A klímaváltozás további külső tényezöi
A klímaváltozás további külső tényezöi
Az üvegházgázok által fenyegetett évtizedes időskálán a mai ismeretek szerint fontos, további éghajlati kényszerek 2 csoportba sorolhatók: 1. globális, döntően természetes eredetű tényezők (naptevékenység, vulkánosság): 2. regionális, eredetük vagy változásaik oka szerint antropogén hatások (troposzferikus aeroszolok, antropogen hőtermelés, felszín-átalakítás).
Naptevékenység: A Nap változó csillag, amely a látható sugárzástartományában – itt realizálódik a kisugárzott energia túlnyomó része – évtizedes időskálán legfeljebb 0,1 %-os nagyságrendű ingadozást mutat. Ez 0,1–0,2 °C-os egyensúlyi hőmérséklet-ingadozásnak felel meg. E nem túl jelentős közvetlen energetikai szabályozás mellett a sugárzás ultraibolya tartományában realizálódó többször 10% nagyságrendű fluktuáció a sztratoszféra ózontartalmának befolyásolásával további hatást gyakorolhat az éghajlatra.
Vulkánosság: Egy-egy vulkán kitörése során kén-dioxid (SO2) és más, főleg szilárd alkotórészek kerülnek a levegőbe. A kén-dioxid a sztratoszférában kisméretű kénsavcseppekké alakul és még évekig a sztratoszférában marad. E kénsavernyő hatására gyengül a felszínre érkező napsugárzás, ill. ennél kisebb mértékben csökken a felszínről távozó hosszúhullámú (4 mikrométernél nagyobb hullámhosszú) sugárzás. Ennek eredményeként a felszín közelében csökken, a sztratoszférában (kb. 20 km magasságban) viszont emelkedik a hőmérséklet. Az El Chicon vulkán 1982-es kitörése pl. kb. 0,5 °C-os hőmérséklet-csökkenést okozott a kitörés utáni 3-4 évben az északi félgömb átlagában. E 0,5 °C megfelel az elmúlt 100 év nagy kitörései utáni átmeneti lehűlések átlagos mértékének. (A vulkánmentes időszaknak ugyanakkor néhány tized °C-kal magasabb átlaghőmérséklet felel meg.)
Az antropogén aeroszolok: Egyetlen lényeges kivétellel a troposzférában találhatók. A kivétel a karbonil-szulfid (COS) felszabadulásával kapcsolatos, amely vulkánmentes időszakban a sztratoszferikus kénsavréteg kéntartalmának fő forrása. A nagy mennyiségben kibocsátott kén-dioxid (SO2) ugyanis – nagy oldhatósága és kémiai aktivitása miatt – csak kis arányban jut el a sztratoszférába. A korszerűbb szénbázisú tüzelőanyagok előállítása és a kénleválasztás sajátos módon növeli a karbonil-szulfid-kibocsátás mennyiségét. A koncentrációnövekedés mértéke egyelőre nem ismert, de nem zárható ki, hogy az ipari kibocsátás növekedtével a későbbiekben a karbonil-szulfid a vulkánossághoz hasonló mechanizmus szerinti – az üvegházhatást részben ellensúlyozó – hűtőhatást fejt ki.
A troposzferikus aeroszolok (por, korom, szulfátok, homok, tengeri sók stb.) mennyiségének szaporodása a jövőben eléggé valószínű, sőt ez egyes – a levegő elektromos vezetőképességére és az ún. másodlagos aeroszolok képződésében részt vevő gázok (pl. SO2) koncentrációira vonatkozó – megfigyelések szerint a Föld több körzetében már meg is kezdődött. Ennek hatása a globális éghajlatra azonban valószínűleg kisebb, mint az üvegházgázok feldúsulásáé; egyrészt rövid – maximum néhány hetes – légköri élettartamuk, korlátozott térbeli elterjedésük, másrészt a sugárzási mérlegben játszott bizonytalan előjelű szerepük miatt.
A növényzet szerkezetének megváltozása: Ez az antropogén felszínmódosítás további következménye lehet (ti. a változó földhasználattal is befolyásolt aeroszol-összetétel mellett). A legsúlyosabb gond a sivatagosodás, ami főleg a szubtrópusi öv nyugtalanító problémája (noha már a mediterrán körzetekben is pusztít). A szavannák és a sivatagok határán az éghajlat instabil: bizonyos időszakokban sivatagi jellegű, máskor viszont lehetővé teszi fejlett növényzet kialakulását. Csakhogy ekkor a nem eléggé kímélő, helytelen mezőgazdaság és a felszaporodó – gyakran nem őshonos – állatállomány a növényzet túl gyors legelésével kizárja, hogy a szavannaövezet tartósan fennmaradjon. Modellszámítások egy érdekes, regionális érvényű visszacsatolás létét mutatták ki. Ennek lényege, hogy ha a szavannából számottevő területen nagyobb fényvisszaverő képességű sivatag lesz, akkor csökken a rövidhullámú sugárzásbevétel, tehát csökken a felszíni hőmérséklet. A visszacsatoláslánc azonban nem ér véget a hőmérsékletnél, hanem ennek csökkenésével egyidejűleg gyengül a feláramlás, s ezért csökken az amúgy is kevés csapadék mennyisége a passzát övezet leszálló ágában a szárazföldek felett. Ez a növényzet további pusztulásához vezet.
A másik veszélyforrás a trópusi övben végbemenő nagyarányú – évente Belgium területével egyező mértékű – őserdőpusztítás. Ennek elsődleges éghajlati következménye szintén a megváltoztatott felszín nagyobb fényvisszaverő képessége az erdőéhez képest. Néhány éghajlatimodell-számítás szerint e 2 folyamat együttes hűtőhatása valószínűleg a jövőben sem lesz összemérhető az üvegházgázok okozta melegedéssel. (Az érintett régiókban ugyanakkor természetesen kiemelt környezeti probléma már napjainkban is.)
Az antropogén hőtermelés lokális következményei – városi hőszigethatás néven – már régóta ismertek. A városok belterületén – kedvező időjárási helyzetekben – több °C-kal melegebb van, mint a peremkerületekben. Jelenleg földi átlagban az antropogén hőtermelés mintegy tízezred része a felszínen elnyelt napsugárzásnak, tehát hatása globális léptékben ma még elhanyagolható. Egyes nagyvárosokban azonban már megközelíti a természetes napsugárzást. Ha az antropogén többlethő (és az általa kiváltott melegedés) egyenletesen oszlana el a Földön, akkor valószínűleg nem kellene jelentős következményeivel számolni, de az erős térbeli koncentráltság kiválthatja az általános légkörzés módosulását is.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
