Lauka Gusztáv

Full text search

Lauka Gusztáv (Vitka, 1818. júl. 20.Nagybecskerek, 1902. aug. 23.): író, költő, humorista. Bölcsészeti és jogi tanulmányait Pesten és Máramarosszigeten végezte. 1838-ban Erdődőn, Vállajon, majd Mágócson volt gazdatiszt és uradalmi írnok, 1841-ben Pesten Kovacsóczy Mihály mellett a Közlemények segédszerk.-je, majd az MTA írnoka lett. Ekkor már rendszeresen jelentek meg írásai: 1843-ban egyik művével elnyerte a Kisfaludy Társ. pályadíját. Az ellenzéki politikát támogatta; 1847-ben a pozsonyi ogy.-i ellenzék, 1848-ban a Honvédelmi Bizottmány jegyzője, 1849-ben belügymin. titkár Debrecenben. 1848-ban megindította és szerk. az első m. élclapot, a konzervatív politikát gúnyoló Charivarit. Világos után egy ideig bújdosni kényszerült. 1850-ben Szaniszlón telepedett le. 1854-ben Szatmáron, később Nagyváradon vállalt állást. 1860-ban újból Pestre költözött, ahol a Helytartótanács alkalmazottja, 1863-tól egy ideig a sajtóosztály vezetője volt, majd megszakítás után 1867-től sajtóelőadó. E tisztsége lehetővé tette, hogy az abszolutizmus idején támogassa az üldözött írókat. A Petőfi Társ. 1876-ban, megalakulásakor tagjává választotta. 1882-ben Nagybecskereken lett Torontál vm. levéltárnoka. A 19. sz. közepének és második felének népszerű humoristája. Fordulatos meséi, könnyed élcelődő stílusa saját korában nagy népszerűséget biztosítottak részére. – F. m. Versek 1841 – 45 (Nagykároly, 1846); Carricaturák (Pest, 1847); Martialiák (Pozsony, 1847); A XIX. század elvei (Pest, 1848); Megtörténtek és megtörténhetők (I – II., Nagyvárad, 1858); A régi jó világ (elb., Pest, 1863); Költemények (I – II., Pest, 1864); A múltról a jelennek (Kortársi visszaemlékezések, Bp., 1879); Annyi küzdelem után (r., Bp., 1899). – Irod. Szana Tamás: L. G. (Koszorú, 1879.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir