Görög nyelv

Full text search

Görög nyelv Az indo-európai nyelvcsaládhoz, annak is a NY-i ágához tartozik. Legkorábbi irodalmi emlékei a kb. Kr. e. 8. szd.-ból ismeretes homéroszi eposzok. A nyelv maga azonban sokkal régebbi, mert ezek a művek már a nyelvfejlődés magas fokán keletkeztek. Számos nyelvjárása ismeretes, amelyek közül a legtöbb egy-egy irodalmi műfajnak is szinte kizárólagos nyelvévé lett. A HELLÉNIZMUS korában (Kr. e. 300-Kr. u. 600) világnyelvvé vált, amely uralkodó jellegét a római korban is megtartotta. A Kr. e. 5. szd.-ban - összefüggésben Athén megnövekedett gazdasági és politikai jelentőségével - az attikai nyelvjárás döntő módon történt érvényesülésével, de a többi - főleg a ión és részben a dór dialektus hatását is megőrizve - kialakult a klasszikus g. nyelvtől megkülönböztethető közg. nyelv, a koiné dialektosz. Ebből fejlődött ki az idők során a középkori, majd a mai g. nyelv.
A koiné kialakulása során kifejlődött egy irodalmi és egy beszélt vagy népi nyelv. A kettő mellett, mintegy összekötő kapocsként, megkülönböztethető egy ún. társalgási g. nyelv is, amelyet a művelt emberek beszéltek. A hatalmas hellénista, majd Római Birodalom egyes területegységeinek a nyelvét bizonyos sajátos helyi vonások is színezték. Ennek következtében megkülönböztetnek egy zsidógörög koinét is, amely az ÚSZ könyveinek nyelve szempontjából jelentős.
Az ÚSZ könyveinek a nyelve a koiné. Ezen belül az egyes könyvek között nagy a különbség. A két végletet a Zsid magas szívnonalú irodalmi nyelve és a Jel nyelvezete képviseli. Az utóbbi a beszélt koinét használja. Az ÚSZ-i g. nyelvre hatással volt a zsidógörög koiné mellett a LXX nyelvezete is. Ugyanezen a g. nyelven keletkeztek az ún. őskeresztyén iratok is ( APOKRIFUSOK, APOSTOLI ATYÁK IRATAI).
SzB

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir