Nyugati Szilézia (Troppaui kerület).
Nyugati Szilézia (Troppaui kerület).
Szilézia bejárását az éjszaknyugati legszélső részén kezdjük meg ott, a hol a tartomány kiugró szög alakjában a Glatzi grófságba ékelődik be. Itt lépnek az országba Reichensteini hegység néven a Szudetek is a Fichtlich hegygyel, s e néven egész a Ramsaui nyeregig húzódnak. A Fichtlichből (1109 méter) egy haránt ág éjszaknak vonúl és a Löwenkuppe (1040 méter), az erdős Hirschbadkamm (992 méter) meg a szép kilátópontokban gazdag Falkenberg, vagy Nesselkoppe (964 méter) csúcsaiban tetemes magaslatokat mutat föl. E haránt ág a fő gerinczczel együtt számos vízér szeldelte dombvidéket zár közre, mely az ország legvonzóbb tájainak egyike. A Reichensteini hegyláncz tetői közűl megemlítjük a 339 méter magas Johannesberget, melynek tetejét a boroszlói herczeg-püspökök nyári palotája koronázza. Az ódon kastélyra és környékére pompás kilátás esik az éjszakkelet felé húzódó közeli dombokról. A hegység innen dél felé elkerített nagyszabású színkörnek tűnik föl, a melynek szárnyai keletre Zuckmantelon, nyugatra pedig Weisswasseron túlra terjednek, míg az előtérben Johannesberg kastélya az aljában virúló mezőségre s ennek ölén számos falura tekint alá. Sötét erdőkkel borított hegykúpok s itt-ott fehérlőn kimeredező szirtfalak vezetnek át a délkeleten szemet tévesztő magasságig tornyosúló hegyek felé. Ezeknek erős vállaira számos mellékláncz támaszkodik, a melyekből kivált a Falkenberg és a harangalakú Bischofskoppe tűnik ki Zuckmantel közelében. Kellemes meglepetést nyújt a johannesbergi várkastély ablakaiból nyíló kilátás. E szellős magasságból végig lehet tekinteni Felső-Szilézia jó részén, nevezetesen a termékeny Neisse-vidéken, a hol a városok és falvak világos foltokként válnak ki a távoli ködös kékségből. A költői hangúlat keltésére oly alkalmas Johannesberg kastélyában élte ifjú éveit Zedlitz József báró, a sziléziai lantos; de Eichendorff, a kedves romantikus költő is gyakran meglátogatta e fejedelmi pihenő helyet. A hegység felé délnyugati irányban haladó út mentén áll Krautenwalde falu, nemes egyszerűségű nagy templomával, délkeleten pedig a Krebsbach öntözte bájos erdővidéken Reichenstein várának festői romjai láthatók.
A Johannesberg alatt fekvő Jauernig városkától csakhamar az osztrák határhoz érünk. A körűlöttünk elterűlő tájnak kertek zöldjétől övezett nyájas házacskái és jól mívelt szántóföldjei az itteni munkás nép szorgalmának és jóllétének tanújelei. Az iparűző Barzdorfon át a tőle keletre fekvő Ober-Hermsdorfba jutunk, a hol gazdasági középiskola van, majd pedig a tiszta vizű Weidenbach mellett terűlő nyájas Weidenauba. A Weidenbach patakocskától öntözött virúló völgyben vagy kilenc kilométerrel följebb áll a régi Friedeberg városka a meredek „Gotthausberg” tövében, melynek gránit ormán messzire ellátszó kis templom emelkedik. Innen felűlről nézve az egész vidék páratlan tájkép. Különösen regényes kivált a johannesbergi kastély és az a hegyszoros, a melyen át egykor a mongol hordák pusztító zivatarként rontottak be e békés területre.
A johannesbergi várkastély.
Russ Róberttől
A régi lovagkor letűnt fényes dicsőségéről beszél a közeli Kaltenstein várrom, a nagy Falkenberg éjszaki lejtőjén. Kelet felé a kilátást a Hrischbadkamm és a Nesselkoppe sötét erdős hegyhátai határolják, melyek Weidenau irányában egyes előhegyekké tagozódnak. Gross-Kunzendorf, Saubsdorf és Sandhübel falvaknál a sziléziai mész- és márványipar vidékének közepén vagyunk. A hegység hatalmas gránit tömegét, mely a porosz síkság diluvium-korszakbeli lerakódásaiig ér, itt kristályos mész erei szeldelik át s ezek sok helyütt törésre érdemes márványnyá kiképződve mutatkoznak. E kerület virágzó iparát pezsgő élénkség jellemzi. A mélységből robbantások dörgése hangzik föl, és nagy füstfelhők ereszkednek alá a szabadon álló mészégető pestekből a völgybe. Mindenfelé szorgoskodó munkáscsapatok sürögnek, kiknek nehéz, sokszor nagy veszélylyel járó foglalkozását csak akkor méltányoljuk kellőképen, ha a köröskörűl álló óriási márványtuskókat szemügyre veszszük.
Saubsdorf mögött, melynek szép gót temploma említést érdemel, egy kies völgynyíláson át közeledünk a hegységhez, melynek hátterében kéklő ormok tűnnek föl. Ez a Biela völgye, melynek vize a Gesenke középtáján fakad s keskeny sziklamederben hömpölygeti tajtékzó habjait a porosz Neisse felé. Keleten az Urlich-hegyláncz sűrű erdők borította lejtőit rétek és szántóföldek szakítják meg, melyeknek talajából csak kemény munka árán lehet a szűk termést kicsikarni. A völgy nyugati oldalát a Hirschbadkamm sötét erdőkkel dúsan benőtt lejtői szegik. A házak és házikók kettős sora közt kanyargó országúttal egyközűen, a jobboldali hegyfal alján a vaspálya halad, mely a Ramsaui hegynyereghez vezet, fontos összekötő vonalúl szolgálva Morvaország éjszaknyugati része felé. A Ziegenhalstól Niklasdorfon, Gröditzen, Sandhübelen és Böhmischdorfon át menő vaspálya szép kilátásokat nyújt az útasnak, kivált Gröditznél az erdős előhegyek csoportjára, valamint a Biela-völgy egy útczájú falvainak szántóföldjeire, gyümölcsös kertjeire és rétjeire.
A hol az út mellékén a hegyek hátrább vonúlnak és egy kies völgykatlant alkotnak, Freiwaldau, a „Szudetek városkáinak e gyöngye”, mosolyg felénk. Mintegy hat évszázad zajlott le azóta, hogy az emberi kéz itt az egykor vadon őserdőt irtani kezdte. Ma e rengeteg helyén igen fejlett iparú s virágzó községet láthatunk. De Freiwaldau hírnevét jóval túlszárnyalta a közeli Gräfenberg, a mely pedig hat évtizeddel ez előtt még csak kicsiny gyarmat volt a szomszédos Hirschbadkamm hegyben. Gräfenberg említésére mindenkinek Priessnitz, a hidegvízzel való gyógyítás jeles föltalálója jut eszébe, ki itt gyakorolta áldásos tevékenységét. Az árnyékos fenyvesek szélén álló hely egészséges fekvése, nagy becsű gyógyforrásokban való bővelkedése, a mai fürdői élet minden kényelmével dicsekvő berendezése s végűl hegyvidékének gyönyörű tájképe teszik Gräfenberget elsőrangú gyógyhelylyé. A fő sétaúton Priessnitz halhatatlan nevét érczben és kőben megörökítő emlékek előtt elhaladva, az ő sírkápolnája mögött érünk a sokaktól látogatott „Koppenhaus”-hoz. S a ki valaha az innen eléje tárúló mosolygó képet csodaszép reggeli világításban látta, az bizonyára soha sem fogja annak varázsát feledni. Mélyen alattunk, a nap sugaraitól megaranyozva szendergő csöndben fekszik Freiwaldau, harmatos mezők üde zöldkoszorújában, melyet a fehérítésre kiterített vásznak hószínű sávjai tarkítanak. Egy-egy füstölgő gyárkémény magasbra is kiemelkedik ugyan társai közűl, de azért elég szerényen, hogy a világos színeivel pompázó kép összhangját ne zavarja. Sima országútak kígyóznak a csöndes völgyeken végig, melyeknek lombos fák közűl kikandikáló falvaiból egy-egy karcsú templomtorony emelkedik ki kecsesen. A mérföldekre terjedő vidék hátterében pedig fölségesen emelkednek az egymás mögé tornyosúló hegylánczok: a zömök Hochschar, az Altvater kúpjai, az Urlichkuppe, a Kreuzkoppe a tetején álló csinos Anna-kápolnával, a Goldkoppe s még egész sora a közeli és távoli hegyeknek, a melyek erdőborította gerinczeire, mint valami kővé meredt tenger hullámaira, pazar fényt áraszt a mosolygó ég.
Részlet Friedebergből.
Charlemont Húgótól
Freiwaldaunál a Biela a Lindeweise felől érkező Staritz patakocskával gyarapszik. A hosszan elnyúlt helységet körűlzáró hegyek tetemes magasságig földmívelés alatt állnak, míg gyomrukban hatalmas mész- és márványtelepek rejlenek. Komor méltósággal emelkedik délen a Hochschar, nyugaton a Wiesenberg és Bogenberg, éjszakon pedig a Fichtenstein (794 méter). Nieder-Lindewiese Schroth-féle ismeretes gyógyintézetével messze földeken hírnévnek örvend. Élvezetes és változatos a lindewiesei völgyön át a ramsaui nyeregre fölvezető vaspályán való útazás. Toronymagasságig lerobbantott sziklafalak mentén, zöldelő erdők mélyén, hídakon, patakok és országútak fölött kanyarog a vaspálya kígyóvonala s a legmeglepőbb képek dús sorozata előtt vezet el bennünket. Innen nem távolra elérjük a morva határt, melytől a „sziléziai Semmering”-nek nevezett vasútvonal a Mittelbordbach völgyébe Goldenstein felé ereszkedik alá.
Térjünk most vissza Freiwaldau felé, hogy onnan a Hohes Gesenke vidékéer látogassunk el. Így hívják a Szudeteknek a ramsaui hágótól azon völgymélyedésig futó gerinczeit, a melyeken át a jägerndorf-freudenthali országút és a morva-sziléziai fő vaspálya Olmütz felé fut. A 19 kilométer hosszú fő nyereg, mely a Reichensteini hegység folytatása, a morva határ mentén vonúl s belőle emelkednek ki a sziléziai hegyek legmagasb csúcsai. A Hochgesenke egész világosan négy csoportra tagolódik: az éjszaknyugatihoz tartozik a Hochschar (1.351 méter), a Kepernik (1.424 méter) és a morva félen lévő Fuhrmannstein (1.377 méter); a középsőhöz a Rother Berg vagy Bründlhaide (1.333 méter); a keletihez, a tulajdonképeni Altvater-csoporthoz az Altvater (1.490 méter), a Leitenberg (1.367 méter) és a Morvaországban álló Grosser Vaterberg (1.381 méter) s végűl a Janovitzer Haide a Petersteinnal (1.446 méter) meg a Hohe Haidéval (1.464 méter). Az Altvatertól éjszak felé ágazik el a Hoher Urlich vadregényes hegytömege, a melyből említendő az Urlsberg (1.129 méter), a Hirschwiesen (1.201 méter), az Urlichkuppe (1.205 méter) és a Bärenfangkoppe (1.216 méter). Az erdős hegység végső nyúlványai a Bischofskoppe (890 méter), a Kammerberg (831 méter) és a Kirchberg (873 méter).
A Hohes Gesenke a Szudeteknek tájképi tekintetben legváltozatosabb és legvonzóbb része, habár az őskőzetekből és kristályos palából képződött kúpok alakúlatai bizonyos egyöntetűséget mutatnak. Többnyire a szelíd hullámokban aláereszkedő tömör kupola-alakot látjuk, míg a szabályos kúpok ritkábbak. A lejtők gyakran hirtelen omlásokkal lepnek meg bennünket, a melyekben zord szakadékok nyílnak. A felsőbb hegyi öv egyik jellemző sajátságaúl tekintendők az egyenként álló kopasz sziklaóriások, a milyenek a Petersteinon, a Hochscharon, az Altvateron, valamint a Hoher Urlich vidékén találhatók. Az időjárás viszontagságai folytán elmállott fölszínű csodálatos sziklatömegek mintegy határkövekként állanak a szálas és a cserjés erdő között és a nép költői képzelmének csodás regék kigondolására nyújtanak alkalmat.
Tájrészlet Freiwaldau környékén.
Russ Róberttől
Nem kevésbbé érdekesek a hegyfalakba bevágódott nagy számú szakadékok sem („die Gräben”), a melyeken a hegység tetején tomboló zivatarok idején pusztító záporpatakok omlanak alá. E magaslatok legszebb dísze mindazonáltal kétségkivűl a gyönyörű erdőség, a melynek üde forrásokat rejtő zöld palástja mintegy 30.000 hektárra terjed s többnyire szálas erdőüzemben van kezelve, a hol szívesen tanyáz a legnemesb vadak egyike: a büszke szarvas. A szálerdőket alkotó erdei- és jegenye-fenyűk meg bükkök mellett a közbe kevert vörös-fenyű, szil-, kőris- és tölgyfák igen becses erdei értéket képviselnek. Buja növésű sarjerdők váltakoznak gyertyaszál egyenességű régi törzsekkel, míg végre a szálerdő határán már csak a törpébb növésű fák tengetik keserves éltüket. Mentűl magasbra emelkedünk, annál alacsonyabbak a törzsek, de egyúttal annál mélyebbre ereszkednek alá az ernyőszerűen terjedő ágak s annál erősebbek a fák gyökerei. Csak így képesek a fák a hosszú és zord telek nagy hó- és jégnyomását elviselni, s az itt dúló vad viharokkal szembeszállni. A hol a szálasabb fák már nem élnek meg, a ritka fűvel benőtt puszta térségen át, bozontos borókabokrok között a kecses hangafű s itt-ott nem egy havasi virág tenyészik, félénken kandikálva ki a mohlepte kőtörmelékek közűl.
Az erdős hegyek e szép vidékén a fürge Biela folyócska legyen a kalaúzunk. Freiwaldautól jó karban lévő úton Buchelsdorfon, Adelsdorfon és Thomasdorfon át haladva, széles hátú hegytetők néznek alá a völgybe. Az imént említett helység fölött a kocsiútból egy mellékösvény ágazik ki jobbra s a Rother Berg (1.011 méter) nyergére vezet föl. A Hohes Gesenkén a környék legjobb kilátópontjaihoz. Ezek sorába tartozik nyugati irányban a Bründlhaide magasan álló búcsújáró templomocskájával, a Rother Berg (1.333 méter) csúcsa, a Kepernik s végűl a Biela-völgy őrtornya és a Hochschar, melynek kopár tetején a takaros Georgshaus áll. Thomasdorf fölött fenyvesek zöld koszorújában áll Waldenburg csendes erdei magánya. Számos fűrészmalom és magas farakások hirdetik ez erdővidék dús tenyészetét, melynek közepette csak a hegyi patakok csobogása és a fűrészek harsogó hangja szakítja meg a nagy némaságot.
Sötét erdők ölén kanyarog föl a Gabelkreuz (926 méter) tetejére az út. Itt már az Altvater környékén vagyunk. Fönséges vadonban, a Hungerberg falai táján érjük a „Hoher Fall” vízesést, melynek tajtékzó habjai a Bielába omlanak alá. A Hohes Gesenkének e hajdan legszebb vízesését az 1880. évi felhőszakadások tönkre tették, úgy, hogy ma már csak egyes vízzuhatagocskák hullanak le az össze-vissza hányt sziklaormok közt a mélységbe.
