Háború, diktatúra, megszállás | Száz Magyar Falu

Háború, diktatúra, megszállás

A kiegyezést követő gazdasági-társadalmi fellendülés az elsővilágháború kirobbanásával megtorpant, majd súlyos visszaesés következett be. Az évekig tartó embertelen megpróbáltatás a magyar társadalom mély válságát okozta. A Hajdúsámsonból bevonultak a szerb, az orosz, a dalmát és a montenegrói fronton harcoltak. A háborúban a község 273 fiát vesztette el. A folyamatos behívások következtében a mezőgazdaságban dolgozók húsz százaléka került a frontra, a községből 1917-ben a férfilakosság tíz százaléka cserélte fel a szerszámot a fegyverrel. „…öregeknek, asszonyoknak, gyermekeknek kell a hadbavonult férfiak munkáját…” elvégezni. A hadsereg ugyanakkor lefoglalta a község középületeit, a gazdaságok szekereit és lovait, a családok szűkös élelemtartalékát, és lényegében kisajátította a vasút és a posta szolgáltatásait. Növelte a gondokat az egymást követő évek mostoha időjárása is.

1917-ben a munkaerőhiány súlyosbodása miatt hadifoglyokat és a katonaságot is bevonták a mezőgazdasági munkálatokba. A lakosság ellátásának színvonala folyamatosan és egyre drasztikusabban esett, a szegény sorsú családok asztaláról a korábban is ritka, értékesebb táplálékok – hús, tej – teljesen eltűntek. Hajdú vármegye alispánja 1917. április 2-án az éhezők megsegítését kérte a vármegye tehetős közönségétől. „Az éhezők nevében és javára a vármegye birtokos közönségéhez fordulok azon kéréssel, adja elő mindenki készletének azt a részét, ami nem okvetlenül szükséges.” A plakátból Hajdúsámsonban tízet ragasztottak ki. A hajdúsámsoni főjegyző 1918-ban jelentette, hogy „…az összes közönség nélkülözi a tészta- és főzőlisztet. Az elégtelen táplálkozás és a sok munka miatt legyöngült gyermekek és öregek igényelték volna a rendszeres orvosi ellátást, azonban a község orvosát is behívták katonának. A járványok elleni védőoltást a járási orvosoknak kellett elvégezni.

Nem kis gondot okozott a gyermekek iskoláztatása a megcsappant és állandóan változó tanítói létszámmal: az iskolai épületeket lefoglalta a katonaság, az átmeneti katonai kórházak és egyéb katonai intézmények; az osztályokat össze kellett vonni; a járványos betegségek és a tüzelőanyag hiánya miatt többször kellett szünetet elrendelni. Már az első háborús évben, 1914-ben megkésve, november elsején kezdődhetett meg a tanítás a hajdúsámsoni elemi iskola három felső osztályában.

Az egyházi szolgálat ellátása is egyre több áldozatot követelt „…tekintettel a mostani nehéz viszonyokra … amíg az adót a hívek nem fizetik rendesen, a kiadásokat a hajdúsámsoni református egyháznak a költségvetés átcsoportosításával kell megoldani.” A püspök felhívására a presbitérium húsz koronát ajánlott fel a debreceni Katonai Otthon támogatására, és a gyülekezet lelkipásztora igyekezett híveit további áldozatokra is megnyerni. A hívők által fizetett egyházi adóból – ugyancsak az egyházkerület kérésére – az egyház rendszeresen jegyzett az egymást követő hadikölcsönökből. Elérkezett azonban az a pillanat is, amikor a presbitérium az újabb kérésre nemet mondott. Az egyházkerület felhívta a hajdúsámsoni egyházat, hogy a Debrecenben felállítandó, Ottó trónörökös nevét viselő hadiárvaház fenntartására húsz évre megajánlott hozzájárulást adjon. A presbitérium „…sajnálattal kénytelen kijelenteni, hogy bármely szép és magasztos is a cél… a kívánt húszéves hozzájárulást a presbitérium meg nem szavazhatja, arra az egyház nem kötelezhető.” A hajdúsámsoni reformátusok költségvetése ezt a terhet már nem vállalhatta, a rendkívüli egyházi adót már iskolaépítésre vetették ki, „…még egyházunk fennállására is aggodalommal gondolhatunk”. 1918. augusztus 26-án kénytelen volt kimondani, „…mai világban látható, hogy ezzel a költségvetéssel egyházunk meg nem élhet”.

1917 második felében egyre nagyobb hiány mutatkozott az alapvető élelmiszerekben. A falusi szegénység a kiutalt élelmiszerek alig egynegyedét kaphatta meg, ugyanakkor a Közellátási Felügyelőség ragaszkodott a községekre kivetett termények beszolgáltatásához. Az állam egyre közvetlenebb és drasztikusabb módszerekkel avatkozott be a mezőgazdasági ágazat működésébe – ezen keresztül a falusi lakosság életébe –, egyre több katonai segédlettel végrehajtott rekvirálásra került sor. Hajdú vármegyében 1918. január első napjaiban 150 rekvirálási bizottság kezdte meg tevékenységét.

A frontról hazatérő katonák, de az itthon maradtak is egyre határozottabban követelték a minimális élelmiszerek biztosítását és a földosztást. Hajdú vármegye alispánja helyesen állapította meg: „…országszerte, s így vármegyénkben is a forradalom kitörése óta homloktérben a földkérdés állott”. A hajdúsámsoniak földkövetelő megmozdulása az alispánt arra kényszerítette, hogy a földre igényt tartók nevét megküldje a Földművelésügyi Minisztériumba, jelezve azt is, hogy a földigénylőket összeíró bizottság kijelentette: „nekik föld pénzért nem kell”. A felterjesztés tájékoztatást adott a község birtokviszonyairól: az 5381 lakosú község határa 12 082 hold, ebből száz holdon felüli birtok az egész határ 54 százaléka, azaz 6544 hold. Ezer holdon felüli birtokos csak egy van, Debrecen városa, amelynek a határában 2344 holdja van, ebből azonban 1341 hold erdő. Miután a száz holdon aluli birtokra esik 5538 hold, megállapítható, hogy Hajdúsámsonban egy családra átlagosan 4,1 hold jut: „Ha mindenütt ilyen volna a birtokmegoszlás – mutatott rá a minisztérium –, a földreform megalkotása nem volna az a sürgősen végrehajtandó feladat, mint amilyen a valóságban az. A hajdúsámsoni földművelők álláspontja és viselkedése tehát nemcsak hogy nem indokolt, hanem még nem is magyarázható és menthető.”

A társadalom életében kibontakozó folyamatot fel nem ismerő minisztérium felhívta a vármegye kormánybiztosát, hogy megbízottjával csendesítse le a földet követelő sámsoniakat és győzze meg őket „tarthatatlan álláspontjukról”, egyben figyelmeztesse őket, „hogy mindazok, akik a közrend megbontásában részt vesznek és az új kormány munkáját tévtanok hirdetésével és követelésével akadályozzák, nem arra valók, hogy a földhöz jussanak, s ezek a kiosztáskor földet nem kaphatnak”. Az események azonban felgyorsultak, március 21-én a hatalom a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták kezébe került, kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

E hírre és minden bizonnyal a debreceni baloldaliak biztatására a községben élő szociáldemokraták alkalmasnak látták az időt a község irányításának átvételére. Első lépésként népgyűlésen, a szocialista párt debreceni küldöttjeinek részvételével és közreműködésével megválasztották a munkások, katonák és földműves szegények tizenkét tagú tanácsát. A tanács direktóriumot küldött ki, tagjai Lisztes Imre, dr. Varga Imre és Tóth Lajos. A Népakarat írta: „A községben a termelő munka a legnagyobb rendben folyik, mely annak köszönhető, hogy a szociáldemokrata párt helyi csoportja… a kommunista társadalom kialakulását előkészítette.”(?) E program jegyében megszüntették a községi elöljáróságot és a községi képviselőtestület működését.

