mítosz <gör. müthosz szóból>
mítosz <gör. müthosz szóból>: Trencsényi-Waldapfel Imre fogalmazása szerint „az istenekről és természetfeletti képességekkel rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szóló elbeszélő hagyományokat görög eredetű szóval mítoszoknak nevezzük”. Az ókori görögöktől kezdve napjainkig számosan definiálták; modern definíciói általában megállapítják, hogy vallás, művészet és filozófia nem differenciáltan jelentkezik a mitikus gondolkodásban, amely a társadalmi fejlődés korábbi szakaszaira jellemző, majd egyre kisebb szerepe van a tételes vallások dogmarendszerének kialakulása és a filozófiai gondolkodás önállósulása után. Vitatott azonban pl. a mítosznak a prózai epikus műfajokhoz, továbbá a → rítushoz való viszonya. A folklór-kutatók (minthogy a mitológia művészi módon tükröz) az epikus folklór-alkotásokhoz való kapcsolatát hangsúlyozzák, hiszen a mítosz a mondával és mesével egyaránt tartalmi-formai rokonságot mutathat. A mondával való rokonsága lehet tematikus (az eredetmagyarázó mítosz és → monda néha szó szerint egyezik), továbbá mindkettőt igaznak tartják; másrészt azonban a többnyire „fikciónak” tartott → népmesével is tartalmi-formai hasonlóságot mutat. Előfordul, hogy egy és ugyanazon történet az egyik közösség számára normatív mítosz, a másik közösség számára szórakoztató elbeszélés. – A mítosz és a monda közti különbséget a kutatók egy része elsősorban a történés idejében véli felfedezni: a mítosz az előidőkben, az „álomidőben” játszódik, a monda pedig már egy olyan világban, mely teljesen kialakult és hasonló a maihoz. – Más nézetek szerint a mítoszt teljesen el kell különítenünk a költői műfajoktól, külön kategória, amely meghatározott jelképrendszer szerint tükrözi a természeti és társadalmi jelenségeket, struktúrája is eltérő (Cl. Lévi-Strauss és követői). Malinowski és iskolája a mítosz normatív és apologetikus szerepét hangsúlyozta. Az ún. „ritualista iskola” felfogása szerint a mítosz eredetileg a rituális cselekményeket kísérő szöveg (Marót Károly fogalmazása szerint „mondott rítus”), s ettől megkülönböztetendők a rítust magyarázó történetek s mindazok a közönségesen mítosznak nevezett, istenekről és hősökről szóló történetek, melyek nem a rítus kísérői. – Az európai keresztény kultúra számára a 18. sz.-ig a mitológiát az ókori gör.-római mitológia jelentette, ezután kezdődött az ókori keleti mítoszok s a primitív technológiájú kultúrák mítoszainak megismerése. A 19. sz.-tól több tudományág is foglalkozik a mítoszokkal, társadalmi szerepükkel. Marx is többször írt a mitológiáról, fogalmazása szerint „minden mitológia a képzeletben és a képzelet által küzdi le, tartja uralma alatt és alakítja a természeti erőket, eltűnik tehát a természeti erők feletti valóságos uralom idején”. A mítoszok eredetének, funkciójának vizsgálata sok elméletet hozott létre: természeti, meteorológiai jelenségek magyarázatával, a nyelv fejlődésével hozták kapcsolatba létrejöttüket, majd kialakult lélektani, funkcionális és strukturális irányú tudományos vizsgálatuk. Az európai népek a 19. sz.-tól érdeklődéssel fordultak saját régebbi, a kereszténység előtti mítoszaik felé is. – A magyar mitológia rekonstruálásával tudományos fokon első ízben Ipolyi Arnold foglalkozott; Csengery Antal éles hangú bírálata után azonban Ipolyi abbahagyta ez irányú munkáját, és az összefüggő mitológia keresésével nem is foglalkoztak többé, bár természetesen továbbra is kerestek mitikus elemeket a magyar népi kultúra különböző területein, s a mítoszok elméleti kérdéseivel hazánkban főleg ókortudósok (Marót Károly, Kerényi Károly, Trencsényi-Waldapfel Imre stb.) foglalkoztak tovább. – A mítoszok egyaránt magyarázzák, megvilágítják a világ, a természeti jelenségek, a kulturális javak és társadalmi intézmények, előírások és tilalmak létrejöttét és működését. A mítoszban a világ teremtésekor lejátszódó események mintegy előképei a később megismétlődő történéseknek, s a mítosz elismétlése, elmondása, a benne foglalt cselekmények ismételt elvégzése vagy ábrázolása a mitológiai gondolkodás szerint szükséges a világrend fenntartásához is. Hőseik lehetnek istenek, természetfeletti lények, ember vagy állat, vagy más alakban, hősök, → kultúrhéroszok, mitikus alakokká vált történeti személyek stb. – A mítoszok sokféle művészi alkotás alapanyagául szolgálhatnak: dramatizálva előadásra kerülnek mint → misztériumjátékok, a képző- és díszítőművészetek is a mítosz jeleneteit ábrázolhatják, pl. az ókori gör. irodalom epikus és drámai alkotásai a mítoszok jól ismert történeteit dolgozták fel újra meg újra. A mitikus gondolkodás megszűnése után a mítoszok szórakoztató-tanító történetté válhatnak, egyes motívumaik a mesékben s mondákban élnek tovább. – Irod. Marót Károly: Faj és fejlődés az ethnológiában (Ethn., 1936); Kerényi Károly: Homerosi himnuszok (I., Bp., 1939); Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia (Bp., 1963); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (I–II., Bp., 1965); Fontenrose, Joseph: The Ritual Theory of Myth (Berkeley–Los Angeles, 1966); Lévi-Strauss, Claude: Les Mythologiques (I–III., Paris, 1964–1968).
Dömötör Tekla
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