A „Gabelhöhé”-n túl sötét, ember nem lakta erdős völgybe jutunk, melynek a kijáratánál zöldelő fák közt kies oázként fogad bennünket Buchbergthal falu. Valamivel alább, a Fekete- és a Fehér-Oppa egyesűlésénél a régi Würbenthal városkát pillantjuk meg, melynek egykori nemesérczbányászatát újabb időben virágzó len- és pamutszövő ipar váltotta föl. A vaskohóiról ismeretes Ludwigsthal közelében illatos fenyvesek közűl a festői Karlsbrunn köszönt bennünket hivogatólag. E tetszetős épületeivel és szép sétahelyeivel vonzó gyógyhelynek erdei táptalajból kibugyogó erős és hathatós savanyúvíz-forrásai vannak. Hatalmas hegygerinczek szegik be kies völgymedenczéjét, melybe az Altvater méltóságos kúpja tekint alá.
Az erdő mélységes csöndjében haladunk a Fehér-Oppa szűk völgyén át az Altvater csúcsára vezető meredek lejtőoldalon. A sok nedvesség szerfölött kedvez e völgyszoros gyönyörű növényzetének. Az erdei-fenyű 40 méter magasra is megnő, alúl pedig embermagasságú páfránok kecses legyezői borúlnak a vihar kitörte fák korhadó törzseire. Az erdőöv határán fehéres szürke kiaszott favázak merednek égnek; kéreg nélkűli ágaikkal ködös őszi napokon igazán kisérteties alakok; nem híjába hívja őket a nép „hullák”-nak. Három óráig tartó kapaszkodás után végre előttünk áll az Altvater mohlepte kúpja, mely már akkor is kimagaslott volt az ősvilági hullámokból, mikor a középeurópai mélysíkokat még tenger özöne borította. Csak füvek, mohák és zuzmók csenevész növényzete tud e zordon tetőn megélni. Cserjék sem tenyésznek már itt, csupán a bozontos gyalogfenyű kuporog az elmállott őscsillámpala talajon, a melyet évezredek óta porhanyít a szélvészes viharok ereje. E sivár képnek azonban a lehető legbájosabb ellentéte tárúl elénk, a mint a köröskörűl kéklő hegyekről és völgyekről félre lebben a ködfátyol, mely szűzies szépségüket takarja. Nyugaton hegycsúcs sorakozik hegycsúcs mellé egészen a Spieglitzer Schneeberg felhőkbe burkolt ormáig; éjszakon az Urlich-láncz erdős kúpjai sötétlenek felénk, míg odább a síkság úszik lenge ködbe merűlten; kelet felé számtalan domb fölött siklik el tekintetünk egészen a Beszkidek távoli lánczolatáig; csak délen enged a Janovitzer Haide tágabb kilátást a morva vidékek felé. Széles körben állnak a „Szudetek fejedelmi sarjá”-nak oldalán hozzá méltó csatlósai: a nagy és kis Vaterberg (1.367 méter), a nagy és a kis Seeberg (1.304 és 1.194 méter), a Königskoppe, a Falkenstein (1.209 méter), a Mittelhübl (1.141 méter), a Hohe Haide és a Peterstein. Az Altvater és a Peterstein közötti horpadásban áll az ismert juhásztanya („Schäferei”, 1.306 méter), Szilézia legmagasb emberlakta pontja, a hol az ide sűrűn látogató kirándúlók szíves vendéglátásra találnak. Az Altvatertől dél felé terjed a „Hohe Haide” síkja. Ennek a hegyi rétnek virágokkal tele hintett moh és fű szőnyegéről a fenséges Hohes Gesenkének és előhegységének jókora részét át lehet tekinteni. Ott, a hol a Hohe Haide hatalmas hegyháta a nagy Karlsdorf katlanba hanyatlik alá, a Mohra-források öntözte rétségben („Kesselwiese”) látjuk magunk előtt a sziléziai földnek azt a csodálatos vidékét, mely joggal mondható a növénygyűjtők paradicsomának.
A magas vízesés (Hoher Fall).
Russ Róberttől
Ezzel elbúcsúzván az Altvater természeti szépségeitől, arra a kies vidékre kerűlünk, a melyhez Würbenthaltól Engelsbergen, Schön (Engelsberg) Ede szülőhelyén át vezet el bennünket az országút. Dombok övezte völgymélyedésben, a melyen át a Schwarzbach csörgedez, kies táj ölén áll Freudenthal, Szilézia e nevezetes iparűző városa. A környék dombjai közűl a Köhlerberg (674 méter) és a Venusberg bazaltalakúlatai kötik le figyelmünket. A ki ma e domboknak részben erdő borította, részben gondosan megművelt oldalait látja, nem is sejti, hogy e talajt valaha vulkáni erők dúlták föl. Ma takaros templomocska díszíti a Köhlerberg csúcsát, s csak a kékes fekete bazalt kőzet vall a hajdani lávatömegekre, melyekkel időtlen idők előtt a régóta kialudt tűzhányó hegy tájat elárasztotta.
Freudenthaltól a kies völgyvidék éjszakkelet felé folytatódik. Erbersdorfon, Seifersdorfon és Wiesén, néhai Kutschker bibornok és bécsi herczegérsek szülőhelyén át az Oppa s a vele egyközűen haladó országút és vaspálya a gyárakban bővelkedő Jägerndorfba vezet. Itt némileg kiszélesedő síkon balfelől a Goldoppa szakad az Oppába. Jägerndorftól délkeletre az Oppa jobb partján áll a Burgberg (437 méter) magános grauwacke-sziklája, melynek csúcsán épen oly büszkén, a mily kecsesen emelkedik a kéttornyú Mária-templom. A Burgberg tovább nyúló vállán trónol a Schellenburg (Čvilin–Lobenstein) mondákban sűrűn emlegetett düledező várromja. Érdemes a Burgbergen álló templomtól letekinteni az alant elterűlő város fehérlő házsoraira, sötétebb tornyaira és füstölgő gyáraira, továbbá a Szudetek gerinczeitől a felső-sziléziai síkság ködbe vesző körvonalaiig terjedő és szinte vég nélkülinek látszó sziléziai és porosz területre.
A Karlsthal Würbenthal felől.
Russ Róberttől
Itt kell arról a vidékről is megemlékeznünk, a melybe a Goldoppa gondosan mívelt völgyén keresztűl Olbersdorfon át jutunk. Ez a morvaországi Hotzenplotzi beszögellés, a melynek Sziléziához tartozása sokáig vitás volt. A kies és változatos dombvidéknek alig van valami kiemelkedőbb sajátszerűsége. A Röwersdorftól Liebenthalon és Maidelbergen át vezető országút, e vidék fő közlekedési ere, annak fő helyére, az Ossa patak mellett fekvő Hotzenplotzba vezet. A szép fekvésű maidelbergi várkastélyból az egész vidéket át lehet tekinteni. Történelmi emlékei miatt meg kell még neveznünk a Hotzenplotztól délnek fekvő Rosswald városkát. Egy, valamikor terjedelmesebb kastély és a körötte elterűlő nagy park van azon a helyen, a hol hajdan annak egykori birtokosa, Hoditz gróf, Nagy Frigyes barátja, barokk ízlésű építményei állottak. A beszögellés nyugati részén keskeny sík szalag szegi a Hoher Urlichnak éjszak felé kinyúló előhegyeit, a melyek egészen a porosz határig érnek. A beszögellésből Hennersdorfon, Johannesthalon és Petersdorfon át nyugatnak vezető út a nyájas Zuckmantel városkát érinti a Bischofskoppe szép alakú hegyének tövében. Magasan a város fölött, a Rochus-hegyről egy fehérlő templomocska néz a kies messzeségbe, míg délnek sötét erdős hegyek regényes tája zárja el a kilátást. Zuckmanteltől délnyugatra a „Schlossberg”-en sűrű pagony árnyékában merengenek az ősrégi Edelstein vár kevéske rommaradványai, a mely valaha az ország legrégibb és legnagyobb erősségeinek egyike s a monda szerint oly nagy volt, hogy emberkezek nem is építhették. A Zuckmantel körűli hegyekben valamikor jövedelmező arany- és ezüst-bányákat aknáztak, a melyeknek legnevezetesebb nyomai az Althackelberg melletti Obergrund bányászhelységben maradtak meg, egy órányira Zuckmanteltől.
Még egy sajátszerű tájképben gyönyörködhetünk, ha Zuckmanteltől a mészkőbányákban bővelkedő Endersdorfon át a szép latzdorfi erdős völgyön végig megyünk be a hegyek közé. Sötét erdőktől körített magaslaton áll itt Reichwiesen falucska (757 méter), Szilézia legmagasb fekvésű helysége, s közel hozzá az érdekes „Moosebruch”, a melyet a nép képzelete egész mondakör középpontjává tett. A mohlepte talajból minden lépésünk alatt feketés víz bugyog ki, intő jelűl annak a számára, a ki e mintegy 250 hektárnyi hegyi láp süppedékes ingoványán tovább akarna haladni. Két tó, a nagy és a kis Sinteich szakítja meg e szomorú pusztaságot, a melyre még a legragyogóbb napfény sem tud derűt varázsolni. Ez a magas és zordon fekvésű falucska sínli legtovább az itt oly hosszú tél mostoha időjárását.
Mikor lenn a síkföldön már kalászba szökik a vetés, itt még akkor is jó ideig tart, míg a sivár pusztaságról letakarodik a hólepel, s míg a tavaszi nap sugarai az első félénk virágocskát életre keltik. – Miután szemünk és szívünk a Hochgesenkének természeti szépségekben oly gazdag vidékét végig élvezte: lássuk már most futólag azt a tájat, mely a Szudetek lánczolatában Niederes Gesenke nevet visel. Ehhez tartoznak azok a fensíki vidékek, melyek a Jägerndorftól az Oppa-völgyben Neu-Ebersdorfon és Freudenthalon át a morva határig menő országútnál és vaspályánál kezdődve, kelet felé az Odera völgyéig húzódnak. Az Altvater-hegység bérczeitől elütőleg az itteni hegyvidék jóval kisebb emelkedésű és 500–600 méternyi magaslatsorokba megy át, a melyekből jellemzetesebb fő- és melléklánczok nem válnak ki. Míg a magas Gesenkében a harántgerinczekbe kiágazó hegyek uralkodó csapása éjszaknyugatról délkelet felé vonúl: addig itt a többnyire ellapúló hegyhátak épen ellenkező csapásúak. A kőzetalakúlatok is föltűnőleg különböznek az ottaniaktól. Az Altvaterben és melléklánczaiban főkép az őskőzet, az alacsony Gesenkében pedig a grauwacka a sziklaképző anyag. Mint a magas, úgy az alacsony Gesenkében is dús változatosságú a növényzet. Több órajárásnyira terjedő nagy és czélszerűen kezelt erdők borítják a hegyek tetőit és oldalait, a hol pedig mezőgazdasági mívelésre alkalmas a föld, ezt is a leggondosabban megmunkálva találjuk.
Erdőrészlet az Altvater-hegységből.
Russ Róberttől
E táj leírásánál kiindúlópontúl a Bennischi fensíkot választjuk, a mely a Hohe Haidéra támaszkodik. Ezt délen, keleten és éjszakon az Oppa és a Mohra folyók, nyugaton pedig a freudenthali völgykatlan határolják. Ha a Freudenthalból Troppauba vezető országúton haladunk, a meredek Hutberg lábánál, a hatalmas erdők koszorújában álló Bennisch városkához érünk, a melynek említésre méltó a pamutszövő-ipara. Valaha itt is virágzott a nemesércz-bányászat, s Bennisch, akkoriban „Szilézia gyöngye”, volt az ország leggazdagabb ezüstbányája, míg a mongolok betörése, később pedig a harminczéves háború csapásai következtében az ezüstaknák mind jobban ki nem pusztúltak. A városkától délnyugatra folyik a Hohe Haidén eredő Mohra a tartománynak Morvaország felé való politikai határa mentén, s Troppau alatt az Oppába ömléseig szakadékos és erdős völgyet öntöz. Ott, a hol szilajúl rohanó vize éjszaknak kanyarodik s a völgyet szegő lejtők ellapúlva kiesen kiszélesedő öblöt alkotnak: egy meredek sziklafal tetején áll Wigstein várrom, Szilézia múltjának e tisztes emléke. A baloldali dombvidéken megemlítjük a számos helység közűl Meltsch falut a szomszédjában lévő Johannisbrunn éghajlati gyógyhelylyel. A zöldelő fák és rétek üdeségével kedveskedő Hossnitz-völgyben meg Schönstein tűnik föl ősrégi sánczgyűrűjével. Éjszaknak e dombvidék a troppaui síkságba hanyatlik alá, a melybe Brankánál a Mohra folyócska is átömlik. A jobbparti síkság felé kikönyöklő legszélső magaslatok egyikét Grätz kastélya, a troppaui herczegek egykori székhelye díszíti, hol II. Ottokár király özvegyének, Kunigundának fényes udvartartása idején a cseh és morva főurak gyakran találkoztak. Beethoven, e kastély urának, Lichnowsky Károly herczegnek kedveltje, szintén lakott Grätz vendégszerető falai között.
Engelsberg.
Russ Róberttől
Egy órányira innen, az Oppa öntözte síkság közepén áll a tartomány székhelye, Troppau, a legrégibb sziléziai városok egyike, mely nagyobb szabású templomaival és középületeivel, szélesen elnyúlt külvárosaival, szép köztereivel és ízléses építkezésű villatelepeivel ma az ország politikai és kereskedelmi életének góczpontja, s megvannak benne az előkelő nagyvárossá fejlődhetés összes föltételei. Troppau egyik kellemes ékessége a kioszk körűli szép díszkert és a hatalmas fáktól árnyalt városi park.
Éjszaknyugat felé az Oppa a tartomány és a birodalom határát jelölve, Jägerndorf irányában folyik a Bennischi fensík lejtői alján és szorgos czukorrépa-mívelés alá fogott völgyet öntöz. Az országúttal egyközűen halad a vaspálya egész sor kisebb helységet érintve, melyek közül Vavrovitz és Skrochovitz tűnnek ki nevezetesb czukorgyáraikkal. Ezeken túl a csinos Burgberg-templom és a lomhán szétterjengő füstfelhők Jägerndorf, a sziléziai Reichenberg közelségét hirdetik.
Troppau alatt egyesűl a Mohra az Oppával, mely további rövid útja után az Oderába szakad. Az Oppa völgyének jobb oldalát a Wigstadl-Hrabini fensík dombjai szegélyezik, míg balfelől már porosz falvak látszanak. A tescheni országút az ősrégi Radun falutól éjszakra halad, a melynek érdekes kastélyától tovább keletnek a kedvező fekvésű és szép kilátású Hrabin falu és kastély következik. Jellemző sajátszerűsége e tájnak a sok szélmalom. Schönbrunnnál az Odera termékeny alföldjén állunk, mely „Kunländchen” néven ismeretesebb. Odrau, ez élénk gyárvároska fölött az Odera sziléziai területre lép és Jassniktól éjszak felé számos kanyarodással folyik ama nagy bemélyedésben, a mely a Szudetek hegylánczolatát a Kárpátokétól elválasztja. A kerthez hasonló völgyfenék tengerszín fölötti magassága e vonalon 320 méternyiről Oderbergig 200 méterre száll alá.
Az éjszaknyugati oldalon az Odera, Oppa és Mohra körűlfolyta dombos fensík tűnik szemünkbe. A Gesenkének ez elővidéke, a melyen Wagstadt és Königsberg csinos városkák tűnnek leginkább ki, méltó záradéka a nyugat-sziléziai szép tájképek sorozatának. Kivált Wagstadt gyönyörű fekvését nem fogja senki egykönnyen feledni, a ki a város fölé magasló dombok valamelyikéről a környéket áttekinthette. Mindenek előtt a kies morva föld bájol el bennünket virágzó városaival, falvaival és büszke várromjaival, nem is szólván arról a sok üde természeti szépségről, a melyek pazar bőségével hiába versenyez a leírás. Az éjszaknyugati látókör fölött szeszélyes felhőalakzatokká tornyosodva lebegnek az ostraui szénbányavidék füstgomolyai. Ez azonban már a tescheni kerületben lévén, a következő fejezet tárgya.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
