Tabularium

Full text search

Tabularium, okirattár. Romában eredetileg a leghozzáférhetőbb közhelyeken, a forumon vagy a Capitoliumon, függesztették ki a törvényeket, senatusconsultumokat és szerződéseket (foedera); de csakhamar czélszerűnek, sőt szükségesnek látták a megőrzésüket; e czélra állították föl a Capitoliumon irattárt a foedera részére; majd a Saturnus templomban helyezték el az okiratokat, a hol az aerarium is volt az összes pénzügyi okiratokkal és számadásokkal. A plebejusok érdekében és követelődzésére történhetett azon intézkedés, hogy a plebiscitumok s az ő érdekeiket érintő senatusconsultumok a Ceres templomban helyeztessenek el az aediles plebis fölügyelete alá. Ez elkülönítésre azonban nem volt többé ok a lex Hortensia (287-ben Kr. e.) után. A Capitolium leégése (83-ban Kr. e.) után egy nagy egyetemes állami t.-ot épített Q. Lutatius Catulus (l. Lutati, 5) a Saturnus templom megett; ez az ú. n. aerarium Saturni, a melyet a Capitolium második leégése (69-ben Kr. u.) után úgy a hogy visszaállított volt (Suet. Vesp. 8), a legkésőbbi korban is fönnállt. A császároknak azonban volt külön irattáruk (l. Caesarius), hasonlóképen egyes községeknek, testületeknek, sőt magánosoknak is, L. Aerarium és Aediles. CS. JÓ.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir