Az 1861-iki országgyűlés feliratai

Full text search

Az 1861-iki országgyűlés feliratai
»Magyarország jogai«, mondja Csengery az 1861-diki első feliratról szólva, »sohasem voltak még államiratban oly kétségbevonhatlanúl földerítve. Mély jogérzet, a szabadság örök elvei, a népek elévülhetetlen joga, s a politika kétségtelen alapigazságai nyilatkoznak minden sorában, a melyeket minden szabad nép minden időben haszonnal és élvezettel, s minden elnyomott nép tanúlsággal és vigasztalással olvashat.«
A határozati párt, mely Teleki László vezérlete alatt saját megdöbbenésére többségben látá magát, csak ugyanazt mondotta és mondhatta, mi a feliratban foglaltatott, melytől csakis formára nézve, de mely akkor lényegessé vált, különbözött; szemben az ország-világ előtt reá háramló felelősséggel, le is tette a fegyvert.
A haza sorsát, úgy tartá Deák, a szeretet óvatosságával kell őrizni: »Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad. Én is éreztem mindazt, a mit minden magyar érzett azok ellen, a kik annyi életet, életörömet, annyi boldogságot földúltak e hazában: de érzem keblemben azt az erőt is, hogy jobban tudom szeretni e hazát, mint gyűlölni ellenségeinket.«

Deák Ferenc ércszobra Budapesten.
A második felirat, mely, hogy ismét Csengery szavaival éljek, a legerősebb polemiát oly ritka mértékben egyesíti az államirat méltóságával, azzal az egyhangúsággal fogadtatott el, a mely oly rendkivül emeli egy nemzetgyűlés nyilatkozatainak tekintélyét. E tényt az országgyűlés rögtöni feloszlatása követte, melyet azonban Deák »Óvása« előzött meg, mint régi biztos fegyvere a jogfentartásoknak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir