FODOR TAMÁS, a kisebbségi vélemény előadója a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió és sajtóbizottságból:
FODOR TAMÁS, a kisebbségi vélemény előadója a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió és sajtóbizottságból:
FODOR TAMÁS, a kisebbségi vélemény előadója a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió és sajtóbizottságból: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megyjegyezni, hogy a kulturális bizottságban nagyon komoly szakmai viták folytak és a kulturális bizottság toleránsabb volt a kisebbségi véleményekkel szemben. Megtartotta végig a parlamentáris formákat, azok a bizottsági tagok, akik itt a plenáris ülésen közbekiabálnak, ott nem kiabáltak közbe. Nem hallottam olyan megjegyzéseket, mint szemből, amelyek foglalkozásomra utaltak. De ha már szóba hozták, akkor el kell hogy mondjam, hogy akkor, amikor még nem volt demokrácia Magyarországon, én kocsmákban léptem fel, s Ady- és József Attila-verseket mondtam, és ott is csönd volt.
Ezek után néhány megjegyzést szeretnék fűzni a bizottság munkájához.
Az első az, hogy ennek a szakmaiságnak, amiről említést tettem, különböző fázisai voltak. Az első fázisban igyekezett a bizottság valóban szakmai argumentáció alapján megítélni a módosító javaslatokat, aztán mindinkább előtérbe került egyfajta alkalmazkodás a költségvetés várható alakulásához. Tehát lemondott arról a lehetőségéről a bizottság, hogy részletesen vizsgálja meg szakmai érvelések alapján, hogy melyik normatívából hány forint miért jusson.
A döntéseket erősen befolyásolta az, hogy előlegezte a bevételek, illetve a kiadások állapotának költségvetésbeli alakulását, és nem azt vizsgálta meg helyenként, hogy milyen pénzösszegre lenne szükség a feladat megoldásához, hanem sajnos, képviselte azt az elvet, amelyet a költségvetés általában képvisel, hogy ugyanis a kultúra és az oktatás területét maradékelvűnek minősítse. Éppen ezért a várható költséghatásokból indult ki, holott ez nem ennek a bizottságnak lett volna a feladata, hanem a költségvetési bizottságnak. Ennek a bizottságnak azt kellett volna következetesen minden módosító indítványnál megvizsgálnia, hogy vajon az indoklásban szereplő érvelés, illetve a feladat milyen összegeket igényel, és ennek megfelelően dönteni, hogy szakmailag meglapozottak-e azok az indítványok, vagy nem.
Mondom, több fázisban történt ez a döntés, és az első fázisban alkalmazkodott ehhez a kívánalomhoz a bizottság, majd az utolsó napokban már nem nagyon ezt figyelte.
A második megjegyzésem az, hogy a bizottág szinte borzongott mindazoktól a lehetőségektől, amelyek a struktúrát, a rendszert változtatták volna meg, holott pontosan a költségvetés alkalmas arra, hogy megnézzük, hogy az egyes rendszerek hogyan működnek és tarthatóak ezek a rendszerek, vagy nem. Van egy olyan példa, amelyet majd a későbbi részletes vitában felhozok, amely hozzányúlt volna ehhez a rendszerhez, ezt a bizottság nem tartotta követésre méltónak és megmaradt az előző rendszer mellett.
Ez számtalan esetben előfordult, hogy idegenkedett minden rendszerbeli változást hozó javaslattól. Ezzel erősítette azt a centralizációt, amely az elosztásra irányult, és ugyanez volt megfigyelhető az önkormányzatokkal kapcsolatban is. Erre már utalt Kulin Ferenc. Az a bizalmatlanság tükröződött ezekben az állásfoglalásokban, amely a szakmai erőt mindig a központba helyezi, és nem hiszi el, hogy a településeken, ahol a feladatok folynak, ott is van szakmaiság. Így erőteljes kritikát gyakorolt a magyar vidéken megjelenő szakmai megnyilatkozásokkal szemben is.
Az önkormányzatiság elvének nagyon eklatáns megsértése volt az a módosító indítvány, amelyet pontosan Kulin Ferenc terjesztett elő a bizottságban. Ez a javaslat azt célozza meg, hogy az Országgyűlés magának tartsa fenn a jogot abban a kérdésben, hogy a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásban ne lehessen megváltoztatni a döntést, csak az Országgyűlés engedélyével. Ez általában helyes elv. De amikor, teszem azt, a fővárosi önkormányzattal ütközik, akkor ez tarthatatlan. Olyan hatáskört igyekszik elvonni a költségvetési vita ürügyén az önkormányzatoktól, amire csak kétharmados felhatalmazás adhat lehetőséget. Nevezetesen arról van szó, és ezt az indokolás tartalmazza, hogy a több színházat fenntartó, önkormányzatot illető átcsoportosítás felhatalmazási gyakorlása folyamán előálló méltánytalanság – esetleges méltánytalanság – esetére a legfőbb államhatalmi szerv cselekvési lehetőségének alapját kell megteremteni. Ez semmi más, mint az önkormányzat korlátozása, és az Országgyűlésnek e módosító indítvány által biztosított különös jogköre, amely ellenkezik az önkormányzati törvénnyel, és azt gondolom, az Alkotmánnyal is. Ebben különvéleményünket jelentettük be.
Ugyanez a centralizációs törekvés mutatkozott meg olyan, látszólag kultúrát támogató – és tulajdonképpen tartalmilag egyet is érthetünk vele – módosító indítvány támogatása esetében, mint például a Történelmi dokumentumfilmek készítése című fejezetnek az önálló beiktatása a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumban. Ez arra utal, hogy mindazokat az öntevékeny, illetve önszerveződő formákat, mint például az alapítványok, amelyeket egyik hunyorintásával támogat a kormányzat, illetve a kormánykoalíció, hogy például önálló filmalapítvány jöjjön létre, és a filmalapítvány az államtól függetlenül osszon pénzeket arra, hogy szakmai, minőségi szempontból jó filmek készüljenek, amelyek természetesen lehetnek a múlt és a jelen történelmet is feltáró művészi alkotások, külön csoportosítja, megpántlikázza, és ilyen módon államilag támogatott művészetet próbál létrehozni.
Figyelmeztetem arra a tisztelt Parlamentet, hogy ezek a kicsi, jelentéktelennek tűnő és a költségvetés vitájában felmerülő törekvések egy új állami művészet megteremtését célozzák, amire pontosan azok fognak majd felhatalmazást adni, akik az eddigi évtizedekben az állami művészet ellen voltak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
