AZ ÚJ "MAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE"

Full text search

1166AZ ÚJ "MAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE"
(ERDÉLYI KISS MIHÁLY)
1945 utáni könyvkiadásunk egyik legsikeresebb, egyszersmind élénk irodalomközéleti visszhangot keltő vállalkozása a Magyarország felfedezése című könyvsorozat. A sorozat első darabja 1970-ben jelent meg, ezt évente két-három, 1975-ig összesen tizenhárom kötet követte.
A cím jó három évtizeddel korábbi előzményre utal vissza: a harmincas évek rövid életű, de emlékezetes könyvsorozatára, amit a Válasz egykori szerkesztője, Sárközi György indított útjára – ugyancsak Magyarország felfedezése címen – 1937-ben. A puszta címazonosságon túl azonban egyéb, lényegibb jellegzetességek is összekötik a hajdanvolt s e mostani vállalkozást. Irodalomtörténeti szempontból mindenekelőtt a műfaji hovatartozás kérdésköre. Kérdéskört kell mondanunk, mert jóllehet mind a régi, mind az új sorozatban megjelent munkákat a szociográfia címszava alá szokás sorolni, maguk a művek korántsem keltik egy határozott arcélű, egységes műfaj benyomását. Legalábbis olyan műfajét, amely az irodalom más műfajaihoz hasonlóan, létrehozta volna a maga legsajátabb, mondjuk így: modellérvényű alkotásait.
Ha figyelembe vesszük a harmincas évektől máig az összes alkotást, amelyet szociográfiának nevez az irodalmi köztudat, nem nehéz megállapítanunk, hogy rendkívül sokarcú, igen-igen változatos alkotásfajtával van dolgunk. Persze, ez a változatosság egyfelől a műfaj képlékenységét, belső gazdagságát jelzi, másfelől viszont a műfaji parttalanság veszélyét rejti magában. Természetesen, ebben a majd félszázadot átfogó termésben akadnak az átlagból kiemelkedő, műfaj- és irodalomtörténeti szempontból jelentős művek. Csakhogy jelentőségüket nem egyértelműen, vagy éppenséggel nem azoknak a jellegzetességeknek köszönhetik, amelyek a szociográfia úgynevezett specifikus műfaji meghatározói s amelyek a műfaj nagyobbik hányadára érvényesek.
Elég fellapoznunk az egyes műveket méltató kritikákat, hogy kiderüljön: mennyire más-más indítékból tartatik valamely alkotás mint szociográfia jónak, sikerültnek vagy kevéssé sikerültnek. Némi túlzással azt mondhatni: ahány megközelítés, ugyanannyi érvrendszer és magyarázat.
Nem meglepő, hogy eddig nem született általánosan elfogadott, műfajelméleti igényű meghatározás a szociográfiáról. Addig általában egyeznek a vélemények, hogy a szociográfia afféle köztes- vagy keverék-műfaj: a szociológiatudomány és a szépirodalom határmezsgyéjén helyezkedik el. Nem tisztán szociológia, de szociológia is, nem tisztán irodalom, de irodalom is; bizonyos mértékig eleget tesz a tudományos egzaktság követelményének, de tényanyagát az írói eszköztár formává emeli.
A bevallottan irodalomesztétikai kérdés félreérthetetlenül épp ezen a ponton vethető fel: valóban formává emeli-e az írói eszköztár a kiválasztott valóságanyagot? Azaz: valóban formaképző műfaj-e a szociográfia, miként azt a hatvanas évek elején művelői már kimondták? Ha igen, akkor minő jellegzetességek teszik önálló irodalmi műfajjá? Továbbá: milyen esztétikai értékrendbe illeszthetők e művek s hol a helyük a magyar próza fejlődéstörténetében? Hogy a felvetett 1167kérdésekre adekvát választ adhassunk, és a szóbanforgó sorozat egyes darabjait irodalomtörténeti érvénnyel közelíthessük meg, célszerűnek látszik az előzményeket, ha mégoly vázlatosan is, áttekintenünk.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir