Akkád nyelv
Akkád nyelv A Mezopotámia területén beszélt két nagy sémi nyelvcsoportnak, a babiloninak és a vele nagy mértékben rokon asszírnak összefoglaló neve az akkád nyelv. Nevét az első nagy mezopotámiai birodalomból, ill. annak fővárosáról, Akkádról vette. Az alatt a több, mint kétezer év alatt, míg ez a sémi nyelv élt és virágzott, természetesen sok változáson ment át szókincs, dialektus tekintetében, a nyelv alapstruktúrája azonban megmaradt, és hatása látható más sémi nyelvekben, akár az ÓSZ-i h.-ben is.
A legrégibb változatát ó-akkádnak nevezik. Nyelvi emlékei a Kr. e.-i 24-22. szd.-ból valók. A 2. évezredtől válik szét tulajdonképpen a babiloni és az asszír dialektus.
A babiloni nyelvet Közép- és D-Mezopotámiában beszélték. Négy fokozat különböztethető meg benne. Különösen jól dokumentált az ó-babiloni nyelv (20-16. szd.), levelek, okmányok, vallásos szövegek, törvények maradtak fenn ebből az időből (Hammurabi-törvények, Gilgames-eposz). A közép-babiloni nyelvjárás (15-11. szd.) értékes dokumentumai különféle levelek. Az AMARNA-LEVELEK mutatják, hogy ez időben a diplomáciai levelezés nyelve egészen Egyiptomig a babiloni volt. Az újbabiloni nyelv (10-7. szd.) már a hanyatlás jeleit mutatja. Nevezetes történeti dokumentumai a babiloni krónikák. A kései babiloni nyelvet lassanként felváltja az arám nyelv.
Az Asszíria területén beszélt akkád nyelv három fejlődési fokozatra oszlik: az ó-asszír (20-17. szd.), a közép-asszír (16-11. szd.) és az új-asszír (10-7. szd.). Mindegyik kornak nagyszámú írásos dokumentuma van: törvénykönyv, mitológia, levéltárakban őrzött szerződésszövegek, valamint a történeti szempontból igen nagy értékű krónikák az asszír királyok hadjáratairól. Az új-asszír korszak legismertebb irodalmi anyaga Asszurbanipal király ninivei könyvtárának gyűjteménye, melyet a múlt szd. közepén tártak fel.
Az akkád írást nádvesszővel rótták agyagtáblákra, az írásjeleket képező vonalakat jellegzetes ékalakú bemélyedéssel kezdték róni, innen az »ékírás« elnevezés. Valamikor a tárgyak egyszerű képét rajzolták le (piktogramok), amelyek azonban nemcsak az ábrázolt tárgyakat, hanem fogalmakat is jelölhettek. Az egytagú szók jelei egymás után írva - és összeolvasva - hosszabb szavak jelölésére voltak alkalmasak. Az írásnak ezt a módját egyébként az akkád nyelv a suméroktól vette át, de szükségképpen továbbfejlesztette, minthogy a sumér nyelv szerkezete (szóképzés, ragozás) egészen más, mint a sémita akkád nyelvé.
Az ékírás megmaradt szótagírásnak, amiből következik, hogy a nagyszámú betűkombináció lehetősége miatt az »írástudónak« többszáz írásjelet kellett ismernie. A szótagírásnak megvan az az előnye, hogy a szótagjelek a magánhangzókat is tartalmazzák, így a kiolvasás elvileg pontosabb, mint a sémita betűírásé (a szír, arám, h., arab nyelvekben), ahol a betűjelek csak mássalhangzókat jelölnek. Viszont a szótagírásnál bizonytalanságot okozhatott a kiolvasásban az, hogy ugyanazt az írásjelet többféleképpen is lehetett olvasni, ez a polifónia jelensége az ékírásban. Egyébként a sumér ékírásból egyes szójeleket (ideogramokat) is átvettek, amelyeket azonban megfelelő akkád szóval olvastak (pl. a »király« jelentésű szójel sumérül olvasva lugal, akkádul sarrum). Átvettek továbbá ún. determináló jeleket, amelyeket olvasni nem kellett, de ezek utaltak arra, hogy a következő szó istennév, városnév stb.
Az ékírás megfejtésével újjáéledt az akkád nyelv, és megelevenedett Mezopotámia elfelejtett kultúrája, társadalmi viszonyai, vallásos világa az »agyagtáblák üzenete« révén. (Ld. még SÉMI NYELVEK).
TK
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
