CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném megcáfolni azokat a gondolatokat, amelyeket ön megfogalmazott, hiszen a szakképzés és a köznevelési törvény, ahogy ön is egyébként a kérdése megfogalmazásának végén említette, 2012-től tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek alapján tanulmányaikat 2013-ban a 9. évfolyamon megkezdett szakközépiskolai, ma szakgimnáziumi tanulók számára majd felmenő rendszerben, a többi tanuló számára az ágazati, szakmai érettségi vizsga kötelező lesz.
Az új érettségi vizsga a 2013-ban bevezetett szakképzési kerettantervek tananyagára épül, e szerint tanulnak 2013 szeptembere óta a diákok. Így a most 12. osztályos tanulmányaikat 2013-ban megkezdett tanulók negyedik éve azt tanulják, amiből majd a tanév végén érettségizni fognak.
A 2013-ban kiadott szakképzési kerettantervek tananyagára épülő érettségi követelmények az elmondottak alapján nem állíthatják váratlan, ismeretlen helyzet elé a tanulókat, nem követelnek meg olyan új vagy ismeretlen vizsgatartalmakat, amelyeket ne sajátíthattak volna el tanulmányaik során. A diákok 2016 szeptember eleje óta gondolkodhattak azon, hogy a megismerhetővé vált körülmények ismeretében a közép- vagy az emelt szintű szakmai érettségit választják. A pedagógusok és a tanulók felkészüléséhez segítségül az ősz folyamán minden ágazat tekintetében mintatételek, mintafeladatok kerültek közzétételre. Előzőek alapján tehát mind a kérdések, mind a lehetséges válaszok rendelkezésre állnak a felkészüléshez.
Tisztelt Képviselő Asszony! A megújult intézményrendszer, az új képzési formák is jelzik, hogy a szakképzésben jelentős átalakulás, fejlesztés történt. Ez minden résztvevőtől megfeszített munkát kíván, de a sürgető gazdasági igényekre és a szakképzett munkaerő hiányára a szakképzésnek gyors és hatékony választ kell adnia. A változás, a változtatás mindig nehéz lépés, és általában a kezdeti szakaszban ellenállásba és nehézségekbe is ütközhet és ütközik. Azonban, ha ezeken túllépve felismerjük a változás biztosította új lehetőségeket, közös munkával új dimenziókat nyithatunk meg.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir