II. SZÍN.
Bury. Terem a palotában.
Sietve néhány gyilkos jő.
1. GYILKOS.
Fuss Suffolk lordhoz, és tudasd vele,
Parancs szerint Glosterrel végezénk.
Fuss Suffolk lordhoz, és tudasd vele,
Parancs szerint Glosterrel végezénk.
2. GYILKOS.
Bár létlenné tehetnők! Mit tevénk?
Láttál-e ily bűnbánón halni már?
Bár létlenné tehetnők! Mit tevénk?
Láttál-e ily bűnbánón halni már?
1. GYILKOS.
Itt jő mylord.
Suffolk jő.
Itt jő mylord.
Suffolk jő.
SUFFOLK.
No fiúk! a munka végre van-e hajtva?
No fiúk! a munka végre van-e hajtva?
)
1. GYILKOS.
Uram, megtörtént: halva van.
Uram, megtörtént: halva van.
SUFFOLK.
Ez már derék! Most menjetek lakomba,
Díját vegyétek e bátor merénynek.
Itten közel van a király s a peerek.
El van simítva ágya? rendbe’ minden,
A mint utasitva voltatok?
Ez már derék! Most menjetek lakomba,
Díját vegyétek e bátor merénynek.
Itten közel van a király s a peerek.
El van simítva ágya? rendbe’ minden,
A mint utasitva voltatok?
1. GYILKOS.
Megtettük, jó uram.
Megtettük, jó uram.
SUFFOLK.
Lóduljatok! (Gyilkosok el.)
Harsonák. Henrik király, Margit királyné, Beaufort bibornok, Somerset, lordok és mások jőnek.
Lóduljatok! (Gyilkosok el.)
Harsonák. Henrik király, Margit királyné, Beaufort bibornok, Somerset, lordok és mások jőnek.
HENRIK KIRÁLY.
Híjátok rögtön bátyánkat elénk:
Törvényt fogunk fölötte tartani,
Vaj bünös-é, a mint elhirlelék.
Híjátok rögtön bátyánkat elénk:
Törvényt fogunk fölötte tartani,
Vaj bünös-é, a mint elhirlelék.
SUFFOLK.
Kegyelmes úr, azonnal elhivom. (El.)
Kegyelmes úr, azonnal elhivom. (El.)
HENRIK KIRÁLY.
Foglaljatok helyt! S kérlek, uraim,
Ne járjatok el véle szigorúbban,
Mint mennyire tiszta, hű érvek alapján
Bebizonyúl majd tettleges büne.
Foglaljatok helyt! S kérlek, uraim,
Ne járjatok el véle szigorúbban,
Mint mennyire tiszta, hű érvek alapján
Bebizonyúl majd tettleges büne.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Ments Isten, hogy kajánság vinne szót
S ártatlanúl itélne egy nemest!
Ég adja, hogy lemossa a gyanút!
Ments Isten, hogy kajánság vinne szót
S ártatlanúl itélne egy nemest!
Ég adja, hogy lemossa a gyanút!
HENRIK KIRÁLY.
Köszönet, Margit: e szó jól esik.
Suffolk visszajő.
Nos, mért remegsz, miért ily haloványan?
Suffolk, mit történt? bátyánk hol vagyon?
Köszönet, Margit: e szó jól esik.
Suffolk visszajő.
Nos, mért remegsz, miért ily haloványan?
Suffolk, mit történt? bátyánk hol vagyon?
SUFFOLK.
Ágyába’ halva! – Gloster halva van.
Ágyába’ halva! – Gloster halva van.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Ments Isten!
Ments Isten!
BIBORNOK.
Ez Isten ujja! – Álmodám ma éjjel,
Hogy néma volt ő, szóra képtelen.
Ez Isten ujja! – Álmodám ma éjjel,
Hogy néma volt ő, szóra képtelen.
| (A király elájul.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Mi ez? – Segítség! – Meghalt a király!
Mi ez? – Segítség! – Meghalt a király!
SOMERSET.
Föl kell emelni s orron csípni őt.
Föl kell emelni s orron csípni őt.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Gyorsan segélyt! – Henrik, nyisd föl szemed’.
Gyorsan segélyt! – Henrik, nyisd föl szemed’.
SUFFOLK.
Immár föléled. Légy nyugodt, királyném.
Immár föléled. Légy nyugodt, királyném.
HENRIK KIRÁLY.
Mennybéli Isten!
Mennybéli Isten!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Hogy vagy, drága férjem?
Hogy vagy, drága férjem?
SUFFOLK.
Vigasztalódjál, Henrik, én királyom!
Vigasztalódjál, Henrik, én királyom!
HENRIK KIRÁLY.
Mit! Suffolk lord vigasztal engemet?
Nem ő dudolt-é hollódalt imént,
Hogy megakasztá síri hangja vérem’,
S azt hiszi most, hogy czirpelő ökörszem,
Üres kebelből mely vigaszt csipog,
Az először hallott hangot elüzi?
Mérged’ ne rejtsd ily czukrozott szavakba.
Hozzám ne nyuljon! vedd, mondom, kezed’!
Kigyószurásként érintése borzaszt.
El, el előlem, vészes hirhozó!
Szemedbe’ rémes felségben ül ott
Ijesztve gyilkos zsarnok indulat.
Reám ne nézz! megsebesít szemed!
De mégis, el ne menj! – Jer, baziliszk,
Öld meg, ki rád ártatlanúl tekint!
Kéjt csak halál árnyéka ád, az élet
Kettős halál: mert Gloster halva van!
Mit! Suffolk lord vigasztal engemet?
Nem ő dudolt-é hollódalt imént,
Hogy megakasztá síri hangja vérem’,
S azt hiszi most, hogy czirpelő ökörszem,
Üres kebelből mely vigaszt csipog,
Az először hallott hangot elüzi?
Mérged’ ne rejtsd ily czukrozott szavakba.
Hozzám ne nyuljon! vedd, mondom, kezed’!
Kigyószurásként érintése borzaszt.
El, el előlem, vészes hirhozó!
Szemedbe’ rémes felségben ül ott
Ijesztve gyilkos zsarnok indulat.
Reám ne nézz! megsebesít szemed!
De mégis, el ne menj! – Jer, baziliszk,
Öld meg, ki rád ártatlanúl tekint!
Kéjt csak halál árnyéka ád, az élet
Kettős halál: mert Gloster halva van!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Mért huritád meg Suffolk lordot így?
Habár a herczeg ellensége volt,
Mint jó keresztyén, szánja ő halálát;
S én magam is, bármit gyűlölt vala,
Ha őt köny árja, szívfojtó nyögés,
Vérdúló sóhaj feltámasztaná:
Vakká, beteggé tenne köny, nyögés,
És véremesztő sóhaj haloványnyá,
S mindezt a drága herczeg éltiért.
Mit tudom én, mit gondol a világ!
Mert tudva van, hogy langy felek valánk;
Tán azt hiszik majd, én tevém el utból:
Igy sebzi hírem’ rágalom szava
S vádjaival eltelnek udvarok.
Ezt nyertem én holtával. – Oh mi gyászos,
Királynő lenni, szégyen-koronával!
Mért huritád meg Suffolk lordot így?
Habár a herczeg ellensége volt,
Mint jó keresztyén, szánja ő halálát;
S én magam is, bármit gyűlölt vala,
Ha őt köny árja, szívfojtó nyögés,
Vérdúló sóhaj feltámasztaná:
Vakká, beteggé tenne köny, nyögés,
És véremesztő sóhaj haloványnyá,
S mindezt a drága herczeg éltiért.
Mit tudom én, mit gondol a világ!
Mert tudva van, hogy langy felek valánk;
Tán azt hiszik majd, én tevém el utból:
Igy sebzi hírem’ rágalom szava
S vádjaival eltelnek udvarok.
Ezt nyertem én holtával. – Oh mi gyászos,
Királynő lenni, szégyen-koronával!
HENRIK KIRÁLY.
Jaj, Gloster, érted! jaj boldogtalan!
Jaj, Gloster, érted! jaj boldogtalan!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Boldogtalanb én: rajtam keseregj.
Elrejted arczod’? elfordulsz te tőlem?
Nem vagyok undok bélpoklos: tekints rám!
Mit! siket lettél, mint kígyó? – Ah akkor
Légy mérges is, hogy árva nőd’ megöld!
Minden vigaszt Gloster sirhalma zár?
Margit soh’sem volt így hát örömöd!
Emelj csak néki szobrot és imádd,
S képem legyen sör-csapszék czímere.
Ezért törött meg csaknem hát hajóm
És űze vissza balszél kétszer is,
Hazám felé Angolhon partiról?
S ez azt jelenté, a szél mintegy óva
Mondá: Kerűld a skorpió-tanyát
S lábad’ ne tedd az ellenségi partra.
S én átkozám a kedves vészeket
S ki kibocsátá ércz barlangjaikból!
S kérém, az angol áldott part felé
Vagy szörnyü szirtre hajtsák a hajót.
Ám Aeolus gyilkossá nem leve,
És e megútált tisztet rád hagyá;
A játszva ringó ár meg nem fulaszta,
Tudá, a parton úgy is megfulaszt
Kegyetlenséged sós köny özönével;
A szirt lesűlyedt süppedő fövénybe
S nem zúza szét csipkézett csúcsain,
Hogy nála még keményebb kő szived,
Majd palotádban, ez rontson meg engem.
Mig csak kivettem krétaszirtjeid’,
Midőn a partról visszavert a szél,
Ott a födélen álltam a viharban;
S midőn sovárgva kémlő szem elől
Képét honodnak elrablá a köd,
Egy drága ékszert ragadék nyakamról
– Gyémántba foglalt szív-alakja volt –
S e hon felé dobám. Elfogadá
Az ár, s én vágytam, így fogadd te szívem’;
Majd elveszítém Anglia tünde képit
S előre küldém szívemmel szemem’,
És szemüvegnek híttam, vakborúsnak,
Mert elveszité drága Albiont.
Hányszor hivám fel Suffolk nyelvit, átkos
Ingadozó lelkednek hirnökét,
Hogy megbüvöljön, mint Ascanius,
Midőn az őrűlt Didónak regélé
A trójai tűzvészt, atyja tetteit!
Nem vagyok-é, mint Didó, megbüvölve?
S mint Aeneas, te csalfa nem vagy-é?
Jaj! hangom elfúl! – Margit, halj te meg,
Mert Henrik sir, hogy oly sokáig élsz!
Kün zaj. Warwick és Salisbury jőnek. A nép az ajtóhoz tolong.
Boldogtalanb én: rajtam keseregj.
Elrejted arczod’? elfordulsz te tőlem?
Nem vagyok undok bélpoklos: tekints rám!
Mit! siket lettél, mint kígyó? – Ah akkor
Légy mérges is, hogy árva nőd’ megöld!
Minden vigaszt Gloster sirhalma zár?
Margit soh’sem volt így hát örömöd!
Emelj csak néki szobrot és imádd,
S képem legyen sör-csapszék czímere.
Ezért törött meg csaknem hát hajóm
És űze vissza balszél kétszer is,
Hazám felé Angolhon partiról?
S ez azt jelenté, a szél mintegy óva
Mondá: Kerűld a skorpió-tanyát
S lábad’ ne tedd az ellenségi partra.
S én átkozám a kedves vészeket
S ki kibocsátá ércz barlangjaikból!
S kérém, az angol áldott part felé
Vagy szörnyü szirtre hajtsák a hajót.
Ám Aeolus gyilkossá nem leve,
És e megútált tisztet rád hagyá;
A játszva ringó ár meg nem fulaszta,
Tudá, a parton úgy is megfulaszt
Kegyetlenséged sós köny özönével;
A szirt lesűlyedt süppedő fövénybe
S nem zúza szét csipkézett csúcsain,
Hogy nála még keményebb kő szived,
Majd palotádban, ez rontson meg engem.
Mig csak kivettem krétaszirtjeid’,
Midőn a partról visszavert a szél,
Ott a födélen álltam a viharban;
S midőn sovárgva kémlő szem elől
Képét honodnak elrablá a köd,
Egy drága ékszert ragadék nyakamról
– Gyémántba foglalt szív-alakja volt –
S e hon felé dobám. Elfogadá
Az ár, s én vágytam, így fogadd te szívem’;
Majd elveszítém Anglia tünde képit
S előre küldém szívemmel szemem’,
És szemüvegnek híttam, vakborúsnak,
Mert elveszité drága Albiont.
Hányszor hivám fel Suffolk nyelvit, átkos
Ingadozó lelkednek hirnökét,
Hogy megbüvöljön, mint Ascanius,
Midőn az őrűlt Didónak regélé
A trójai tűzvészt, atyja tetteit!
Nem vagyok-é, mint Didó, megbüvölve?
S mint Aeneas, te csalfa nem vagy-é?
Jaj! hangom elfúl! – Margit, halj te meg,
Mert Henrik sir, hogy oly sokáig élsz!
Kün zaj. Warwick és Salisbury jőnek. A nép az ajtóhoz tolong.
WARWICK.
Azt hirlik, óh hatalmas fejdelem,
Beaufort bibornok s Suffolk áruló mód
Meggyilkolák jó Humphrey herczeget.
Miként vezére vesztett, feldühödt
Méhraj, a népség fel s alá zajong,
S nem bánja, bárkit szúr is meg dühében.
Én lecsitítám boszus zendülésök’,
Míg hallani fogják, hogy’ történt halála.
Azt hirlik, óh hatalmas fejdelem,
Beaufort bibornok s Suffolk áruló mód
Meggyilkolák jó Humphrey herczeget.
Miként vezére vesztett, feldühödt
Méhraj, a népség fel s alá zajong,
S nem bánja, bárkit szúr is meg dühében.
Én lecsitítám boszus zendülésök’,
Míg hallani fogják, hogy’ történt halála.
HENRIK KIRÁLY.
Hogy Humphrey meghalt, Warwick, az való;
De, hogy? csak ég, Henrik nem tudja azt.
Menj teremébe, nézd meg tetemét
És magyarázd meg hirtelen halálát.
Hogy Humphrey meghalt, Warwick, az való;
De, hogy? csak ég, Henrik nem tudja azt.
Menj teremébe, nézd meg tetemét
És magyarázd meg hirtelen halálát.
WARWICK.
Megyek királyom. – Visszajöttömig
Maradj a bősz tömeggel, Salisbury.
Warwick egy belső szobába megy, Salisbury visszavonúl.
Megyek királyom. – Visszajöttömig
Maradj a bősz tömeggel, Salisbury.
Warwick egy belső szobába megy, Salisbury visszavonúl.
HENRIK KIRÁLY.
Oh te, ki mindent megitélsz, gyanúmat
Fojtsd el, mely arról vágy meggyőzni engem,
Erőszakos kéz dúla Humphrey éltén!
Bocsáss meg, ég, ha csalfa e gyanú.
Mert téged illet egyedűl, itélni!
Oh mint szeretném halvány ajkait
Fölmelegítni csókom ezrivel,
Arczára sírni sós köny óczeánját.
Szeretetemről szólni tetemének
S illetni, érzőn, nem érző kezét!
De mind hijába ily halotti ünnep
S holt földi képén szemlét tartani:
Hisz az keservem’ tenné csak nagyobbá!
Egy belső szoba ajtai szétnyilnak: Glostert látni holtan ágyában; Warwick és mások mellette állanak.
Oh te, ki mindent megitélsz, gyanúmat
Fojtsd el, mely arról vágy meggyőzni engem,
Erőszakos kéz dúla Humphrey éltén!
Bocsáss meg, ég, ha csalfa e gyanú.
Mert téged illet egyedűl, itélni!
Oh mint szeretném halvány ajkait
Fölmelegítni csókom ezrivel,
Arczára sírni sós köny óczeánját.
Szeretetemről szólni tetemének
S illetni, érzőn, nem érző kezét!
De mind hijába ily halotti ünnep
S holt földi képén szemlét tartani:
Hisz az keservem’ tenné csak nagyobbá!
Egy belső szoba ajtai szétnyilnak: Glostert látni holtan ágyában; Warwick és mások mellette állanak.
WARWICK.
Kegyelmes úr, jer, nézd e tetemet.
Kegyelmes úr, jer, nézd e tetemet.
HENRIK KIRÁLY.
Nézzem, mi mélyen van sirom megásva!
Lelkével eltünt minden földi üdvöm;
Őt látva, éltem’ látom a halálban.
Nézzem, mi mélyen van sirom megásva!
Lelkével eltünt minden földi üdvöm;
Őt látva, éltem’ látom a halálban.
WARWICK.
A mint reménylek élni a magasztos
Királylyal, a ki emberképet öltött
Hogy boszus atyja átkát vegye rólunk:
Olyan szilárdul hiszem én, erőszak
Tört e dicső nagy herczeg életére.
A mint reménylek élni a magasztos
Királylyal, a ki emberképet öltött
Hogy boszus atyja átkát vegye rólunk:
Olyan szilárdul hiszem én, erőszak
Tört e dicső nagy herczeg életére.
SUFFOLK.
Hm! ünnepélyes, rémes eskü ez!
Szavát mily érvvel támogatja Warwick?
Hm! ünnepélyes, rémes eskü ez!
Szavát mily érvvel támogatja Warwick?
WARWICK.
Imé, a vér hogy arczához tolult.
Gyakorta láttam renddel kimulót,
Hamvas volt, halvány, fonnyadt, vértelen,
Mert mind leszállt ez a vonagló szívbe,
Mely a halállal vívott vég tusában
Segélyre híja támadója ellen;
S a szívvel együtt megfagy s vissza többé
Nem tér az orczák pírja- s bájaul.
De ím ez arcz vértölte, fekete,
Szeme kiállóbb, mint volt életében,
Fojtott gyanánt néz borzasztó meredten;
Haja élre szökkent, tágult orrlyuka,
Széttárva karja, mint ki életért
Kapkodva ráng, de lebirá erőszak.
Nézd lepedőjét, leragadt haját;
Tisztes szakála tépett és kuszált,
Mint a viharban megdűlt nyárvetés.
Meggyilkolák őt, máskép nem lehet,
A legkisebb jel bizonyítja ezt.
Imé, a vér hogy arczához tolult.
Gyakorta láttam renddel kimulót,
Hamvas volt, halvány, fonnyadt, vértelen,
Mert mind leszállt ez a vonagló szívbe,
Mely a halállal vívott vég tusában
Segélyre híja támadója ellen;
S a szívvel együtt megfagy s vissza többé
Nem tér az orczák pírja- s bájaul.
De ím ez arcz vértölte, fekete,
Szeme kiállóbb, mint volt életében,
Fojtott gyanánt néz borzasztó meredten;
Haja élre szökkent, tágult orrlyuka,
Széttárva karja, mint ki életért
Kapkodva ráng, de lebirá erőszak.
Nézd lepedőjét, leragadt haját;
Tisztes szakála tépett és kuszált,
Mint a viharban megdűlt nyárvetés.
Meggyilkolák őt, máskép nem lehet,
A legkisebb jel bizonyítja ezt.
SUFFOLK.
Ugyan ki tört vón’ életére, Warwick?
Beaufort s én tartók ótalmunk alatt,
S mi nem vagyunk, reménylem, gyilkosok.
Ugyan ki tört vón’ életére, Warwick?
Beaufort s én tartók ótalmunk alatt,
S mi nem vagyunk, reménylem, gyilkosok.
WARWICK.
De mindaketten esküdt elleni;
Ti őrizétek, és valószinű,
Nem mint barátot tartották őt,
S jó látni itten, ellenségre lelt.
De mindaketten esküdt elleni;
Ti őrizétek, és valószinű,
Nem mint barátot tartották őt,
S jó látni itten, ellenségre lelt.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Igy hát e két lord bűnéül rovod fel.
Idő előtti holtát Humphreynek?
Igy hát e két lord bűnéül rovod fel.
Idő előtti holtát Humphreynek?
WARWICK.
Ki az, ki holt s még vérző tehenet lel
S mellette bárddal hentest állni lát,
S nem gyanusítná: ez volt, ki levágta?
Ki az, ki foglyot ölyv fészkén talált
És nem gyanítná, hogy’ történt halála,
Bár vértelen csőrrel repűl az ölyv?
Ép ily gyanús e gyászjáték is itt.
Ki az, ki holt s még vérző tehenet lel
S mellette bárddal hentest állni lát,
S nem gyanusítná: ez volt, ki levágta?
Ki az, ki foglyot ölyv fészkén talált
És nem gyanítná, hogy’ történt halála,
Bár vértelen csőrrel repűl az ölyv?
Ép ily gyanús e gyászjáték is itt.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Suffolk a hentes? késed hova lett?
Beaufort az ölyv? hol vannak karmai?
Suffolk a hentes? késed hova lett?
Beaufort az ölyv? hol vannak karmai?
SUFFOLK.
Nem hordok én kést, alvók gyilkosául;
De itt e boszuló kard, rozsda rajta:
Kaján szivedben csiszolom le ezt,
Ki rám sütéd gyilkosság vérjegyét.
Mondd, ha mered, Warwickshire büszke lordja,
Humphrey halálán én vagyok bünös!
Nem hordok én kést, alvók gyilkosául;
De itt e boszuló kard, rozsda rajta:
Kaján szivedben csiszolom le ezt,
Ki rám sütéd gyilkosság vérjegyét.
Mondd, ha mered, Warwickshire büszke lordja,
Humphrey halálán én vagyok bünös!
| (Bibornok, Somerset és mások el.) |
WARWICK.
Mit nem mer Warwick, ha te mersz daczolni?
Mit nem mer Warwick, ha te mersz daczolni?
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Hallgatni nem mer mocskolódó lelke,
Elállni nem mer dölyfös rágalomtól,
Suffolk daczoljon véle bár ezerszer.
Hallgatni nem mer mocskolódó lelke,
Elállni nem mer dölyfös rágalomtól,
Suffolk daczoljon véle bár ezerszer.
WARWICK.
Hallgass, királyné, kérlek tisztelettel:
Minden szavad, mit ő érette szólsz,
Királyi főd gyalázatfoltja az.
Hallgass, királyné, kérlek tisztelettel:
Minden szavad, mit ő érette szólsz,
Királyi főd gyalázatfoltja az.
SUFFOLK.
Nehéz fejű lord, durva modorú,
Ha hölgy urát úgy meggyalázhatá,
Anyád bűnös ágyába bárdolatlan
Aljas kamaszt vőn s dali törzsre oltá
Vaczkor galyát, s te ennek vagy gyümölcse,
És soh’sem a nemes Nevil fajé.
Nehéz fejű lord, durva modorú,
Ha hölgy urát úgy meggyalázhatá,
Anyád bűnös ágyába bárdolatlan
Aljas kamaszt vőn s dali törzsre oltá
Vaczkor galyát, s te ennek vagy gyümölcse,
És soh’sem a nemes Nevil fajé.
WARWICK.
Egyedül a gyilkosság bűne véd,
Megfosztanám díjától a bakót
S ezernyi szégyent vonnék el fejedről,
S lecsillapít az, hogy jelen királyom:
Térden esengnél máskép, gyáva gyilkos,
Bocsánatot ilyen beszédedért,
Kivallanád, hogy tenanyádat értéd,
Hogy te magad születtél fattyunak;
És mindez íjedt hódolásra, díjad’
Adnám meg én, pokolra küldenélek,
Alvók veszélyes vérszopója te!
Egyedül a gyilkosság bűne véd,
Megfosztanám díjától a bakót
S ezernyi szégyent vonnék el fejedről,
S lecsillapít az, hogy jelen királyom:
Térden esengnél máskép, gyáva gyilkos,
Bocsánatot ilyen beszédedért,
Kivallanád, hogy tenanyádat értéd,
Hogy te magad születtél fattyunak;
És mindez íjedt hódolásra, díjad’
Adnám meg én, pokolra küldenélek,
Alvók veszélyes vérszopója te!
SUFFOLK.
Ébren leszesz te, míg véred’ kiontom,
Ha e teremből le mersz jőni vélem.
Ébren leszesz te, míg véred’ kiontom,
Ha e teremből le mersz jőni vélem.
WARWICK.
Jer rögtön, avagy úgy hurczollak el.
Bár nem vagy méltó, állok ellened,
Hódolva ezzel Humphrey szellemének.
(Suffolk és Warwick el.)
Jer rögtön, avagy úgy hurczollak el.
Bár nem vagy méltó, állok ellened,
Hódolva ezzel Humphrey szellemének.
(Suffolk és Warwick el.)
HENRIK KIRÁLY.
A tiszta szívnél nincs erősb paizs:
Jegért ki küzd, hármas fegyverzetű;
S mezetlen az, aczélba zárva bár,
A tiszta szívnél nincs erősb paizs:
Jegért ki küzd, hármas fegyverzetű;
S mezetlen az, aczélba zárva bár,
| Kinek szivében bűntudat lakik. | (Kün zaj.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Minő zaj ez?
Suffolk és Warwick visszajőnek, kirántott karddal.
Minő zaj ez?
Suffolk és Warwick visszajőnek, kirántott karddal.
)
HENRIK KIRÁLY.
Mi ez, urak? Szinünk előtt kirántva
Bősz kardotok? Mi! milyen vakmerőség?
Minő zajongó rialom ez ott kün?
Mi ez, urak? Szinünk előtt kirántva
Bősz kardotok? Mi! milyen vakmerőség?
Minő zajongó rialom ez ott kün?
SUFFOLK.
Az áruló Warwick és Bury népe
Mind rám rohantak, felséges király.
Kün tolongás, zaj. Salisbury visszatér.
Az áruló Warwick és Bury népe
Mind rám rohantak, felséges király.
Kün tolongás, zaj. Salisbury visszatér.
SALISBURY.
Csak vissza! (Kifelé a néphez.) Mindent megtud a király.
Felség, a nép jelenti általam,
Ha Suffolk rögtön meg nem hal, avagy
Száműzve nem lesz bájos Angliánkból,
Palotádbul őt erővel tépi ki
S halálra gyötri lassu-kinosan.
Mondják, hogy ő volt Humphrey gyilkosa,
Mondják, miatta féltik életed’;
S hogy puszta hűség, hajlam ösztöne
Menten konok agyargás szándokától,
Hogy ellenkedni vágynának veled,
Sarkalja őket kérni számüzést.
Mondják, személyed’ féltvén aggodalmok,
Hahogy aludni vágynál, és parancsot
Adnál, nyugalmad’ ne zavarja senki,
Kegy- vagy fővesztés büntetése mellett,
Mégis daczára e kemény parancsnak,
Ha kettős nyelvű kígyót álnokúl
Látnának csúszni fölséged felé,
Szükséges volna, hogy felköltsenek,
Hogy e veszélyes álmodat a gyilkos
Féreg örök szenderré ne tegye;
S ezért kiáltnak, bárha tiltod is
– Akard, ne akard – hogy téged ójanak
Oly bősz kigyótól, mint e csalfa Suffolk,
A kinek átkos mérgezett csipése
Te drága bátyád’ – huszszor nála méltóbb –
Mondják, gazúl megfosztá éltitől.
Csak vissza! (Kifelé a néphez.) Mindent megtud a király.
Felség, a nép jelenti általam,
Ha Suffolk rögtön meg nem hal, avagy
Száműzve nem lesz bájos Angliánkból,
Palotádbul őt erővel tépi ki
S halálra gyötri lassu-kinosan.
Mondják, hogy ő volt Humphrey gyilkosa,
Mondják, miatta féltik életed’;
S hogy puszta hűség, hajlam ösztöne
Menten konok agyargás szándokától,
Hogy ellenkedni vágynának veled,
Sarkalja őket kérni számüzést.
Mondják, személyed’ féltvén aggodalmok,
Hahogy aludni vágynál, és parancsot
Adnál, nyugalmad’ ne zavarja senki,
Kegy- vagy fővesztés büntetése mellett,
Mégis daczára e kemény parancsnak,
Ha kettős nyelvű kígyót álnokúl
Látnának csúszni fölséged felé,
Szükséges volna, hogy felköltsenek,
Hogy e veszélyes álmodat a gyilkos
Féreg örök szenderré ne tegye;
S ezért kiáltnak, bárha tiltod is
– Akard, ne akard – hogy téged ójanak
Oly bősz kigyótól, mint e csalfa Suffolk,
A kinek átkos mérgezett csipése
Te drága bátyád’ – huszszor nála méltóbb –
Mondják, gazúl megfosztá éltitől.
NÉP (kün).
Salisbury lord, a felség válaszát!
Salisbury lord, a felség válaszát!
SUFFOLK.
Lehet, hogy az otromba durva nép
Ily üzenettel küldött a királyhoz;
De te örömmel fogadád e tisztet,
Hogy kimutasd, mily ékes nyelvü vagy;
De a dicsőség, mit Salisbury nyert,
Csak abban áll, hogy a király előtt
Üstfoldó csürhe nagykövetje volt.
Lehet, hogy az otromba durva nép
Ily üzenettel küldött a királyhoz;
De te örömmel fogadád e tisztet,
Hogy kimutasd, mily ékes nyelvü vagy;
De a dicsőség, mit Salisbury nyert,
Csak abban áll, hogy a király előtt
Üstfoldó csürhe nagykövetje volt.
NÉP (kün).
A felség válaszát, vagy betörünk!
A felség válaszát, vagy betörünk!
HENRIK KIRÁLY.
Menj, Salisbury, s mondj részemről nekik
Köszönetet hű gyöngéd gondjokért,
S hogy engem ők ha föl se’ hínak is,
A mit kivánnak, azt teszem vala:
Mert, istenemre! koronámra váltig
Suffolk miatt vészt jósol kebelem;
Azért is, annak felségére eskem,
Kinek nem méltó helytartója én:
Három napon túl a leget lehével
Menj, Salisbury, s mondj részemről nekik
Köszönetet hű gyöngéd gondjokért,
S hogy engem ők ha föl se’ hínak is,
A mit kivánnak, azt teszem vala:
Mert, istenemre! koronámra váltig
Suffolk miatt vészt jósol kebelem;
Azért is, annak felségére eskem,
Kinek nem méltó helytartója én:
Három napon túl a leget lehével
| Ne mételyezze, fővesztés alatt. | (Salisbury el.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Nemes Suffolkért, Henrik, hadd könyörgjek.
Nemes Suffolkért, Henrik, hadd könyörgjek.
HENRIK KIRÁLY.
Te nemtelen, nemesnek híni őt!
Mondom, elég! Ha érte esdekelsz,
Csak még nagyobbra szítod haragom’,
Ha úgy mondom csak, megtartom szavam’;
De hogyha eskem, megmásíthatatlan.
Három nap mulva ha még itt találnak,
Bármerre is, hol én uralkodom,
Élted’ egész föld meg nem váltja többé.
Jer, Warwick, jer, jó Warwick, jer velem,
Nagy dolgokat kell véled közlenem.
Te nemtelen, nemesnek híni őt!
Mondom, elég! Ha érte esdekelsz,
Csak még nagyobbra szítod haragom’,
Ha úgy mondom csak, megtartom szavam’;
De hogyha eskem, megmásíthatatlan.
Három nap mulva ha még itt találnak,
Bármerre is, hol én uralkodom,
Élted’ egész föld meg nem váltja többé.
Jer, Warwick, jer, jó Warwick, jer velem,
Nagy dolgokat kell véled közlenem.
| (Henrik király, Warwick, lordok el.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Vészek, keservek járjanak veled!
Szívbéli búbaj, sanyarú nyomor
Legyenek körűled játszó társaid!
Ketten ha vagytok, harmadik az ördög
Legyen s kövesse hármas boszu lépted’!
Vészek, keservek járjanak veled!
Szívbéli búbaj, sanyarú nyomor
Legyenek körűled játszó társaid!
Ketten ha vagytok, harmadik az ördög
Legyen s kövesse hármas boszu lépted’!
SUFFOLK.
Ne átkozódjál, óh nemes királyné!
Gyászbúcsuját Suffolkod hadd vegye.
Ne átkozódjál, óh nemes királyné!
Gyászbúcsuját Suffolkod hadd vegye.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Fujh! gyáva, asszony, lágyszivű bolond!
Még átkozódni sem mersz ellenidre?
Fujh! gyáva, asszony, lágyszivű bolond!
Még átkozódni sem mersz ellenidre?
SUFFOLK.
Pokolba velök! Mért átkozódjam? Átkom
Ha ölne, mint siró nadragulya,
Oh majd koholék keserűen éles,
Oly zordon, átkos, rémes hangu szókat,
El, kisüvöltve fogcsikorgatás közt,
Rögzött gyűlölség annyi sok jelével,
Mint rút zugában az aszott irigység.
A szók hevében nyelvem megbotolnék;
Mint az ütött kő szikráznék szemem;
Hajam élre szöknék, mint őrült haja;
Oh minden izmom együtt átkozódnék!
S ép most tulterhelt szívem megszakadna,
Ha nem átkozódnám. – Méreg italuk,
És epe légyen legizesb falatjok!
Cziprus legyen legédesb árny nekik!
A legszebb látvány gyilkos baziliszk!
A legpuhább tapintás gyik csipése!
Rémes zenéjök kígyósziszegés,
És közte síjon a halál-bagoly!
Sötét pokolnak minden ijedelme…
Pokolba velök! Mért átkozódjam? Átkom
Ha ölne, mint siró nadragulya,
Oh majd koholék keserűen éles,
Oly zordon, átkos, rémes hangu szókat,
El, kisüvöltve fogcsikorgatás közt,
Rögzött gyűlölség annyi sok jelével,
Mint rút zugában az aszott irigység.
A szók hevében nyelvem megbotolnék;
Mint az ütött kő szikráznék szemem;
Hajam élre szöknék, mint őrült haja;
Oh minden izmom együtt átkozódnék!
S ép most tulterhelt szívem megszakadna,
Ha nem átkozódnám. – Méreg italuk,
És epe légyen legizesb falatjok!
Cziprus legyen legédesb árny nekik!
A legszebb látvány gyilkos baziliszk!
A legpuhább tapintás gyik csipése!
Rémes zenéjök kígyósziszegés,
És közte síjon a halál-bagoly!
Sötét pokolnak minden ijedelme…
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Elég, jó Suffolk: gyötröd tenmagad’;
Ez átkozódás, mint sugár üvegről,
Vagy a tultöltött fegyver, visszapattan
És tenmagadra szórja erejét.
Elég, jó Suffolk: gyötröd tenmagad’;
Ez átkozódás, mint sugár üvegről,
Vagy a tultöltött fegyver, visszapattan
És tenmagadra szórja erejét.
SUFFOLK.
Magad hivál fel, és most abba hagyjam?
E földre mondom, melyről számüzének,
Egy téli éjet végig káromolnék,
Habár mezetlen állnék bércztetőn,
Hol a csipős fagy nem tűr egy füszálat,
S úgy rémlenék, csak percznyi tréfa volt.
Magad hivál fel, és most abba hagyjam?
E földre mondom, melyről számüzének,
Egy téli éjet végig káromolnék,
Habár mezetlen állnék bércztetőn,
Hol a csipős fagy nem tűr egy füszálat,
S úgy rémlenék, csak percznyi tréfa volt.
)
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Hagyd abba, kérlek. nyujtsd kezed’ nekem.
Hogy rá keservem könye harmatozzék:
Ne nedvesítse e helyt ég esője,
Le ne mossa innen búm emlékjelét.
Oh bár kezedre vésődnék e csók,
Hogy e pecsétnél erre emlekeznél,
Mely érte annyi sóhajt lehele.
Menj hát, hogy immár érezzem keservem’.
Míg itten állasz, sejtem azt csupán,
Mint jóllakottan ki szükségre gondol.
Majd visszahílak, majd meg – elhihetd –
Magam is szeretnék számkivetve lenni:
Hajh! messze tőled, számüzött vagyok!
Távozz’, ne szólj már! Menj, siess tova!
Ne még, ne menj! Két elitélt barát
Csók s ölelés közt így vesz száz bucsút
S elválni százszor fájóbb a hálánál.
De ég veled, most! s élet! véled is!
Hagyd abba, kérlek. nyujtsd kezed’ nekem.
Hogy rá keservem könye harmatozzék:
Ne nedvesítse e helyt ég esője,
Le ne mossa innen búm emlékjelét.
Oh bár kezedre vésődnék e csók,
Hogy e pecsétnél erre emlekeznél,
Mely érte annyi sóhajt lehele.
Menj hát, hogy immár érezzem keservem’.
Míg itten állasz, sejtem azt csupán,
Mint jóllakottan ki szükségre gondol.
Majd visszahílak, majd meg – elhihetd –
Magam is szeretnék számkivetve lenni:
Hajh! messze tőled, számüzött vagyok!
Távozz’, ne szólj már! Menj, siess tova!
Ne még, ne menj! Két elitélt barát
Csók s ölelés közt így vesz száz bucsút
S elválni százszor fájóbb a hálánál.
De ég veled, most! s élet! véled is!
SUFFOLK.
Igy árva Suffolk tizszer számüzött:
A királytul egyszer, általad kilencszer.
Mit nékem e föld? Csak te itt ne volnál.
A pusztaság is népes vón’ eléggé,
Ha égi társaságod’ birhatom:
Mert hol te vagy, ott a világ maga
És a világnak minden gyönyöre;
A hol te nem vagy, ott a sivatag.
Szavam eláll. – Élj s éltednek örülj:
Nekem egyetlen örömöm, hogy élsz.
Vaux jő.
Igy árva Suffolk tizszer számüzött:
A királytul egyszer, általad kilencszer.
Mit nékem e föld? Csak te itt ne volnál.
A pusztaság is népes vón’ eléggé,
Ha égi társaságod’ birhatom:
Mert hol te vagy, ott a világ maga
És a világnak minden gyönyöre;
A hol te nem vagy, ott a sivatag.
Szavam eláll. – Élj s éltednek örülj:
Nekem egyetlen örömöm, hogy élsz.
Vaux jő.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Hová olyan sietve, Vaux? mi hír?
Hová olyan sietve, Vaux? mi hír?
VAUX.
Ő felségének megjelenteni,
Hogy a bibornok, Beaufort haldokol;
Súlyos betegség érte hirtelen,
Meredve néz, zihálva fuldokol,
Istent, világot átkoz, káromol.
Majd úgy beszél, mikéntha Humphrey lelke
Vón’ oldalán; majd híja a királyt,
És mintegy ennek, súgja vánkosának
A túlmegterhelt lélek titkait,
Jelentenem kell ő felséginek,
Hogy hangos ajkkal ép most híja őt.
Ő felségének megjelenteni,
Hogy a bibornok, Beaufort haldokol;
Súlyos betegség érte hirtelen,
Meredve néz, zihálva fuldokol,
Istent, világot átkoz, káromol.
Majd úgy beszél, mikéntha Humphrey lelke
Vón’ oldalán; majd híja a királyt,
És mintegy ennek, súgja vánkosának
A túlmegterhelt lélek titkait,
Jelentenem kell ő felséginek,
Hogy hangos ajkkal ép most híja őt.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Oh jaj! mi a világ? mi uj eset!
De mért a bú egy percznyi veszteségen?
Hisz számkivetve lelkem kincse, Suffolk!
Mért nem kesergek, Suffolk, csak teérted,
Dél föllegével versenyt hullva könyem?
Azé a földre, az enyém kinomra.
De menj, siess, tudod, jő a király:
Ha közelemben lelnek, halva vagy,
| Menj hát, jelentsd e gyászhirt a királynak. | (Vaux el.) |
De mért a bú egy percznyi veszteségen?
Hisz számkivetve lelkem kincse, Suffolk!
Mért nem kesergek, Suffolk, csak teérted,
Dél föllegével versenyt hullva könyem?
Azé a földre, az enyém kinomra.
De menj, siess, tudod, jő a király:
Ha közelemben lelnek, halva vagy,
SUFFOLK.
Tőled ha válok, élni nem tudok;
S mi vón’ egyéb előtted halni meg,
Mint nyájas álom itt a te öledben?
A levegőbe fúnám lelkem’ itt,
Oly lágy-szelíden, mint bölcsői kisded,
Ha meghal, anyja keble ajakában;
Míg, messze tőled, őrülten dühöngnék,
Téged kiáltva, hogy lezárd szemem’
És ajkaiddal csukd le ajkamat,
S te szálló lelkem’ visszatartanád,
Avagy pedig beléd lehelleném
S ott élne akkor, szép Elysiumban.
Meghalni nálad, ez csak színhalál,
De messze tőled, több kin a halálnál.
Oh hadd maradjak, bármi sors is ér!
Tőled ha válok, élni nem tudok;
S mi vón’ egyéb előtted halni meg,
Mint nyájas álom itt a te öledben?
A levegőbe fúnám lelkem’ itt,
Oly lágy-szelíden, mint bölcsői kisded,
Ha meghal, anyja keble ajakában;
Míg, messze tőled, őrülten dühöngnék,
Téged kiáltva, hogy lezárd szemem’
És ajkaiddal csukd le ajkamat,
S te szálló lelkem’ visszatartanád,
Avagy pedig beléd lehelleném
S ott élne akkor, szép Elysiumban.
Meghalni nálad, ez csak színhalál,
De messze tőled, több kin a halálnál.
Oh hadd maradjak, bármi sors is ér!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
El, el! A válás bár fájó, maró szer,
Halálos a seb, alkalmazzuk azt.
Frankhonba, Suffolk! Hallass majd magadról:
Mert bárhol is leszesz e földtekén,
Lesz Irisem, ki téged föltalál.
El, el! A válás bár fájó, maró szer,
Halálos a seb, alkalmazzuk azt.
Frankhonba, Suffolk! Hallass majd magadról:
Mert bárhol is leszesz e földtekén,
Lesz Irisem, ki téged föltalál.
SUFFOLK.
Megyek.
Megyek.
MARGIT KIRÁLYNÉ.
S magaddal vidd el szivemet.
S magaddal vidd el szivemet.
SUFFOLK.
Ékszer gyanánt azt, oly kintelt dobozban,
Minőbe kincset nem zártak soha,
Mint tört hajó, ép ugy válunk mi el:
Én erre sűlyedek le!
Ékszer gyanánt azt, oly kintelt dobozban,
Minőbe kincset nem zártak soha,
Mint tört hajó, ép ugy válunk mi el:
Én erre sűlyedek le!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Erre én!
Erre én!
| (Ellenkező irányban el.) |
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
