Ronald Reagan

Full text search

Ronald Reagan
Változatos életpálya után, 1980-ban, 69 esztendős korában lett az Egyesült Államok eddigi legidősebb elnöke. 4 év múlva biztos többséggel újraválasztják, s népszerűségét – elnökségének minden ellentmondása ellenére – szinte végig képes megőrizni.
Az Illinois állambeli Tampicóban született; apja, a helybeli cipőbolti eladó, liberális szellemben nevelte fel. A főiskolán közgazdaságtant tanult, majd 21 évesen, Des Moinesben a rádióállomás sportműsorainak vezetője. 1937-ben kezdte meg 2 évtizedes hollywoodi pályafutását, amihez kb. 50 film, többévi televíziós szereplés, számtalan reklámfellépés kötődik. Itt ismerte meg mindkét feleségét: a későbbi First Ladyvel, Nancy Davis színésznővel 1962-ben kötött házasságot. Közben a II. világháborúban a légierők kapitánya.
A Demokrata Párt támogatójaként kezd politizálni Roosevelt idején, de megváltoztatja nézeteit, s erősen konzervatív irányba csúszik. A hollywoodi színészszakszervezet befolyásos vezetőjeként az 50-es évek kezdetén részese a filmváros kommunistaellenes hisztériájának. 1960-ban Nixont, 4 évvel később Goldwatert támogatja, 1966-ban pedig maga is elindul kaliforniai kormányzójelöltként. Ezt a tisztséget 2 szakaszon keresztül tölti be; tanácsadóiból, baráti köréből alakul ki az a kaliforniai lobby, amely később elkíséri a Fehér Házba is.
1976-ban már majdnem megszerzi a köztársasági párti elnökjelöltséget, de hajszállal alulmarad Gerald Forddal szemben. Ám 4 év múlva – kihasználva a Carter-adminisztráció balfogásait – erőteljesen konzervatív programmal, a nemzeti büszkeség túlhajtására játszva bejut a Fehér Házba. Gazdaságpolitikája, amit „reaganomics”-ként jellemeznek, az amerikai középosztály s az attól felfelé elhelyezkedő rétegek érdekeit szolgálja. Leszorítja az inflációs rátát, a vállalkozóknak kedvező adótörvényt fogadtat el, a takarékosságot elsősorban a szociális juttatásokra vonatkoztatja, elnöksége alatt jelentősen nő a költségvetési hiány.
Túlél egy tüdőlövéssel járó, súlyos merényletet (1981) és több politikai válságot, köztük az Irangate-ügyet. Erényei közé tartozik a biztos közszereplés, a televízió mesteri alkalmazása.
Elnöksége első időszakában fokozza a fegyverkezést, meghirdeti a csillagháborús SDI-programot, Afganisztántól Nicaraguáig a kormányellenes erők közvetlen támogatásával kiélezi a helyi válságokat.
A realitások azonban lépésről lépésre meghátrálásra, kijózanodásra késztetik. A külpolitikai mérleg pozitív oldalához tartozik 4 Reagan–Gorbacsov csúcs, 47 szovjet–amerikai kétoldalú megállapodás, majd a washingtoni rakétaszerződés törvénybe iktatása. Ezzel életbe lép a nukleáris korszak első tényleges leszerelési egyezménye.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir