főpapi ima
főpapi ima: Jézusnak az utolsó vacsora alkalmával mondott imája (Jn 17). Az elnevezést magát David Chytraeus (1531–1600) evangélikus teológusnak tulajdonítják, de a gondolat magva már Alexandriai Kürillosznál († 444) és Rupert von Deutznál (1075/80–1129/30) föllelhető. A modern exegéták szívesebben beszélnek konszekráló imáról (mert Krisztus ezzel az imával odaajánlotta magát az Atyának áldozatul, a tanítványokat pedig fölszentelte küldetésükre), de ez az elnevezés nem olyan találó, mert ezek a gondolatok, bár benne rejlenek a ~ban, kifejezésre csak egyszer jutnak (17,17–19). A ~ az utolsó abból a 3 egymás után következő ® búcsúbeszédből, amelyben János az Úrnak övéivel töltött utolsó óráit a maguk mélységében elénk tárja (13,31–14,31; 15; 17). Az ünnepélyes ~ összekapcsolja és egybefogja a két első beszédet, az Urat magasztalva. Úgy hangzik mint egy prefáció és föltehető, hogy János az Eucharisztia ünneplésére állította össze. Kicseng belőle a tört.-i esemény is, amin alapszik. Néha az Úr úgy szól, mintha még élne (17,13.19), v. mintha már elhagyta volna a világot (17,12.18); úgy látszik, János azt a pillanatot akarta ebben az imában megörökíteni, amelyben Jézus a földi lét küszöbét átlépve átment a mennyei dicsőségbe. Ez a magva a megdicsőült Krisztus örökké folytatódó imájának, amely minden időt egybekapcsol (a kezdettől tart egészen az idők végéig; vö. 17,5.24; nincs tehát jelentősége annak a kérdésnek, hogy pontosan hol hangzott el!). A ~ tanúsítja, hogy Krisztus az egyetlen főpap szerepét tölti be, az összes hívő embert képviseli: a ma élőket éppúgy, mint az ezután élőket az Atya előtt, és mindenkiért közbenjár. Főpapi teendőjét ellátva visszatekint az elvégzett föladatra (17,1–8), és könyörög övéiért, mindenekelőtt első tanítványaiért (17,9–19: hogy Jézussal közösségben maradva ne csak egymás közt legyenek egy, hanem a Fiúval és az Atyával is, és így ebben a világban szt. csoportot alkotva elvihessék a világba az Atya kinyilatkoztatását), de ugyanígy a minden időn át egyetlen családot alkotó későbbi nemzedékekért is (17,20–23: hogy mindnyájan az életnek egyazon forrásából merítsenek, maga az Úr legyen eledelük, amikor megismerik minden életnek ősforrását, az Atyát), hogy valamennyien eljussanak az örök dicsőségre (17,24–26). Tehát a ~ az örök és egyetlen főpap imája, ugyanakkor azonban János többi imáihoz (vö. 11,41 kk.; 12,27 kk.) hasonlóan tanítást is tartalmaz, és így az Egyh. imáinak egyik ősmintáját képviseli.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
