Osváth Albert,

Full text search

Osváth Albert,
tanító, szü1. 1860. ápr. 17-én Mező-Ménesen (Maros-Tordam.); 1870-ben a marosvásárhelyi ev. reform. kollegiumba ment és ott mint kollegiumi szolga folytatta tanulását az V. osztályig. 1878–81-ben a kolozsvári m. kir. állami tanítóképző intézetben tanulta a három éves tanfolyamot állami öaztöndíjjal. A tanítói oklevelet is ott szerezte meg 1881-ben. Az 1883. év tavaszán kisegítő tanító volt az ev. ref. iskolánál Felfaluban; azon év aug. 1. rendes tanítói állást nyert Maros-Keresztúrt, honnét 1887. okt. 3. az állami elemi osztatlan népiskolához Maros-Szent-Királyra (Maros-Tordam.) neveztetett ki, hol jelenleg is működik. Maros-Keresztúrt elemi iskolát fejlesztett négy osztálylyal, gyümölcsiskolát kezdett, vitte az egyházközségi és iskolaszéki jegyzőséget. 1884-ben dalegyletet indított meg előkészítő iskolával. 1886-ban az országos állatvédő-egyesület választmánya által hirdetett pályatételre: Állatbarát cz. munkájával pályázott, mely az elsőfokú dicsérettel lőn kitüntetve. 1890. nov. 6. a maros-tordamegyei általános tanító-testület szász-régeni közgyűlésén felolvasta tanulmányát: Eszmény a nevelésben és önképzésben cz. tételről; 1892-ben a központi választmány tagjává választotta. A Család és Iskolának is munkatársa.
Vaday József, Magyar tanférfiak. B.-Csaba, 1896. arczk.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir