virrasztás
virrasztás: az otthon ravatalozott (→ ravatalozás) halott éjszakai őrzése a temetésig, általában egy vagy két éjszakán át. Oka részint a halottól való félelem, részint a halott tisztelete. A parasztság társas összejöveteleinek egyik alkalma. Az egész ország területén általános szokás volt. Általában a rokonok, komák, ismerősök, szomszédok mennek virrasztani, de bárki mehet, meghívás nélkül. Az esti munkák befejezése után kezdődik a virrasztás télen öt-hat óra felé, nyáron hét óra körül. Régebben hajnalig, az utóbbi időkben éjfélig virrasztottak. A halott körül többnyire a nők imádkoznak, beszélgetnek, énekelnek a virrasztás vezetőjével az élen. A férfiak és esetleg a rokon fiatalok a pitvarban vagy a másik szobában beszélgetnek; kártyázással, mesemondással, játékkal töltik az időt. A mesemondásnak különösen az ország ÉK-i felében és Erdélyben volt nagy szerepe. Az andrásfalvi (Bukovina) László Márton (+ 1949) Halottaskönyve pl. két részből állt: 64 halotti éneket írt le különböző korú, nemű és állapotú halottak számára, a második részben vegyes prózai szövegeket gyűjtött egybe. Ebből kiderül, hogy a mesék mellett különféle mulattató és tanító célzatú élményelbeszélések és adomák is elhangzanak. A mesemondók gyakran egy személyben előénekesek is. Gyermekhalott mellett pl. asszonyok virrasztanak, és a mesemondóasszony tündérmeséket mond. A prózai történetek és mesék részint az éneklésben kifáradt virrasztók pihenésére, részint a szomszéd helyiségben tartózkodó férfiak szórakoztatására szolgálnak. A virrasztókat kenyérrel, kaláccsal, pálinkával, ritkábban borral kínálták. A virrasztást elsősorban a r. k.-oknál olyan férfi vagy nő vezeti, aki erre a feladatra specializálódott (→ virrasztóének). A másik szobában vagy helyiségben virrasztó férfiak szerkesztik össze a halotti bucsúztatóhoz szükséges adatokat (→ halott búcsúztatása). Virrasztás közben nem volt szabad elaludni. D-Dunántúlon a történeti adatok tanúsága szerint is csörgőpálcával riasztották fel az elalvókat. Az Őrségben erről mint virrasztóbeli játékról emlékeznek meg. Lehetséges, hogy ez eredetileg gonoszűző, zajkeltő eszköz volt (→ zajkeltés). (→ még: halál, → halotti szokások) – Irod. K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944); Lajtha László: Sopron megyei virrasztó énekek (Bp., 1956); Körmöczi Erzsébet–Szabó Jolán: Halotti szokások Zentán (Hungarológiai Intézet Tudományos Közl., II. 2.).
Tátrai Zsuzsanna
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
