Felelet Lustkandlnak

Full text search

Felelet Lustkandlnak
Az alkotmányos életnek most újra beálló szünetelése alatt, Luskandl Vencel bécsi tanár vállalkozott egy könyvnek összetákolására, mely bátran félrevetve a jogeljátszás és a fegyveres hódítás tanát, de a magyar álláspont történelmi jogosúltságát alapjában támadva meg, az osztrák felfogást elméletileg is igazolandó volt. Köszönettel tartozunk néki, mert alkalmat adott Deáknak, hogy egy, Adalék a magyar közjoghoz szerény című cáfolatával jó ügyünk igazságát a napnál is világosabban, minden ellenvetést örökre elnémító módon, bebizonyíthassa.
Elöljáróban ízre-porrá töri azokat az ellenvetéseket, melyekkel a német tudós, a magyar Majláthra támaszkodva, a 48-iki törvényeknek formai szempontból érvényességét megtámadta; 1. hogy az országgyűlés ily törvények hozatalára ne lett volna illetékes; 2. hogy Ferdinánd király csak tévedésből és akarata ellen szentesítette; 3. hogy azokra nem kötelezhette utódait; 4. hogy ezeket meg sem kérdezte; 5. hogy sértik a Magyarországgal egyesűlt országok jogait; 6. hogy a császár, most már Ausztriában is alkotmányos uralkodó, az ottani minisztérium megkérdezése nélkül nem intézkedhetett; s végre 7. hogy maga a magyar országgyűlés később megszűntette azokat. Mindezekkel az egyszerű, száraz tényeket s az egyik fél által sem kétségbe vonható alapigazságokat állítja szembe. Azután átmegy a történelmi fejlődésre s végig vezet a királyválasztások, egyezkedések, békekötések, törvénycikkek hosszú során, egész a Pragmatica Sanctióig és a sarkalatos 1791-iki alaptörvényekig. Mi a Pragmatica Sanctiót illeti, melylyel Lustkandl úr a reáluniót végleg megállapítottnak mondja, Deák kimutatta, hogy az osztrák és a magyar Sanctio Pragmatica vagyis az 1723-iki 1., 2. t.-c. nemcsak nem azonos, hanem az utóbbinak jóval későbbi keltét nem tekintve, két lényeges pontban még intézkedéseire nézve is különbözik egymástól. Ugyanis az örökös tartományokban a Habsburgház minden nőági vonalai is uralkodásra jutnak, holott Magyarországon a három, u. m. Károly, József és Lipót maradékainak kihaltával, a nemzetre visszaszáll a királyválasztás joga. Ily jogról Ausztribáan mitsem tudnak.
Így nyomról nyomra követi, néha páratlan finom iróniával leplezi le az osztrák publicista hamis alaptételeit s azokból erőltetve levont következtetéseit. Rámutat hol a tudás, hol az őszinteség rikítóbb hiányaira. Nyomós idézeteinek (törvényekből s jogtörténelemből) szinte kimeríthetetlen hosszú során át, lehető rövidségre szorítkozik, mert úgymond, »ha minden, e tárgyakra vonatkozó törvényt felhozna s csak kivonatban is közölne, a kis értekezés szükség nélkül felette nagy terjedelemre növekednék«. Könyvnek ez volt az egyetlen kötet, melylyel Deák Ferenc, mint író, magyar (közjogi) irodalmunkat gazdagította, az is első kiadásban csak a Budapesti Szemle egy füzeteként (1865.) jelent meg.
Többi publicistai dolgozatai, a két követjelentéstől kezdve, (1836. és 1840.), a büntető törvénykönyvi munkálat szabadelvű különvéleményével, a zágrábi körlevél s a horvát kérdés ügyében írt, döntő körökben nagy hatást tett naplói cikkével (1861. márc. 24.) egybegyűjtve egy jókora kötetet töltenének be.
A két feliratot, ha nem is betű szerint, de tartalmára nézve, minden magyar ember könyv nélkül tudja, az Óvással együtt, melylyel az 1861-ik országgyűlés eloszlott.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir