ELNÖK (dr. Szájer József)

Full text search

ELNÖK (dr. Szájer József)
ELNÖK (dr. Szájer József): Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Előtte bejelentem, hogy ennek során nem döntünk az alapajánlás 1. pontjáról, mert az a bizottság álláspontja szerint nem házszabályszerű, valamint ugyanezen ajánlás 5. pontjáról, amely nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást.
Először az előterjesztő által támogatott indítványokról határozunk, a T/535/5. számú ajánlás 2., 3. és 4. pontjai, valamint a T/535/9. számú kiegészítő ajánlás 1. pontja alapján.
Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az alapajánlás 3. pontjáról az MSZP-frakció a Házszabály 106. § (1) bekezdés c) pontja alapján kérte a szavazást, így nincs akadálya annak, hogy a támogatott indítványok között dönthessen róla az Országgyűlés.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 298 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Halász János és más képviselők a törvényjavaslat melléklete 3. § (1) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy a miniszterelnök ne legyen tagja a Nagy Imre Érdemrend kuratóriumának. Az alkotmányügyi bizottság ezt az indítványt nem támogatja. Most szavazás következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Halász János és más képviselők a törvényjavaslat melléklete 3. § (1) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy a külügyminiszter akkor se lehessen kuratóriumi tag, ha a kitüntetésre javasolt személy külföldi állampolgár. Ezt az indítványt az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az indítványt nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! A napirendben jelzettektől eltérően a személyi javaslat tárgyalására, illetőleg határozathozatalra a mai ülésnapunkon már nem kerül sor.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir