DR. GOMBOS ANDRÁS

Full text search

DR. GOMBOS ANDRÁS
DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Egyetértek azzal, hogy a lehetőségek nem minden esetben vannak korrelációban és megfelelő összhangban az igényekkel, és fordítva is természetesen így működik. De az előbb elmondottakon túlmenően legyen szabad egy további fontos területet is kiemelni, mégpedig a veszélyes hulladékok kérdéskörét is, mert a veszélyes hulladékok elkülönített gyűjtése is legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb a társadalom biztonsága szempontjából. Úgy gondolom, jelentős előrelépés az, hogy például 2005. augusztus 12-e óta az elektronikai hulladékok begyűjtésére a forgalmazóknak, illetve a termelőknek, tehát előállítóknak kötelezettségük van, és ez a folyamat beindult, de reményeink szerint a lejárt szavatosságú gyógyszerek, akkumulátorok és elemek kérdéskörében is nagyon jelentős előrelépés várható még ebben az esztendőben, az ősz folyamán. Úgy gondolom, hogy a szelektív hulladékgyűjtésnek ez a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szegmense is nagyon jelentős biztonságot fog jelenteni a következő időszakban a társadalom számára.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir