M. Pogány Béla

Full text search

M. Pogány Béla
M. Pogány Béla (1896–1962) a húszas évek elején kezdte irodalmi pályafutását tárgyilagosságra törekvő tanulmányokkal és a kispolgári élet groteszk mozzanatait megelevenítő novellákkal. Fölfedezője, Osvát Ernő haláláig viszonylag sűrűn szerepelt a Nyugatban, igényes Barrès-esszéjét (1928) pedig a Századunkban tette közzé. 1923 és 1927 között Párizsban tartózkodott, ahol Gara Lászlóval együtt részt vett két, modern irodalmunkat népszerűsítő antológia szerkesztésében. Itt írta első, burkoltan önéletrajzi jellegű regényét (Fel a porból, 1926; 1929-ben jelent meg), amelyben a háború utáni induló fiatal értelmiség világképének nyugtalanságát, zűrzavarát fejezte ki. Második, érettebb regénye (Koldusok a Szajnaparton, 1928–1929; 1932-ben látott napvilágot) Párizsba vetődött magyarok körében játszódik, s az írónak a munkásosztály élete iránt ébredő érdeklődéséről tanúskodik. Az útkereső M. Pogány Bélát eleinte a morális belátás közelítette a proletariátushoz, tudatos szocialistává a harmincas évek közepén vált. A Gondolatnak alapításától kezdve megszűnéséig munkatársa, a szerkesztőség több elvi jelentőségű cikk megírását bízta rá. Az ő tollából származik a szocialista realizmus fogalmának egyik első hazai értelmezése. (Az átértékelt realizmus, 1936.; tanulmányában Lukács György realizmus-koncepciójára és Aragon egykorú felfogására támaszkodik.) Ekkor írt bírálatai – bár neofitizmusra valló túlságosan sommás általánosítások is találhatók bennük – korai marxista kritikánk színvonalas terméséhez tartoznak. Pályájának ez a fellendülő szakasza azonban hamarosan megtört. Az egyre fenyegetőbb fasiszta veszély elől 1938-ban Amerikába emigrált: New York-ban telepedett le, ahol huzamosabb ideig dolgozott a Magyar Jövő és az Amerikai Magyar Szó című mozgalmi lapok szerkesztőségében. Szépirodalmi és ígéretes kritikusi tevékenységét azonban nem tudta folytatni.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir