FENYŐ LÁSZLÓ: GYILKOSOK
FENYŐ LÁSZLÓ: GYILKOSOK
A gyilkost felkötötték s szobámban aznap éjjel
didergőbben huzódtam pehelydunnám alá,
szemem lezártam, arcom eltakartam,
párnák csöndje közé fojtottam fülemet:
Maradjon künn a világ, ez az ocsmány hidegláz.
didergőbben huzódtam pehelydunnám alá,
szemem lezártam, arcom eltakartam,
párnák csöndje közé fojtottam fülemet:
Maradjon künn a világ, ez az ocsmány hidegláz.
Így értem lassan eszméletlen álmok
ködébe s ott sápadt szennyesében e ködnek
gyilkosokat láttam vonúlni szenvtelen,
késsel, baltával, revolverrel, ám nem ők
voltak a legfélelmesebbek, millió
gyilkos osont fegyvertelen, szemükben
volt csak hogy gyilkosok s hozzám hasonlított mind.
ködébe s ott sápadt szennyesében e ködnek
gyilkosokat láttam vonúlni szenvtelen,
késsel, baltával, revolverrel, ám nem ők
voltak a legfélelmesebbek, millió
gyilkos osont fegyvertelen, szemükben
volt csak hogy gyilkosok s hozzám hasonlított mind.
Én is? – sírtam fel nehéz bűnbánatomban,
övemben nincs kés – és végigtapogattam testem:
balta, husáng, revolver nincs, ó, tiszta vagyok én!
ártatlan vagyok én! s midőn már hinni kezdtem:
egy sápadt tokban az izzó és reszkető mák
gyümölcse: ölni, ölni! rezzent legtitkosabb
agyamnak mélyén és nyomában láttam aztán
ravasz-kattintó ügyes ujjam, a suhanó kést
és baltás kezemet: mint sujt hatvankilencszer.
övemben nincs kés – és végigtapogattam testem:
balta, husáng, revolver nincs, ó, tiszta vagyok én!
ártatlan vagyok én! s midőn már hinni kezdtem:
egy sápadt tokban az izzó és reszkető mák
gyümölcse: ölni, ölni! rezzent legtitkosabb
agyamnak mélyén és nyomában láttam aztán
ravasz-kattintó ügyes ujjam, a suhanó kést
és baltás kezemet: mint sujt hatvankilencszer.
Nem mutathatta meg titkos tudásom
mindenegy arcát: hogy lehetne még,
mert jött a hóhér és parasztmarkába dőltem
mint anyja fürösztő ujja közé a gyermek
és míg magasra tartott mint játékfigurát,
a bámész nép felé ily szavakat hadartam:
Mertek-e belenézni a koldusok szemébe
hol a könyörgés átokkal fonódik,
míg tenyerük mint patikamérleg
remeg a belevetett fillér súlya alatt:
halálunkat kivánják, mind gyilkosok ők!
mindenegy arcát: hogy lehetne még,
mert jött a hóhér és parasztmarkába dőltem
mint anyja fürösztő ujja közé a gyermek
és míg magasra tartott mint játékfigurát,
a bámész nép felé ily szavakat hadartam:
Mertek-e belenézni a koldusok szemébe
hol a könyörgés átokkal fonódik,
míg tenyerük mint patikamérleg
remeg a belevetett fillér súlya alatt:
halálunkat kivánják, mind gyilkosok ők!
A tömeg mormogásán a hajnal szele érzett
s ki tudja még miket hadartam, ám tudom
hogy mindkét tenyerem szivemre fonva ért
az ébredés, kiholtak tagjaim, csak szívem élt:
első hangjait a kettős-tenyér alatt
úgy üdvözöltem mint hajnali madarat,
ó pihegő reggel! áldott véletlen! köszönöm –:
hát mégse én vagyok, kit tegnap felkötöttek
s nem az a másik gyilkos, kinek borzongató
alakját most is látom a zöld lódenkabátban,
rohan ki a boltból – kezében narancs villan
s farkasfogakkal héjastól tépi szét – –
s egyszerre ellepett ózon-íze annak az éjszakának
midőn kinyílt előttem a fogház kapuja
s ott álltam két velem-szabadult nehéz vagánnyal
fegyvertelenül, a bársonyos homályu ég alatt, szemközt a temetővel,
születő-haló, egyre friss csillagokkal
a havazás vigyázott ránk szakadatlanúl
s mentünk az állomás felé, mint pásztorsípot lesve első
hangját a villamosnak, mely befogad s elvisz
az édes, kivilágitott Budapestre.
s ki tudja még miket hadartam, ám tudom
hogy mindkét tenyerem szivemre fonva ért
az ébredés, kiholtak tagjaim, csak szívem élt:
első hangjait a kettős-tenyér alatt
úgy üdvözöltem mint hajnali madarat,
ó pihegő reggel! áldott véletlen! köszönöm –:
hát mégse én vagyok, kit tegnap felkötöttek
s nem az a másik gyilkos, kinek borzongató
alakját most is látom a zöld lódenkabátban,
rohan ki a boltból – kezében narancs villan
s farkasfogakkal héjastól tépi szét – –
s egyszerre ellepett ózon-íze annak az éjszakának
midőn kinyílt előttem a fogház kapuja
s ott álltam két velem-szabadult nehéz vagánnyal
fegyvertelenül, a bársonyos homályu ég alatt, szemközt a temetővel,
születő-haló, egyre friss csillagokkal
a havazás vigyázott ránk szakadatlanúl
s mentünk az állomás felé, mint pásztorsípot lesve első
hangját a villamosnak, mely befogad s elvisz
az édes, kivilágitott Budapestre.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
