A jelen és a jövő
A jelen és a jövő
A mű itt áthaladt útja legmagasabb pontján és gyorsan siet lefelé. Ádám ezentúl nem vállal cselekvő szerepet az álomképekben, mint élemedett férfi, majd meg mint öreg nézi a világ folyását. A XI. színben a jelen tárúl föl előttünk. Ez a jelen a szabad, maga magát szabályozó élet a modern világ legfejlettebb színpadján, Londonban. De a szabad verseny világa is silány, az ember állattá aljasúl; még a koldusok is egymást marják, a művészet vásári mulatsággá lett, leányát saját édesanyja adja el, a munkások a gyárosok, a gyárosok a munkások s egymás ellen harcolnak. Ádám ismét csalódott. Más világot keres, mely nem magára van hagyatva, melyet a társadalom tudománya kigondol »és melynek rendén értelem viraszt.« Igy a szabad verseny világa szüli a szabályozott, a kommunisztikus, a falanszteri jövő világot a XII. színben. De ez, mely az embereket egyformává akarja tenni, ellenkezik az ember egyéni természetével, mely nem tűri az egyformásítást, a gépies rendet.
Csalódtam hát a tudományban is:
Unalmas gyermekiskolát lelék
A boldogság helyén, mit tőle vártam.
Unalmas gyermekiskolát lelék
A boldogság helyén, mit tőle vártam.
Igen sajátos a XIII. szín, melyben Ádám mint öreg a világűrben repűl, hogy a föld hitvány porát elhagyja. De a föld szelleme nem bocsátja ki köréből. Visszakívánkozik a földre, hogy újra csatázzon; elég boldogság, ha küzdeni tud. Az élet küzdelem s az ember célja a küzdés maga. De a XIV. színben ebből az utolsó illuziójából is kiábrándúl. A föld mindenütt hóval és jéggel van borítva; az ember fizikailag is elsatnyúlt, csak eszkimók vannak a világon, kiknek egyedüli gondolatjuk, hogy »kevesb ember legyen s több fóka.« Megszűnt minden, maga a nemes küzdés is. Midőn az eszkimó nejét fölajánlja Ádámnak, ez iszonyodva menekűl, eleget látott, az álom véget ért, Ádám fölébred.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
