AMADE LÁSZLÓ.
AMADE LÁSZLÓ.
A XVIII. SZÁZAD első felének vallásos világából vidám életkedvvel lép elő a szerelem gondtalan énekese AMADE LÁSZLÓ.
Dalai állhatatlan természetű, könnyen lobbanó, hamar vigasztalódó szerelmesnek mutatják. Néhány gondolatát, vallomását, képét, fordulatát, kifejezését fáradhatatlanul ismétli. Könyörögve fordul kedveséhez, de össze is szidja szívtelenségéért. Hol így énekel: «Ah már egyszer engeszteld meg Kőkemény szívedet, Ámbár csak bár egy punctumban Bíztasd reményemet»; hol kijelenti: «Aztat tudd meg, én már többet Soha nem szeretlek. Ennyi sok kínt és ennyi színt Bizony nem szenvedek». Sok ravaszság van benned, angyalom – mondja bosszúsan – álnok vagy, gyilkos vagy; kemény vagy, mint a márvány; színes vagy, mint a szivárvány; hiába gyötrődöm érted. Unom már az egész dolgot. Szerelmed nem való nekem, nem szorultam rád, van más nő is a világon. «Egyet én mért szeressek? Egyért ezret megvessek?»
Érdemes-e megházasodni? A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása azt mondja: nem érdemes. «Még nőtelenségben folytattam éltemet, Szabadságnak szele táplálta szívemet.» Házam tele volt fegyverekkel, vadállatok bőrével, nyergekkel, zeneszerszámokkal, a jó paripákból soha ki nem fogytam, szolgák hada figyelt minden pillantásomra, félaraszos sarkantyú pengett a csizmámom; két-három pajtásommal ide-oda utazgattam, mindenütt kedvesen láttak, vigadoztam a kisasszonyokkal, tánc és muzsika közt folyt az életem; mondhatta a a plébános, hogy itt van már a hamvazó szerda, csak szólt a nóta, húzta a muzsikus. S mi lett most belőlem? Feleségem parancsol házamban, hegedűmet kidobta helyéről, letörte csizmám sarkantyúját, kidobta pipázó eszközeimet «Mondván, nem szenvedi füstjét a dohánynak. Ott kinn dohányozni kell, mint a kutyának». Haragszik az asszony, bőrében alig fér, mozdulni sem mer a cselédem, magam is félek; örökösen parancsolgat, mindig hiányzik valamije, nekem meg nincs pénzem; mégis elő kell teremtenem a pénzt, még ha a bőröm alól metszem is ki. «Sok koldust, gazembert kelletik elnyelnem». Előkerül ama régi história, milyen előkelő családból származott ő, nem volt disznópásztor semmi atyjafia. No ugyan megkaptam a magamét. Ifjúságom tőrbe esett, örömöm búbánatra fordult, életem csupa siralom. Ha valaki nem hinné, hogy versem igaz: «Próbálja meg dolgát a szent házasságnak, Nem fogja mondani azt históriának».
Az igazi élet a katona-élet. «Szép élet! Víg élet! Soha jobb nem lehet! Hopp, hát jöjjön katonának, Ilyent ki szeret.» Itthon eret vágnak rajtunk, fizetnünk kell, nincs becsületünk; cseréljük fel ezt a gaz életet a katona gyöngyéletével. A katonától mindenki fél, a katonát mindenki szereti. Mikor harcol, nyer az ellenségtől; ha bekvártélyozzák, nyer a menyecskéktől. Szép asszonyok, szép leányok vetik az ágyát, a városokban bámulva nézik őt is, lovát is. «Kockáz, kártyáz sátor alatt, Pipa a szájában, Markotányos háta megett Nem szolgál hiában.» Nem parancsol neki se a vicispán, se a szolgabíró; nem hajtja robotba se a tiszttartó, se az ispán; oldalán függ a prókátora: a kardja. Menjünk azért seregestől katonának, oltalmazzuk a magyar szent koronát, tartsuk meg hazánkat; ne gondoljunk a sírással, fel a lóra, masírozzunk a vitézekkel. «Isten hozzád, apám, anyám, Én édes szerelmem, Húgom, bátyám, sógor, komám, Avagy jertek velem!» (A szép fényes katonának arany, gyöngy élete.)
Amade László eleven kedélyű, játszi hangú, érzékiségre hajló költő; inkább naturalista, semmint tanulni igyekező művész. Szerelmi költeményein, gúnyos versein és katonadalán kívül vallásos énekeket is írt. A magyar költők közül csak Balassa Bálint tett reá erősebb hatást. A XVII. század főrangú lírikusainak egyhangú verstechnikájával szemben lírájának ritmikai gazdagsága szembeötlő; strófáinak szövése leleményes, rímeinek elhelyezése változatos. Ügyesen verselt, dallamos strófákat írt, sorait sűrűn rímeltette. Verselő játékosságával nem egyszer szinte az erőltetett rímhajhászás benyomását kelti. Általában ízlése tisztulatlan, műgondja csekély, nyelve pongyola. Sokat ismétli magát; érzelme és fantáziája szűk körben mozog. A német gálánsköltészet mind szellemével, mind tartalmával erősen hatott szerelmi lírájára, életfelfogásának is megfeleltek az eléggé szabados szellemű német műkedvelők kísérletei, a versformák változatossága tetszetős dolog volt szemében. Elsősorban a játékosságot vette át a német gálánsköltészet poétikájából, ehhez kapcsolta jó ritmusérzékkel a maga magyaros fordulatait.
Maradt néhány német költeménye is. Ezek a szerelmi dalok a német barokk líra termékeihez kapcsolódnak, nem épen irodalmi németségűek, inkább csak alkalomszerű pongyola rímelések. A költő kérleli, ostromolja, magasztalja szerelmesét, de mikor azt látja, hogy hiába eseng meghallgatásáért, átkot mond érzéketlen eszményképére. Német verseinek jellemvonásai azonosak magyar szerelmi dalainak sajátságaival.
AMADE LÁSZLÓ báró (szül. 1703. március 12. Pozsony megye; megh. 1764. december 22. Bár község, Csallóköz) földbirtokos, ősi magyar nemzetség sarja. Tanulmányait a jezsuiták nagyszombati és gráci iskolájában végezte, 1725-ben a filozófia doktora lett. Rá egy évre atyja, báró Amade Antal, Pozsonyba küldte, hogy körültekinthessen a főúri világban. Amade László vígan élvezte szabadságát, kártyázott, udvarolt, költekezett, adósságokba verte magát s egyre küldözte haza pénzért könyörgő leveleit. Atyja végre is megházasította. Házasélete boldogtalan volt. Neje halála után odahagyta birtokait s katonatiszt lett. Második házassága sem volt szerencsés. Felesége elhagyta, anyagi viszonyai egyre jobban összezavarodtak, de azért a sok baj épen nem csökkentette életkedvét. Midőn 1744-ben generál-adjutánsi minőségben megvált a hadseregtől nagy halom adósságlevele mellett is talált elég alkalmat a mulatozásokra. A vendégeskedésen kívül a pörlekedés volt legfőbb mulatsága. Jószágain megtelepedve, hadilábon állott számos földbirtokos-famíliával, uradalommal, vármegyével. Örökös zaklatottságban és örökös vidámságban folytak napjai. Végtelenül könnyelmű, gyorsan föllobbanó, jószívű ember volt. Mint a pozsonyi udvari kamara tanácsosa és a király aranysarkantyús vitéze húnyt el hatvanegy éves korában. Gyermekei nem maradtak.
Adatok Amade László életéhez:
1703. – Amade László születésének éve. Március 12-én születik családjának valamelyik pozsonymegyei kastélyában, valószínűleg Bős községben. (A Várkonyi Amade-család az árpádkori Gutkeled-nemzetségből eredt, II. Ferdinánd királytól kapta báróságát, számos nagy birtoka volt Pozsony, Győr és Komárom vármegyékben. A költő atyja, báró Amade Antal aranysarkantyús vitéz, maga is vallásos énekszerző volt; anyja, Horváth-Simonchich Mária, előkelő nemesi familia gyermeke; mindketten katolikusok.)
1721. – Amade László gimnáziumi tanulmányainak utolsó évét tölti a győri jézustársasági gimnáziumban. (Innen Nagyszombatba megy iskolázásának folytatására s 1722-ben atyja költségén közrebocsátja latinnyelvű hitvitázó beszédét: Victor in proelio S. Ivo.)
1725. – Amade László befejezi tanulmányait a jezsuiták gráci egyetemén. A filozófia doktorává avatják. (Atyjához számos levelet ír Grácból; ezek egyikében nagyon fogadkozik, hogy szerzetes-tanárainak engedelmes tanítványa lesz, nem jár mulatóhelyekre, nem kártyázik; leveleinek latin szövegét Ovidiusból és Vergiliusból vett idézetekkel ékesíti.)
1727. – Amade László Pozsonyban. A magyar arisztokrácia körében víg életet él, atyja alig győzi pénzzel. (Az egyik herceg Esterházy nagyon megszereti a vidám fiatal bárót, az ifjú együtt mulat a többi mágnással, csakhogy főrangú barátainak van miből költeniök, míg az ő atyja bosszankodik a sok kiadáson. Az öreg Amade sok rosszat hall fiáról, feddi is őt eléggé falusi magányából Pozsonyba írt leveleiben.)
1729. – Feleségül veszi báró Orczy Zsuzsánnát. Huszonhat éves. (A házasság örömére atyja megbocsát neki sok kicsapongásáért, rendezi adósságait, a megtért fiú örök javulást igér.)
1730. – Néhány hónappal házasságkötése után Pestről kétségbeesett levelet ír atyjának, panaszkodik családi boldogtalanságáról, pokol az élete. (Azt írja, hogy feleségét elidegenítették tőle, neje atyafisága úgy bánik vele, mint az ebbel, segítségért esedezik atyjához. Később tudatja, hogy nincs már baj, de kéri örökségének kiadását, mert nem akar a felesége kegyelméből élni. Atyja eleget tesz kérésének. Családi nyugalma nem tart sokáig; neje is, leánya is meghal.)
1735. – III. Károly király szolgálatában mint huszárkapitány olasz földön harcol a Habsburg-ház ellenségei ellen. (Atyjához írt leveleiben keservesen panaszkodik, hogy mennyit szenved a tábori élet nyomorúságai miatt. Bécsben, úgymond, nem adnak hitelt panaszaiknak, de jönnének csak ki a harcvonalba, majd meglátnák, mi a katonaélet. A legénységnek nincs mentéje, nincs csizmája; a huszár lábbeli nélkül ül a lóra, éhezik, fázik; ha pedig a tisztek jelentést tesznek a tűrhetetlen helyzetről a generálisok előtt, még ők haragusznak. «Szökik, hal, betegszik, káromkodik, átkozódik a katona; nékünk csak, mintha nem hallanánk, el köll szenvednünk; engedetlen, szófogadatlan, minden zenebonára hajlandó; egész martiromság portára, kommandóra vélek menni: zúgolódik, a magáét kéri, regrutázáskor való igéretinket előhányják.» Szörnyen szenvednek a tisztek is, ő maga tele van adóssággal, segítsen rajta az atyja. «Semmim sincs; lovaim, szerszámom, ruháim, nyergem oda van; cselédemet sem tudom miből tartani, sem magamat; makkal és korpával tartjuk lovainkat, lelkemre írom.»)
1736. – Tudatja atyjával, hogy megházasodott; feleségül vette egy tehetős morvaországi nemesúr leányát, Weltzl Mária Paulinát. Katonai szolgálatában továbbra is megmarad. (Atyjának írt levele szerint második feleségével jó szerencsét csinált. «A személy rendes, jó, jámbor és gazdag, mert 32000 forint készpénze, az ingóságain, drága öltözetin és köves portékáján kívül.» A hozomány negyedrészét, írja levelében, mindjárt kézhez kapta, viszont ő is jelentékeny összeget ígért apai örökségéből nejének. Ennek következtében szüksége van a szülői támogatásra, meg akarja beszélni atyjával a dolgot, ezért most «otthagyván feleségemet, azonnal Nagyságod lábai csókolására sietek». Felesége szerette volna kiléptetni a katonaságtól s csak nagynehezen lehetett rábeszélni, hogy szülőföldjéről vele együtt milanói állomáshelyére menjen. «Ezzel kegyelmes atyai kezét csókolván, szent áldásában magamat ajánlván, maradok örökős mély submissióval Méltóságos Uram Atyámnak Nagyságodnak alázatos, engedelmes, hív fia Báró Amade kapitány.»)
1737. – Meghal édesatyja. Végrendeletében elkeseredve szól fiáról, kárhoztatja könnyelmű életét, érdemetlen utódának tartja. Az örökös csakhamar elkeseredett pörösködésbe keveredik édesanyjával. (A költő édesanyja nem szerette sem fiát, sem férjét; annak idején közmegbotránkozásra elköltözött Amade Antal házából, visszatért atyja kúriájába, itt különc életet élt. Ha férje meglátogatta, ridegen beszélt vele: neki Amade Antal nem a hitvestársa, Amade László nem a fia; ilyen látogatások után kifüstöltette szobáját. Megtette azt is, hogy férje távollétében berontott a bári és bősi Amade-kastélyokba s elhurcolt belőlük minden értékes holmit. Ez a cselekedet, a közfelfogás szerint, valóságos rablás volt. A fiával éveken keresztül folytatott pörben ő a szívtelenebb, végtére győz is, Amade László megalázza magát.)
1742. – Ezredes lesz a Mária Terézia trónját védő nemesi fölkelő seregben. Harminckilenc éves. (Időnkint hosszabb szabadságot kér elöljáróitól, megvizsgálja birtokait, pörösködik rokonságával. Elhúnyt öccsének neje nagyon haragszik rá s megparancsolja fiának, Tádénak, hogy ne merjen érintkezni nagybátyjával. Az özvegy annyira keveri a dolgot, hogy Amade Tádé, az unokaöccs, párbajra szólítja Amade Lászlót. Kard és pisztoly helyett végül is megegyeznek a pört szító anyagi kérdésekben.)
1744. – Előléptetik tábornok-hadsegéddé. (Pozsonyban vagy birtokain tartózkodik. Özvegy édesanyja ebben az évben vonul a bécsi orsolyarendi szerzetesnők kolostorába: a nagyvagyonú, vaskezű úrnőből csendes apáca lesz. «A szenteskedés régi mánia nála»: írja róla fia.)
1746. – Felesége elhagyja s nem tér többé vissza a családi tűzhelyhez. (A báróné sokat szenvedett a költő csélcsap természete miatt, de történt egyéb is: férje dúrván arcul ütötte. Amade szégyelte a dolgot, de nejét hiába engesztelte, a morva úrnő elutazott nővéréhez s nem válaszolt ura könyörgő leveleire. Később egyezséget kötöttek, a feleség megkapta férjétől a maga évi járandóságát. Németnyelvű levelezésük hangja utóbb megenyhült, ajándékokat küldenek egymásnak, kölcsönösen meglátogatják egymást, de nem költöznek többé össze. Az asszony idegenkedik hirtelen haragú férjétől.)
1750. – Mária Terézia királynő kinevezi valóságos tanácsossá a pozsonyi magyar királyi udvari kamarához. (Kényelmes pénzügyi hivatalát élete fogytáig viseli. 1751-ben megkapja az aranykulcsos udvari rangot azaz császári és királyi kamarás lesz, miután megfelelt a nyolc apai és nyolc anyai nemes-elődöt kívánó ősi próbának.)
1752. – Meghal édesanyja. Végrendeletében vagyona jó részét különböző kolostorokra hagyja s arra inti fiát, hogy ne támasszon igényt rendelkezései ellen. (A költő felháborodva vesz tudomást a testamentumról; apellál és protestál édesanyja végső akaratával szemben. Nagy szüksége van a pénzre, mert kedvtelései – a mulatozás, szerelem, kártya – a régiek, viszont jövedelme nem növekedik; a Duna áradásai tönkreteszik csallóközi birtokainak termését, pörösködései egész vagyonba kerülnek. Van olyan év, hogy tizennégy vármegyével áll pörben, elkeseredetten viaskodik rokonaival, jövedelmét a prókátorok teszik zsebre.)
1754. – Meghal felesége. Nyolc évig éltek elválva egymástól most az örökség körül ötévi elkeseredett harc kezdődik a családtagok között. (Az atyafiság minden szennyes családi dolgot feltár a bíróságok előtt, kölcsönösen gyalázzák egymást, végül tömérdek perköltség elvesztése után megegyeznek.)
1756. – Kitör a hétéves háború, de ő már nem vehet részt Mária Terézia és Nagy Frigyes küzdelmeiben. (Most már nemcsak az ügyvédek, hanem az orvosok is sűrűn járnak bári és pozsonyi házába. Egész szervezete megromlik, kerekes kocsin viszik helyről-helyre. Mindez azonban nem gátolja abban, hogy titkos viszonyokat ne szőjjön; öreg ember, de azért pártfogoltjának, az «Édes Pitzinyemnek» sűrűn küldi találkozást sürgető leveleit. Erkölcseivel jól megfér hitbuzgó vallásossága is. Oltárokat díszíttet, templomokat építtet, búcsúkra jár, ájtatoskodik, barátságot tart a papsággal. Nála ez nem tettetés, hanem a túlvilági üdvösség hitbuzgó számontartása. Öreg korára még Amade Tádéval is kibékül; azt kívánja unokaöccsének, hogy ha már ő elszárad minden hajtás nélkül, virágozzék fel testvére fiában az Amadék ősi nemzetsége.)
1760. – Pozsonyból arra kéri az esztergomi érseki helytartót: engedje meg neki, hogy magyar, német és tót nyelven kinyomasson és terjeszthessen egy imádságot és egy legendát. Az engedélyt nem kapja meg. (Ebben az időben pozsonymegyei várkonyi jószágán újjáépíttetett egy öreg oltárt s vallásos áldozatkészségének jótékony hatását hitbuzgalmi nyomtatványával óhajtotta fokozni. Az egyházi engedély megtagadása miatt fölötte bosszankodott. Szemrehányó levelet írt az érseki helytartóhoz s felszólította, hogy másítsa meg végzését, mert különben följebb viszi az ügyet, pedig ezt nem szeretné: «rozsdát valahogyan ne szenvedjen fiúi hibátlan engedelmességem». Ettől függetlenül másfajta irodalmi munkát is végez, verset ír kedveséhez: «Egy éneket is küldök, noha még nem kész egészlen, arra a nótára: Édes Du Du Duduskám; olykor eldúdolhatod, édes Pitzinyem». Máskor hat arany megy «Pitzinyem» számára s mindjárt anyjának is küld két aranyat. A titkos találkozókat gondosan előkészíti. «Én öreg napjaimra nem sajnálom éretted a nyughatatlanságot. Ha gondolod, hozd el az anyádat is; hogyha nem, maradjon otthon. Minden költséget megfizetek, eszedre bízom a dolgot és szívesen elvárlak.»)
1764. – Betegsége egészen elcsigázza, de azért Mária Terézia királynő meghívójára megjelenik a pozsonyi országgyűlésen. December 22-én meghal. (Egy névtelen szerzőjű diétai gúnyirat a többi aulikus mágnással együtt őt is kicsúfolja. Kopottruhájú már Amade – mondja a paszkvillus – kiapadt az erszénye, megosztoztak pénzén szeretői. «Oda van a költség, oda a jószág is, Kopik a parádé, nő az adósság is.» Néhány hónappal utóbb már nincs az élők sorában. Testét a szentantali családi sírboltba temetik. Levéltárának javarésze később a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jutott, arcképét az Országos Képtár őrizte meg.)
1782. – Az Amade-családot II. József császár grófi rangra emeli. (A grófságot a költő testvérének fia, báró Amade Tádé, kapja.)
1845. – Az Amade-család kihal férfiágon. (Az utolsó Amade, gróf Amade Tádé, a grófságot szerző Tádé unokája, a bécsi udvarban igen előkelő méltóságokat tölt be. Kiváló zongoraművész, Liszt Ferenc egyik nagylelkű mecénása. Amade László verseinek gyüjteménye az ő költségén került ki a sajtó alól 1836-ban.)
Kiadások. – Amade Lászlónak csak két munkája jelent meg életében: latinnyelvű hitvitázó beszéde és istenes énekeinek gyüjteménye. Világi versei kéziratban forogtak közkézen. Különösen sok másolatot készítettek a házasélet igájáról szóló kesergő-gúnyos verséből. – Victor in proelio S. Ivo. Nagyszombat, 1722. (Ezt a hitvitázó beszédét a nagyszombati egyetemen mondta el jezsuita tanárai megelégedésére. Könyvecskéjét a gráci jezsuiták is elfogadták doktori disszertációul.) – Buzgó szívnek énekes fohászkodási. Bécs, 1755. («Nyomtattatott Kutzböck György univ. typogr. betűivel, Bagner-Gassen nevű utcában, Hof-Glaseris nevű házban.» Tartalma: hét istenes ének hangjegyekkel. Az énekeskönyvecskét gróf Csáky Miklós esztergomi érseknek ajánlja: «alázatos híve, atyjafia B. Amade László». A szerző ajánlólevele szerint ez istenes énekek dallamai nem «fülcsiklándoztató és torokcsattogtató mesterséges világi éneklésekre vannak alkalmaztatva, hanem csak a lelki együgyű szelíd szívnek igaz belső affectusinak zengő magyarázására, mint az árva és ártatlan kesergő gerlicének nyögése a pusztában».) – Várkonyi báró Amade László versei. Pest, 1836. (Világi énekeinek első nyomtatott gyüjteménye. A hiányos versgyüjteményben van egy rövid életrajzi vázlat is. A kötet gróf Amade Tádé költségén Szalay László gondozásával jelent meg. A költőt Toldy Ferenc a Figyelmező 1837. évfolyamában elég szigorúan bírálta; szerinte Amade sohasem szánhatta kiadásra verseit, annyi bennük a kompozició és előadás példátlan hanyagsága; holott a költőnek volt lírai tehetsége, csak a műgondra nem adott semmit.) – Várkonyi báró Amade László versei. Összegyüjtötte, bevezette és jegyzetekkel kísérte Négyesy László. Budapest, 1892. (Kritikai kiadás az Amade-kéziratok, Amade-kiadások és Amade-irodalom jegyzékének teljes egybeállításával.) – Vértesy Jenő: Adatok Amade László életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf. (Újabban előkerült Amade-versek, levelek és okiratok közlése.) – Hattyuffy Dezső: Báró Amade László kiadatlan költeményei. Katolikus Szemle. 1905. évf. (Négy ismeretlen Amade-vers közlése.) – Erdélyi Pál: Várkonyi báró Amade László költészetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1907. évf. (Huszonnyolc új Amade-vers közlése.) – Kozocsa Sándor: Amade László ismeretlen levelei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. (Újabban előkerült Amade-levelek.) Toldy Ferenc szerint a XVIII. század népies lírai költészete Amade Lászlóban mutatkozik tetőpontján. Epedő érzékenység, kötődő játsziság, költői elevenség és tűz lelkesítik szemléletes nyelven szóló dalait. Verselése nem kifogástalan, de változatos és dallamos. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt szerint Amade László a pillanat költője, zengzetes dalai csinos ötletekkel, képekkel bővelkednek. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond szerint Amade László nemcsak kedves költő, hanem a magyar vers egyik reformátora is, versalakjait nagy leleménnyel szövögeti, csupa változatosság és ujság. (A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891.) – Négyesy László szerint Amade László érzelmi skálája nem gazdag, ihlete gyakran felszínes, kedélye nem mély, de azért régibb lírikusaink között, Balassa Bálintot kivéve, egy sem olyan egyéni és közvetlen, mint ő. Nagy érdeme, hogy a dalhang és dalforma iránt való érzéket táplálta s a világi líra formakészletét új versformákkal frissítette fel. (Várkonyi báró Amade László versei. Budapest, 1892.) – Kastner Jenő rámutatott arra, hogy az Amade László dalformáiban mutatkozó verselési megújhodás eredete az egykorú német gáláns-költészet és az olasz líra hatására vezethető vissza. A német gáláns költők gondtalan hangjukkal és szövevényes strófaszerkezeteikkel hatottak korukra; példájuk nyomán a magyar lírikus is bátran alkalmazta a különböző hosszúságú sorokat és a szeszélyesen szétszórt rímeket. (Amade gáláns versei. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1922. évf.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1864. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Ifj. Szinnyei József: Irodalmunk története 1771–1772. Budapest, 1876. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. köt. Budapest, 1891. – Négyesy László: Várkonyi báró Amade László versei. Budapest, 1892. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Vértesy Jenő: Adatok Amade László életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf. – Kerestély Olga: Várkonyi Amade László báró élete és költészete. Kolozsvár, 1905. – Négyesy László: A XVIII. századi szépirodalom. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Böhm Dezső: Amade lírája. Uránia. 1912. évf. – Alszeghy Zsolt: Epigon lírikusaink a XIX. századig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Gálos Rezső: Jegyzetek Amade László költeményeihez. Irodalomtörténet. 1918. évf. – U. az: Amade László tanulóéveihez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922. évf. – Kastner Jenő: Amade gáláns versei. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1922. évf. – Gulyás Pál: Magyar életrajzi lexikon. I. köt. Budapest, 1926. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
