Fehér megyéből.
Fehér megyéből.
Ha visszapillantunk a martiusi dicső napokra, ha visszagondolunk, egy hosszú tett és tapasztalás dús félévre, s ez alatt min magunkra, ha kebelünkbe nyúlva, szivünket tapogatjuk: meg kell vallanunk, hogy minket a martiusi dicső napok kevéssé érdekeltek; a hosszú fél év alatt honfi tisztünkből sokat elmulattunk, s a forradalom-szülte magasztos események kevés lelkesedésre találtak kebelünkben. Ezért van az hogy népünk egykedvű e terhes, de kedves időben, s ennek folytán, ha híreink egy vagy más helyről szomorúak, a nép kicsapongásait tárgyazván, mr is csak lehajtjuk fejünket, s töredelmes szívvel magunk elébe bámulunk, sopánkodunk, s pipafüst között csak a megtörténteket taglalgatjuk sok ezer volnával, a nélkül, hogy a múltakból tanulságot véve, okosabbak igyekeznénk lenni jövőre. Tespedünk a szó teljes értelmében, s csak dívánainkon tanakodunk a „hogyan kellene lenni” kérdése felett. Arról, hogy a nép közé menjünk, s honfi-tűzzel a nép szivébe tudást és lelkesedést öntsünk, barátink körében is hanyagok vagyunk csak egy árva indítványnyal is föllépni. Ezért tudatlan, lelketlen, sőt sok helyen goromba is a nép, mi pedig szégyen-pirt érezünk arczunkon, ha a nép nevét csak szánkra veszszük is, mert a nép mindenért minket okol, s a nép mindig egyszerűen, de következetesen okoskodik. Nagy nálunk az intelligensek száma, s mondhatni, sokan vnnak közöttünk, kiknek ereje s tehetsége által egy gyönyörű iskola-kertté válnék e megye kies vidéke, csak akarat és lelkesedés ne hibáznék. Vannak e megyében helyek, mellyeknek lakosaival csodákat lehetne míveltetni, ha illető előljáróik s közhivatalnokaik kitűrő szorgalommal járnának el hivatásunkban, s felnyitván a nép szemét, lelkesítenék azt a nehéz időkhöz képest cselekvésre. De soroljunk elő tényeket, s rostáljuk azokat férfiasan!
Bajaink legfőbb oka tiszti karunk sok dolgokbani hanyag eljárása, s számos falusi jegyzőink s papjaink lelkesülése nélkül tétlensége. Csak tekintsünk vissza, mit mívelt aprilisban a fehérvári fanatizált nép! nem szomorúan töprenkedtünk-e, hogy az árva zsidók után a reformátusak folytatandják a népvándorlást?! s mind ezekért kiket vádolhat a lelkiösmeret, mint azokat, kik gátat vethetének mindennek. Nézzük a nemzetőrök összeírását! Sok helyen cséppel és villával kergeté a felvilágosítatlan nép vissza a megye tiszteit, honnan jövének. Ezért történt az, hogy sok helyen csak pár hónap óta van nemzetőrség. S említsem-e egy kerületbeli követválasztás iszonyúságát? itt is azok tették a legnagyobb hibát, kiknek az ellenkező lett vala kötelességök, mert az egyszerű nép semmi ösztönből nem veri egymást halomra és halálra, ha gyalázatos kolomposai nem bujtogatják, vezetgetik tév-útra. Fehérmegye nem szégyenlett csak 500 önkénytes nemzetőrt mutatni be a honnak! De ez nem lehetett máskép, mert sok schwarzgelbbizmussal saturált népes helyein egyetlen nemzetőr sem ajánlotta fel magát a megyének és a honnak. De hiba volt még a nemzetőrök toborzásánál is, mert olly hanyag, lelkesedés és erély nélküli toborzás alig képzelhető. Jött az újonczok összeirása, s hány helyen találtak ellenszegülésre a tisztviselők?! Perkáta és Újmajor sokáig emlékezetesek lesznek egy némelly szolgabirónak s esküdtnek, mert kevésbe múlt hogy a felbőszített urasági cselédek halálig nem kínozák őket s a gazda-tiszteket. A dühös cselédség lecsendesítésére nemzetőröket kelle használni.
Az isten haragja, a camarilla bűnös parancsa s több efféle meghozták Jellachichot megyénk kellő közepébe Székes-Fehérvár városába, s uram-fia! Fehérmegye népe nem pirult, midőn őt – melly még ekkor sem kelt fel csak egyetlen faluból sem tömegestől – a szomszéd megyei nép fárad megvédeni tűzhelyénél!
Igazán mondá Kossuth: „Ki magát elhagyja, azt az isten is elhagyja!” Szomorú példája ennek a fehérmegyei gyáva nép, de nem a nép egészen, hanem a nép hivatalnokai, s az a megyei bizottmány, mellynek híre hamva is alig tudható. – Mert nem hallottunk abban az időben csak egy árva kurjantást is „Erre jőjetek!” mért könyörgénk heteken keresztűl a szolga-birónak csak láthatásáért is? Egész havon keresztűl abban sem valánk már bizonyosak, van-e bizottmány, van-e alispán, vannak-e szolgabirák? Csak magunkra hagyatva, mint vezértelen birka-nyáj a levegőbe kénytelenítteténk bámúlni, s birka-türelemmel várni a perczet, mellyben falvaink a dúlás, rablás és felégetés martalékai leendnek. Annyi hanyagság, annyi kötelesség-múlasztás örökre a kárhoztatás és megvetés bélyegét süti az illetők homlokára. Csak magának a historiai emlékű Fehérvárnak olly sétálva, nevetve történt elfoglalása, s gyalázatos elfoglalhatása a gyávaságok legnagyobbika, Sz. Fehérvár népe s a bizottmány e tényért kétszeresen felelős a közvélemény, s a figyelmesen gondolkodó honfi előtt. Először, mint a melly elég háládatlan volt az ősök szent emlékeit a vad banditák dühült és semmi szentséget nem ismerő tolvaj csoportjának engedni martalékúl, s megfertőztetni hagyni a nevet, mit tisztelettel említett e honnak minden fia, s a helyet, melly iránt a régi időkért minden honfi keblében szent pietas élt; s másodszor, mint a melly elég gyáva volt magát, vagyonát, s hölgyei ártatlanságát e szemét csoport vágyai kielégítésére szolgailag általadni. – De elég ügyetlen a hadvezér is, ki eszélytelen volt azt gondolni, hogy ő a rablók főnökét talán majd a Fehérvár-pesti országút közepén valahol akárhol elcsípheti, minek védje azért meg Fejérvárt? – Ez idő elmúlt a többi után. A történet-iró majd felgombolyítja ez események szálait, de nem fölösleges azért illyeneket emlegetni, mert okos ember a múltakból is szedi tapasztalatuit, s e múltak roppant sokat beszélnek!
Megérkeztek Rott és Philoppovics, főnökük nyomdokán már Fehérvár határáig nyomúlva, s ekkor mit tesz a nép, mikor az annyi távolra hitt ellenséget faluja törnyéből észrevevé? Egyik töredékét határtalan ingerültség, s bosszúra ragadja a pillanat hatalma, s a közel veszély gondolata, a másikat félelem lepi meg a kétségbeesésig; s mig ama töredék nemes elszántsággal sok százakat tesz tönkre az ellenség soraiból, addig emez s egy harmadik töredék ön haszonlesésük alattomos mesterségét űzik a zavarosban. Illy körülmények közt jött a rendelet a népfölkelésre, s Fehérmegye alsóbb határain fölkelt a nép tömegestől egyesűlni a pestiekkel s tolnaiakkal, az ellenség agyonnyomására. Ámde a népfölkelés rendezve nem volt. A népet lelkesíteni az egy Salamon Lajos kormány biztos úron kívűl senkinek sem jutott eszébe. Nem volt igazgató, nem parancsoló, ki a rendezetlen és zabolátlan tömeget féken tartani s hazafiúi biztatásokkal buzdítani, lelkesíteni hazafiúi kötelességének ismerte volna. A megyei tiszti karból egyetlent sem lehete köztünk szemlélni, pedig természetében fekszik azaz embernek, hogy a magasabb hivatalnokok iránt önkénytelenűl is nagyobb tisztelettel viseltetünk. Miért nem jött ki abból a Jellachich lakta Fehérvárból valamellyik alispán, vele fő- és alszolgabirák, s mért nem állottak tekintélyök és befolyásukkal a népfölkelés élére, tiz annyi lelkesedést öntendettek a nép szivébe, szép rendtartást eszközlendettek annak rendetlen soraiban, s megkimélendették hatásos parancsaik által a népet a horvát fegyverek elhordásától, s az azok beszedésekor történt, bizony némelly helyen gyalázatos, eljárástól.
Mindezek elmúltak, s Fehérmegye falvai – habár egyűl egyig magokra hagyattak is a megyei kormány által a vész idején – hála-isten! állanak még épen és pusztúlatlanúl; de megnehezűlt az idők viharos járása fölöttünk, s a jövő napra sem vagyunk biztosítva békés lakhelyünkön. Eljöhet és el is jő az idő, mellyben ismét „talpra magyar”-t kiáltatnak a hon kormányférfiai Fehérmegye síkjain és völgyein, s hogy az idő rövidsége, a hivatalnokok hanyagsága miatt körmünkre ne égjen a veszedelem, jó lesz az illetőknek figyelembe venni a következőket:
1-ör. A megyei hivatalnokok, kiknek hatásköre több városok, falvak és pusztákra terjed, mellyenek a fő- és szolgabirák, esküdtek, lépjenek fel mindenben a nép vezetőiűl, s egyetértve papokkal, bírákkal, és jegyzőkkel, minden országos események s politicai tények felől tiszta hazafi buzgalommal értesítsék a hír- és bizonyosságszomjú népet, az elsők népgyűléseket hirdetve, ünnepélyesen, komolyan szóljanak a magyar haza szent ügye fölött, mig az utóbbiak vallásos ihlettel csepegtessék hallgatóik szívébe nemzeti igaz ügyünk okvetlen győzelmi szilárd hiedelmét, nem csak vasárnapokon, hanem alkalmat csinálva a hétnek minden istenadta napjain, nemzetőri vagy községi gyüléseken egyiránt. – Különös hatást gyakorolna a nép felvilágosúlására, lelkesűlésére és kedélyére
2-or a megye székvárosából, a megye tisztviselői által aláírott, s népszerű nyelven szerkesztett „koronként tudósító levelek” minél nagyobb mennyiségbeni terjesztése. Sajtónk van, hozzáértő embereink Boross és Fekete megtennék azt a kötelességet.
Ehhez járulva a nép-hírlapok minden falubeli népnek a jegyzők általi – kormány által is parancsolt – olvasása, szép sikert teremtenének. – Továbbá
3-or. A bizottmánynak bizalomsezrés tekintetéből igen érdekében volna havonkénti működéseiről népszerű jelentést tenni „jelentő levelekben”. Igy nem csak Fehérvár néhány lakosa, hanem az egyész megye tenné a hallgatóságot, s e nyilvánosság által a rend, igazság és méltányosság sokat nyernének.
4-er. A nemzetőrök pontos fegyelemben és fegyvergyakorlásban tartassanak. – Ferdinándy őrnagy úr havonkénti látogatásokat, szoros vizsgálatokat, s hazafias buzdító beszédeket tartani a nemzetőrök előtt, kötelességének tarthatná. – Végre
5-ör. Ha az ellenség elébe indúlásra kerül a dolog, az alispán és egyéb tisztviselő urak ragadjanak zászlót, a nép előtt viendőt, s Fehérmegye nem leend utósó a hazafias tettekben s vitézségben magát kitüntetni!
Ezeket elmondani honfiúi kötelességemnek tartám, részint azért, hogy gyenge bár, de jószándékú s igaz szavaim a hibákat és hibásokat sújtsák a közvélemény előtt, részint azért, hogy csekély tehetségem szerint útat mutassak, mellyen e nép világosodottabb, munkásabb és lelkesedettebb lehetend. – Á. Béla.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
