3. LUKÁCS GYÖRGY (1885–) (KENYERES ZOLTÁN, TÓTH DEZSŐ) | A magyar irodalom története

3. LUKÁCS GYÖRGY (1885–)
(KENYERES ZOLTÁN, TÓTH DEZSŐ)

A 20. századi magyar szellemi élet egyik legnagyobb és európai hatású képviselője. Filozófiai, esztétikai munkássága éppúgy jelentős, mint a világirodalom kérdéseivel foglalkozó műveinek sora.

Életművének részletes tárgyalására fejezetünk nem vállalkozhat. Lukács György pályájának három szakaszát emeljük ki. Elsőnek pályakezdését, indulását a tízes években, amikor a magyar irodalmi kritika filozófiai megalapozottságú ágának volt jelentős képviselője. A második rész a harmincas évek elején kialakult realizmus-elméletét tárgyalja és a magyar irodalom folyamatára is ható kritikusi munkásságát. Végül a felszabadult Magyarországon kifejtett irodalompolitikusi és kritikusi működésére térünk ki. Életművéből elsősorban a magyar irodalomra ható és vele foglalkozó munkáit vizsgáljuk; a pályájával kapcsolatos politikai kérdéseket, esztétikai és filozófiai műveket csak az említett pályaszakaszokkal kapcsolatosan érinthetjük.

Lukács György 1885. április 13-án született Budapesten. Apja a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt. Érettségi után beiratkozott a budapesti tudományegyetem jogi karára, majd bölcsész lett és 1909-ben Beöthy Zsoltnál megszerezte a bölcsészeti doktori címet. 1904-ben Benedek Marcellal és Bánóczi Lászlóval együtt megalapította a munkáselőadásokat rendszeresítő Thália Társaságot, 1906–7, majd 1908–9 telén a berlini egyetemen tanult. Munkatársa lett a Nyugatnak és a Huszadik Századnak. 1911-ben Olaszországban tartózkodott, majd Heidelbergben telepedett le s itt élt kisebb megszakításokkal 1917-ig mint tudományos kutató. 1917 őszén hazatért Magyarországra s bekapcsolódott a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának tevékenységébe. 1918-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, a pártvezetőség letartóztatásakor fontos megbízatásokat látott el, tagja lett a Központi Bizottságnak és a Vörös Újság szerkesztő bizottságának. A proletárdiktatúra idején közoktatásügyi népbiztos volt, majd a V. hadosztály politikai megbízottja. A Tanácsköztársaság bukása után a párt megbízásából egy ideig illegális munkát végzett Budapesten. 1919 szeptemberétől 1929 végéig Bécsben élt. 1929 végén Moszkvába költözött és 1931 nyaráig a Marx-Engels Intézetben dolgozott. 1931 nyarán Berlinbe utazott és két évig a német párt ideológiai munkájában tevékenykedett, a Német Írószövetség berlini tagozatának alelnöke volt. 1933-ban, a fasizmus uralomra jutásakor tért vissza Moszkvába, és a Literaturnij Kritik című szovjet elméleti-társadalmi folyóirat 114belső munkatársa lett. Ugyancsak belső munkatársa volt a Moszkvában, 1938-ban meginduló Új Hang című folyóiratnak is. Magyar irodalomkritikai tevékenysége ekkor, két évtizedes szünet után újra megélénkült.

1945-ben hazatért. Tagja volt az ideiglenes nemzetgyűlésnek, 1946-ban egyetemi tanárrá nevezték ki, majd 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. 1948-tól 1957-ig tagja volt a Béke-világtanácsnak. 1948-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Az 1949-es, úgynevezett Lukács-vita után visszavonult az aktív közéleti tevékenységtől.

Az 1956-os ellenforradalom első szakaszában helytelennek bizonyult politikai szerepet vállalt: miniszter volt az első Nagy Imre-kormányban. 1957 óta kizárólag tudományos munkát folytat.

Pályakezdése Világképének átalakulása A "baloldali etika" és "a jobboldali ismeretelmélet" harca Realizmuselmélete Kritikusi munkássága az Új Hangban Hatása a felszabadulás után Munkássága 1945–48 közt A "Lukács-vita" Munkássága az utóbbi években Kiadások Irodalom

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir