A TÍZ CSAPÁS
A TÍZ CSAPÁS
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes második könyve 7.10
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes második könyve 12.11
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes második könyve 12.31
)
Poussin Miklós (1594–1665): Mózes vesszeje kígyóvá változik (Mózes második könyve 7.10)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Fölment ezek után Mózes és Áron a fáraóhoz, és kérték, hogy az Úr parancsára bocsássa el a népet áldozni a pusztába, háromnapi járásra, de a fáraó így felelt:
– Én nem ismerem Izrael istenét, miért kellene engedelmeskednem neki? Nektek pedig eszetekbe ne jusson elvonni a népet a munkától a legnagyobb dologidőben! Hordjátok el magatokat!
A felügyelőknek és a robotmestereknek pedig megüzente:
– Ne adjatok többé szalmát és töreket Izrael fiainak a téglavetéshez, hanem keressenek maguknak, ahol találnak, de a napi munkateljesítmény nem csökkenhet ezután sem! Majd ha eltörődnek a munkában, nem lesz fülük meghallgatni holmi bujtogató beszédeket!
Most lett csak igazán rossz soruk Izrael fiainak, hiszen a rájuk rótt munkát törek nélkül nem tudták elvégezni. Sűrűn zuhogtak az ütlegek, különösen azokon a munkavezetőkön, akiket a nép közül jelöltek ki az egyiptomiak, és akik a munkavégzésért felelősséggel tartoztak. El is mentek a munkavezetők panaszra a fáraóhoz, de az rájuk rivallt:
– Restek vagytok, ti zsidók, és munkakerülők, azért találtátok ki a pusztai áldozást! Eredjetek a dolgotokra, és ne halljam, hogy híja van a munkátoknak, mert megismeritek haragomat!
A munkavezetők elmentek, és keserű szemrehányást tettek Mózesnek és Áronnak, amiért a fáraót Izrael népe ellen ingerelték.
Isten pedig utasította Mózest, hogy Áronnal együtt menjen ismét a fáraó elé, és mutassák be neki a csodajeleket.
Elment hát Mózes és Áron a fáraó elé, s Áron eldobta botját, s az kígyóvá lett a trónus előtt. Hanem a fáraó hívta varázslóit, s azok eldobták botjukat, s íme, az ő botjuk is kígyóvá változott. Igaz, hogy Áron kígyója elnyelte a varázslók kígyóját, de a fáraó most sem hallgatott rájuk, s elküldte őket.
Másnap reggel, amikor a fáraó embereivel lement a folyóhoz, hogy fürödjön, az Úr parancsára Mózes eléje állt, a vízre suhintott botjával, s a víz egyszeriben vérré vált. És vérré vált minden víz Egyiptom földjén, a folyóban és a kutakban is. Hanem a fáraó varázslói az ő titkos tudományukkal ugyanazt a jelet művelték, és a fáraó ismét elküldte Mózest és bátyját.
Hét nap múlva ismét szólott az Úr Mózesnek, ő pedig Áronnak, aki kinyújtotta vesszejét a víz fölé. És íme, békák jöttek elő iszonytató tömegben, ellepték az utakat és az udvarokat, békák ugráltak az ágyakban és az asztalokon és a sütőteknőkben. A fáraó varázslói azonban ezt a csodajelet is végbevitték. Hanem a békáktól nem lehetett hová lenni, a varázslók sem tudtak tenni ellenük, könyörgött ezért a fáraó Mózesnek, hogy szabadítsa meg őt és országát a csapástól, s ígérte, hogy elengedi a népet. Mózes ekkor az Úrhoz kiáltott, s íme, elpusztult minden béka, amely a szárazon volt; tetemüket halomba hordták, és bűzüktől még soká szenvedett az egész föld népe. A fáraó pedig látta, hogy elmúlt felőle a baj, és újra megkeményítette a szívét.
Ezek után tetvekkel árasztotta el az Úr az országot Mózes intésére, és ezt a csodajelet már az egyiptomi varázslók sem voltak képesek utánozni. Figyelmeztették is urukat, mondván, az Isten ujja ez, de a fáraó nem engedett.
Ekkor eléje állt Mózes, és mondotta:
– Hanem engeded el népemet, az Úr bögölyöket küld rád és népedre és minden barmaidra, de Gósen földjével kivételt tesz, ahol Izrael fiai laknak!
Úgy is lett, és szörnyen megkínoztak mindenkit a bögölyök, végül a fáraó hívatta Mózest és Áront, s így szólt nekik:
– Megengedem, hogy áldozzatok, de csak itt, az országomban.
– Az nem lehet, uram – mondta Áron –, mert amit és ahogy mi áldozunk, az iszonyúság az egyiptomiak szemében, s nem akarhatod, hogy megkövezzenek minket. – Elmehettek hát – mondta a fáraó –, ha ezeket a bögölyöket eltávoztatjátok rólunk, csak messzire ne vonuljatok.
Mózes imádkozott ekkor az Úrhoz, és a bögölyök egy szálig eltűntek, de a fáraó ezúttal sem állott szavának.
Dögvészt bocsátott akkor a földre az Úr, elhullottak az egyiptomiak barmai, mind a juhok, kecskék, lovak, szamarak, marhák és tevék, csak Gósen földjét kerülte el a csapás. Mindez nem volt elég a fáraónak, a szíve továbbra is kemény maradt.
Mózes és Áron pedig kemencéből vett hamut fogtak markukba, s a fáraó előtt az ég felé szórták. Mindenkin hólyagos fekélyek ütöttek ki, embert és állatot kivert a fekete himlő, de még ez is kevés volt a fáraónak, nem bocsátotta el Izrael fiait.
Hetedik csapásul szerzett az Úr iszonyatos jégesőt, amilyet még nem láttak Egyiptom lakói. Elborult az ég, s minden lábon álló termést elvert a jég, a fákat földre döntötte, a mezőn legelő barmokat is összezúzta, s ami megmaradt, azt felgyújtotta az égi tűz. Gósen földjét azonban megkímélte az Úr. Elrémült a fáraó, és így szólt Mózeshez és Áronhoz:
– Valóban a ti Istenetek az igaz Isten, és mi vétkeztünk ellene. Imádkozzatok hozzá, hogy elmúljon felőlünk a vész, és én elengedem népeteket!
Mózes kiment a városból, égnek emelte kezét, és megszűnt a jég, a villám és a mennydörgés. A fáraó pedig látta, hogy elmúlt felőle a baj, és ismét csak megkeményítette a szívét.
Hanem akkor elővették az ő főemberei és tanácsosai, és így szóltak hozzá:
– Meddig ellenkezel még, urunk, ezekkel az emberekkel? Avagy nem elégelted még meg a csapásokat, amelyekkel sújtottak minket? Egész Egyiptomot el akarod veszejteni? Engedd el őket, hadd áldozzanak az ő istenüknek!
Magához hívta hát a fáraó Mózest és Áront, és megkérdezte tőlük:
– Hogyan gondoljátok azt a kivonulást?
– Gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk és asszonyainkkal – felelte Mózes – és minden barmainkkal egyetemben, hogy az Úrnak szolgáljunk.
– Nem háborodtam meg, hogy ilyesmibe beleegyezzem! – kiáltott fel a fáraó. – Gonosz a ti szándékotok, nem áldozni akartok, hanem elmenekülni országomból! A férfiak elmehetnek, de senki más!
– Az Úr pedig ezt üzeni neked – mondta Mózes –: „Sáskákat bocsátok országodra roppant tömegben, hogy megemésztik mindazt, amit a jégeső meghagyott!”
Támasztott is még aznap az Úr keleti szelet, amely a puszták felől elhozta a sáskák rémületes tömegét. Eltakarták a Nap fényét, amerre repültek, lelegelték a fák levelét és gyümölcsét, ellepték a házakat és szobákat mindenfelé. A fáraó ismét hívatta Mózest és Áront, és mindent megígért, ha elfordítják országától a csapást, de amint elmúlt a baj, megbánta ígéretét, és továbbra sem engedett.
Mózes akkor az Úr parancsa szerint égnek emelte karját, s fényes nappal olyan sötétség támadt, hogy tapintani lehetett. Három napon át tartott a szurkos sötét, az emberek moccanni sem tudtak, csak Gósen földjén ragyogott tovább is a Nap. A fáraó megint hívatta Mózest és Áront, és így szólt:
– Elbocsátlak benneteket, ha eltávoztatjátok a sötétséget. Vihetitek nőiteket és gyermekeiteket is, csak barmaitokat kell itt hagynotok!
– Hogyan képzeled! – felelte Mózes. – Minden állatunkat el kell vinnünk az utolsó gödölyéig, hisz amíg az áldozat helyére nem érünk, nem tudhatjuk, mit kíván tőlünk az Úr, hogy feláldozzuk neki.
A fáraó ekkor felállt trónjáról, és így kiáltott.
– Távozz, és a szemem elé ne kerülj még egyszer, mert az a halálod lesz!
– Bizonnyal meglátsz még – felelte Mózes. – Kilenc csodajelre, amivel rád sújtott az Úr, nem engedett a szíved keménysége, de ha tizedszer is kinyújtja a kezét Egyiptom fölé, magad fogsz könyörögni és országod nagyjai, hogy elmenjünk. Mert éjfélkor elküldi az Úr az ő angyalát, s meghal földeden minden elsőszülött, a fáraó trónja örökösén kezdve az utolsó szolgalány elsőszülött fiáig, és minden állatnak első zsengéje, de Izrael fiaira és állataira az eb sem mordul. Ekképpen mutatja ki hatalmát az Úr előttetek!
S e szókkal haragosan távoztak a fáraó színe elől.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