Megalakult a földbirtokrendező bizottság, elnöke Molnár Imre. A direktórium lefoglalta a takarékpénztárt és a község pénztárát, az üzletekbe bizalmi férfiakat állított, az iparosoknak ők adták ki a munkát, rekviráltak s a rekvirált dolgokat a szegények között szétosztották, „…a pénztáraknál utalványoztak, gazdálkodtak mindenben, lényegesebb kárt azonban senkinek sem okoztak”. A földbirtokrendező bizottság magához vette az uradalmak magtárainak és pincéinek kulcsait, a gazdaságok ügyeit a kirendelt bizalmi férfiak intézték, és irodát állítottak fel a földosztás írásbeli munkáinak végzésére. A vármegye megoldatlan problémáját – az ellátatlanok élelmezését – a diktatúra megyei szerve sem tudta megoldani. „A falvakban még van élelmiszer, de a városban már éheznek… Meg kell alakítani minden faluban a beszerzési csoportokat (rekvirálóegységeket – Gné), összegyűjteni az élelmiszert és beszállítani a városba.” Valójában tehát a háború második szakaszában bevezetett rekvirálás folytatódott – más elnevezéssel. Lisztes Imre, a hajdúsámsoni direktórium elnöke rámutatott, hogy a vidék változatlanul ki van szolgáltatva a városnak, hiszen a falu nem kap iparcikkeket és különféle árukat, vagy csak olyan áron juthat hozzá ezekhez, amit a falusi emberek nem tudnak kifizetni. Ezután arról szólt, hogy falujában is növekszik a feszültség, hiszen alig van zsír és akadozik a kenyérellátás is. Ilyen körülmények között „a házankénti vizsgálatot kénytelen foganatosítani…” – megkezdődött az élelmiszerkamarák, a padlás és a vermek számbavétele, illetve az élelem elvétele.

Az antant jóváhagyásával 1919. április 16-án a túlerőben lévő királyi román hadsereg megtámadta Magyarországot. A belügyi népbiztosság parancsára a községben letartóztatták a polgári elemeket – jegyzőket, birtokosokat, kereskedőket – és Debrecenbe szállították őket. A diktatúra időszakáról a község főjegyzője a következőket jelentette: „A forradalom következtében megszűnt a katonai rend és fegyelem, a felszabadult alacsonyabb néptömeg lett úrrá, a vagyonosabb osztály ellen fenyegető magatartást tanúsított, de szájhősködésnél és sértő magaviseletnél egyéb számottevő kárt nem csináltak, a személyi és vagyonbiztonság sértetlen maradt.”

A román csapatok Debrecenbe történt bevonulása után – 36 órai őrizetet követően – a letartóztatott hajdúsámsoniak bántatlanul hazatérhettek községükbe.

Hajdúsámson térségében nem került sor fegyveres harcra a vörös és román egységek között. A bevonuló román csapatok Debrecenben és a megye több helységében súlyos károkat okoztak a lakosságnak, az intézményeknek és cégeknek. Források hiányában nem tudjuk a község román megszállás alatti életét bemutatni. Későbbi utalások viszont arra engednek következtetni, hogy a románok a lakosságot ellenségesen kezelték.

A románok kivonulásával elkezdődhetett országosan közel hét esztendős súlyos megpróbáltatás után a polgári élet visszaállítása. Első lépésként a politikai stabilitás feltételeit kellett megteremteni. A kormányzat határozottan fellépett a polgári rend ellen támadók, a törvénytelen intézkedéseket hozók és végrehajtók ellen. A kerületi rendőrkapitány irányításával a rendőrség sorozatos razziákat tartott Debrecenben és a vármegyében. A házkutatások és igazoltatások után 1298 gyanúsítottat állítottak elő, többségüket feltehetően politikai okokból. Hajdúsámsonból tizenhat egyént vittek be a debreceni rendőrségre. A rendőrségi-ügyészi vizsgálatot követte a bírósági eljárás, amely igyekezett kiszűrni a társadalomból a volt politikai vezetőket, a hangadókat. A Debreceni Megyei Bíróság 1920. június 20-án két évre ítélte Szücs József hajdúsámsoni lakost. Mivel „…1919. március 23-tól 1919. április 23-ig terjedő időben, több alkalommal 30–40 emberből álló csoport előtt hangoztatta, hogy a kommunizmus jó, az lesz az uralkodó, azt várja már húsz éve, az eddigi urak helyett a proletárok lesznek az urak…

Szilágyi Mihály és felesége Czire Ráchel (1917)

Hajdúsámsoni katonák az első világháborúban

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir