vászonruhák

Full text search

vászonruhák: a testre húzott legalsó, testi, ill. fehér házivászon viselet. Közelebbről az ing-gatya, ill. ing-pendely, esetleg vászonszoknya. Télen inkább alsóruhaként, nyáron sokszor felsőruhaként voltak használatosak. Ezekre időnként, a magyarság történelmének viszonylag könnyebb szakaszaiban, már a középkortól kezdve – a paraszti szűrposztó és bőrruhákon kívül – az úri viselet színes posztóiból vagy selymeiből való darabok rétegződtek. Ilyenek a női viseletben a fejkendő, a vállkendő, a szoknya, a kötény és a pruszlik. A férfi viseletben a lajbi, nadrág és a különböző ujjasok. A parasztság ezeket ahogyan tudta – átvette, természetesen olcsóbb, készen vett anyagból. Ám ahol a készpénzfizetési tehetség csekély volt, a szegényeknél ezeket a darabokat – a pénzbe nem, csak munkába kerülő – házi vászonból, a nagyobb igénybevételnek kitett darabokat az erősebb négynyüstös vászonból készítették. Így megvolt a női viseletben a fejkendőnek, a vállkendőnek, a köténynek, a pruszliknak és az ujjasnak vászon megfelelője. Ez a magyarázata a férfi viselet vászonmellényének, a sokszor négynyüstösen szövött vászonnadrágjának és vászon ujjasainak, mint amilyen a vászondolmány, vászonkankó, vászonkabát, valamint az erdélyi firiskó. – A nők a vászonruhákat a férfiaknál tovább hordták, és ez őket általánosabban jellemezte. Valószínűleg ez a magyarázata a nők „fehérnép”,,,fehércseléd” és „vászoncseléd” elnevezéseinek. – Irod. Györffy István: Viselet (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43); Kovách Aladár: A tolnamegyei Sárköz népviselete (Népr. Ért., 1907); Gönczi Ferenc: A göcseji s hetési népviselet (Népr. Ért., 1910); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956).
Gáborján Alice

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir