azontúl mindennap, mikor elszunnyadt minden ember, legcsendesebb volt az éjszaka, kihangzott az ő nyitott ablakaiból a földre hullott ellenségek fölött tomboló zsoltár.
Kitilthatta meg az elhagyott özvegynek, hogy ő a szent dalokhoz folyamodjék, megkeseredett szívének vigasztalására?
*
A Kaczenreiter Henriket pedig harmadnapra elcsapták a hivatalából, amért kontár vágása által csúffá tette hivatala méltóságát, a város tekintélyét és a törvény erőhatalmát.
Ugyanazon gyászpadon, melyet maga emeltetett, tépte le róla a veres palástot, fejéről a skarlát süveget a saját öreg legénye, s végre a nyakában függő nagy ezüstpecséttel, ami királyi adomány volt, háromszor arcul csapá őt a nép előtt, s aztán elkergeté, a sokaság gúnyhahotája között.
Mi lett belőle tovább? Egy elcsapott hóhérból? Hol végezte az életét? Azt senki sem jegyezte föl.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
