A dráma
A dráma
Drámairodalmunkat nagyjából ugyanaz a mozgás jellemezte, mint a prózát. A külsődleges, tartalmatlan polgári dráma kiszorult az államosított színházak műsorából – irodalmunk ezzel e téren még tehetségeket sem vesztett –; uralkodóvá vált a szocialista eszmeiség; a jelen és félmúlt történelmi konfliktusai a dolgozó nép világán belül nyertek ábrázolást. A dráma azonban a közönséggel való szoros kapcsolata miatt közvetlenebb függvénye az ízlésnek, mint a próza vagy a líra; a hagyományos dramaturgiaikonvencióknak nagyobb e téren a súlya, mint más műfajoknál. Ugyanakkor a dráma sínylette meg leginkább az osztályharc primér értelmezését s főleg a korszerű konfliktusok végigjárásának korlátozottságát. Az élet ellentéteit a személyi kultusz légkörében nem lehetett a maguk teljességében művészileg szembesíteni. Paraszti tárgyú drámáinkban például jelen voltak ugyan a társadalmi átalakulás döntő motívumai: a paraszti tudat kötöttsége, a kulák, a klerikális reakció, de mindig hiányzott az a régi és új konfliktusában lényeges elem, amit e téren a falusi politika és gazdaságpolitikai hibái jelentettek. Ez azután a konfliktusok elmosására vagy álkonfliktusok kialakítására vezetett, fogyatékossá tette a jellemek hitelét, stilizálttá a pozitív hősöket. A dráma pedig esztétikailag a "legkényesebb", közvetlen hatása miatt gyengeségei nyíltabban lepleződnek le. Drámairodalmunkban éppen ezért a fejlődés objektív és szubjektív ellentmondásai élesebben jelentkeztek, mint a prózában, még inkább elmélyítették a múlt, félmúlt és a jelen, ezen belül a város és a falu ábrázolása közti tematikus- és színvonal-arányokat. A nagy realizmusnak, Petőfi lírájának e téren a Csiky hagyomány előtérbe helyezése felelt meg s a brechti dramaturgia kategorikus elvetése, amely pedig szocialista tartalom és esztétikai újszerűség egyik harmonikus útját jelenthette volna – ugyancsak nyomasztóan hatott. Az egykorú élet megragadására – a már említett okoknál fogva – a drámában is a falu átalakuló világa kínálta a leghálásabb lehetőséget. Az eddig prózaíró Szabó Pál elsőnek tett kísérletet, hogy a kisparaszti mentalitás és a 1024közös gazdálkodás eszméjének összeütközését színre vigye. A Nyári zápor (1950) e téren úttörő, a kuláknak kiszolgáltatott, kommunista újgazda belső, lelki konfliktusára helyezi a hangsúlyt, a paraszti világra jellegzetes családi nemzedéki ellentéttel (apa és lányai) húzva azt alá. Rózsa Mihály vergődése azonban inkább csak formálisan, színi hatásra építően megrázó – az íróra jellemző naiv hang s az epikus jellemzés levon a darab értékéből. Urbán Ernő Tűzkeresztségének (1951) többek közt azért volt megkülönböztetett jelentősége, mert nem a "belépni – nem belépni", hanem a szövetkezeten belüli rétegek ellentétére épült, a középparaszt szövetkezeten belüli útját kísérte tovább. Ható Ignácnak a kellő bizalom híján a vezető elnökkel való konfliktusát, mint az egész szövetkezet jövőjének kérdését tudta exponálni. A konfliktus feloldásának mesterséges késleltetése, egyes alakok, helyzetek népszínműre emlékeztető beállítása jelentik fogyatékosságát.
A szövetkezetbe való belépés dilemmáját Sarkadi Imre Szabó Pálénál dinamikusabb, cselekményesebb családi dráma formáiba szorította (Út a tanyáról, 1952). Fekete Antal öccse leszúrja a párttitkárt, apja meghal, kulák-feleségét elkergeti: a régivel, ugyanakkor a bizalom megszerzéséért folytatott harc sokat árult el a falu történelmi átalakulásának drámaiságából. A közvetlen politikai elemet (ezzel együtt Papp András alakját) azonban nem tudta dramaturgiailag szervesen a konfliktusba építeni: a sematizmus terheként nehezedik a darabra.
A korigényt szándékával kielégítő, témaválasztásában úttörő Hétköznapok(1949) Mándi Éva műve, az első drámai kísérlet volt arra, hogy a munkásokat munkahelyükön, a jellemeket a munkához, termeléshez való viszonyukon keresztül ábrázolva lássuk a színen.
Az értelmiségi maradiság könnyed konfliktusa vígjátéki kritikája Gyárfás Miklós Hatszáz új lakása (1951).
Drámairodalmunk a kellő távlattal bíró események színrevitelében több sikert ért el. Háy Gyula darabja a munkásosztályon belüli konfliktus alapjaira helyezve, a Kossuth-híd építését viszonylagos eredménnyel törekedett a felszabadulás, az újjáépítés szimbólumává emelni. A közvetlen agitáció, a túlságos zsúfoltság, a természettel vívott harc emberi oldalának elhanyagolása azonban súlyos tehertételei a darabnak (Az élet hídja, 1951). Gyárfás Miklós Forr a világ (1953) című drámájának csupán expozíciója szerencsés (a debreceni felszabadulás társadalmi körképét adta); – az időszerűtlen, visszavetített konfliktus azonban félrevitte a darabot.
A Tűzkeresztség mellett szocialista drámairodalmunk ezidőbeli legjelentősebb alkotása Sándor Kálmán műve: A harag napja (1952). A hatalmi helyzet gyors és hiteles változásai, a féltestvérek szembekerülése a politikai gondolkodás, emberi magatartás és morál osztálytartalmait élesen, drámaian szembesítik. A zárt cselekményű, a 19-es proletárdiktatúra, illetve az ellenforradalom légkörét hitelesen idéző dráma egységét is a szociáldemokrácia dramaturgiailag tautológikus leleplezése bontotta meg.
Illyés Gyula két történelmi drámája az 1848-as szabadságharc világát idézte. A megoldás sikeressége összefüggött azzal, hogy népi demokratikus fejlődésünk lehetővé tette Illyés számára a magyar történelmi múlt lényegének reális, teljes feltárását, de azzal is, hogy "népi" szemléletének korlátai nem vagy alig, erényei pedig hiánytalanul érvényesülhettek olyan történelmi 1025pillanat kapcsán, amelyben a nemzetté váló nép elsősorban a parasztságot jelentette, amelyben a politikai haladás számára a parasztság adhatta a biztosítékot. – Az Ozorai példa (1952) egy anekdotikus hagyományt emel ki lokális jelentéséből, s a történet révén tárja fel a paraszti felszabadulás és függetlenségi harc kapcsolatát, ábrázolja a paraszti öntudat honvédő öntudattá való fejlődését s teremt vezetésre hivatott népi hőst. A történelmi lényeg megragadása mellett azonban a "nagy" történelemmel a konkrét helyzet még formálisan, dramaturgiailag sem meggyőzően kapcsolódott össze (Perczel, Görgey megjelenése). Az epikusan épített Ozorai példánál drámaibb Fáklyaláng (1952) már közvetlenül idézte a történelmet. Kiemelkedő érdeme, hogy főleg a klasszikus magaslatokra emelkedő második felvonásban két politikai és katonai koncepciót páratlanul hiteles, eleven jellemmé tudott formálni s egy sorsdöntő pillanatban ragyogó szópárbajban szembesíteni. A hitét, életkedvét a néptől visszanyerő, bizalmát abba vető Kossuth alakja magasodik fel a drámában, amelynek lírai-elégikus harmadik felvonása a bukott forradalom s a rátett élet történelmi értelmét igazolja. Illyés tiszta, zengő, szenvedélyes nyelvezete, plasztikus jellemei inspiráló próbatételt jelentettek színművészetünk, színházi kultúránk számára is.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
