FEHÉR DÁNIEL

Full text search

FEHÉR DÁNIEL
KECSKÉS MIHÁLY, 1983
Fehér Dániel (Tekepuszta, 1890. okt. 27. – Sopron, 1955. febr. 17.): erdőmérnök, növényfiziológus és talajbiológus, műszaki egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1954). A selmecbányai erdészeti főisk. elvégzése után 1913–14-ben a berlini egy.-en tanult tovább, majd a bécsi tudományegy.-en 1920-ban bölcsészdoktori szigorlatot tett. Működését a soproni bánya- és erdőmérnöki főisk.-a kezdte, 1923-ban a botanika rk., 1926-tól r. tanára. 1926-tól tanulmányutat tett a skandináv országokban, majd a norvég kormány meghívására részt vett egy lappföldi expedícióban; 1934-ben az algíri egy. megbízásából É-szaharai tanulmányutat tett, 1936-ban a Francia Tudományos Ak. megbízásából részt vett egy szaharai és szudáni expedíció vezetésében. 1951-től az MTA soproni talajbiológiai osztályának (ill. laboratóriumának) vezetője volt. Behatóan vizsgálta az erdei talaj és biológiája, valamint az erdei fák élettartamával kapcsolatos kérdéseket. Megállapította a talajbiológia folyamatos periodicitását. Máig megoldatlan az általa évtizedeken át vizsgált, az élő növényi szervezetből kiinduló sugárzó hatások mibenléte. Mikrobiológiai kutatásaival a modern talajbiológia egyik nemzetközileg ismert és elismert megalapozója lett. Több nemzetközi kongresszuson képviselte a m. biológusokat, számos külföldi tudományos társaság tagja volt. 200-nál több tanulmánya jelent meg m. és külföldi szakfolyóiratokban. – F. m. Szerves vegytan elemei… (Vági Istvánnal, Bp., 1930); A talajtan elemei (Vági Istvánnal, Bp., 1931); Erdészeti növénytan (Mágócsy-Dietz Sándorral, I–III., Bp., 1929–33); Mikrobiologie des Waldbodens (Berlin, 1933); Recherches sur la microbiologie des sols desertiques (Paris, 1939); A Szaharán keresztül (Bp., 1943) Talajbiológia (Bp., 1954). – Irod. Magyar P.: Dr. F. D. (Szabad Nép, 1952. VII. 22. sz.); Soó Rezső: F. D. (Akad. Ért. 1955); Varga Lajos: F. D. (1890–1955) (Soproni Szle, 1955. 3–4. sz.); Szabó István–Marton Mária: F. D. szerepe és jelentősége a talajbiológiai kutatások történetében (Botan. Közl. 1965).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir