Szatmárfia Miklós.
Szatmárfia Miklós.
Íme ez ama Miklós, kiről gyanakszom, hogy I. Osl fia volt.
Hogy szintén tagja volt az Osl-nemzetségnek, kétségtelen. Ilyenül elismerték öt 1237-ben Osl (a bán), Tamás (a Kanizsaiak őse), Miklós (a főispán) és Péterfia Péter (a Súr unokája). Mi több: halála után, 1239-ben követelték hagyatékát, mely, mint mondák, öröklött birtok, s ekkor a föntebbiekhez szegődött György is, a Móricz fia és Herbord, II. Osl fia.
Mily rokonsági viszonyban állott Szatmárfia Miklós a föntebbiekhez, kik a nemzetség nem 160egy nemzedékéhez tartoztak, hanem vegyest a másodikhoz, harmadikhoz és negyedikhez, szabatosan meg nem határozzák, hanem csak rokonuknak, cognatusnak nevezik őt.*
Fejér, CD. IV/I, 147. – Árpádk. új Okmt. II, 75.
Lehet, hogy Miklós fia volt Oslnak. A Szatmár név, ha kivetjük belőle az euphemisticus t betűt, szabatos fordítása a szláv Oslnak. Később is, hogy az Oslidák magok untak rá ősi nevökre, szintén egy t betűt vetettek közbe. Elöbb Hostel-nek, aztán Ost-nak nevezték el magokat.
Ha föltevésemet valaha talán megerősítené valamely szerencsés lelet, nem sok hasznát venné a genealogia, mert Miklós úrnak fiú örököse nem maradt, csak egy leánya.
A mit felőle tudunk, annyi, hogy szerző ember, emberséges gondolkozású és kegyes férfiú vala. Birtoka volt Csornán, Moróczon (Márcz), Berényen, (Sajtos-) Kálon, Domonyán, Lozson, Behun és Salysán. Többnyire vételes birtokok. Halála előtt, 1237-ben nejéről, ki őt híven és szeretettel gondozta, szépen gondoskodott.* Azonképen ellátta a csornai egyházat és zárdát, melynek kegyura volt.*
Fejér, CD. IV/I, 77. – A köteles hitbéren felül néjére hagyta kis-csornai (ín minori Syrna) összes házait tartozékaikkal, érteni kell: a jobbágyházakat telkeikkel együtt; továbbá a helység negyedrészét egy ekével s Legina nevű rabszolgáját tized magával, fiaival és leányaival együtt. Ezekre azonban kikötötte, hogy felesége halála után fölszabadíttassanak. Hagyott neki négy ökröt, hat nem idomított, s egy jó, idomított, tarka lovat. Neki hagyta a Hemo comestől vett földet egy (rab-) szolgával, egy (rab-) szolgálóval és öt szabadossal, kiket ugyancsak Hemótól vett harmincz márkáért. Neki hagyta még szebenai (másutt Zebirna, Zibirna alakban fordul elő e név; tán a mai Szobor) szőllei harmadrészét azon kikötéssel, hogy e szőllő felesége halála után a csornai templomra maradjon. «Sed, ut praefatus sum, ista omnia non pro dote sua, sed pro humillimo servitio suo et reverentia, quae mihi, in gravi infirmitate laboranti exhibuit, pie sibi donavi», és pedig «absque ulla contradictione». Buzgón kéri rokonait, hogy ezért semmit se vonjanak le az asszony hitbéréből, hanem teljesen adják ki neki. Miből kitetszik, hogy Miklós úrnak csakugyan volt öröklött birtoka is, mely levonva belőle a felesége hitbérét és leánya negyedét, a rokonokat illette.
Kis-csornai magánbirtoka felét hagyta a prépostságnak, két ekealja földet, kaszálókkal és rétekkel, Moróczon pedig egy (jobbágy-) telket. Azon körülmény, hogy egyik kegyura volt az «Osl conventjé»-nek, szintén megerősít a föltevésben, hogy Miklós Osl fia volt.
Birtokai legnagyobb részét azonban* halála esetére, II. Endre király engedelmével és rokonai ellenmondása nélkül a templomos lova goknak hagyta. Miután azonban elhúnyt, pert indítottak az imént név szerint fölsorolt rokonok a templáriusok ellen, állítván, hogy végrendelkező rokonuk eme birtokai örökösek levén, az ország fennálló szokásai szerint nekik joguk volna azokat pénzen megváltani, a mire hajlandók is. IV. Béla király állításuk megbizonyítására esküt kivánt. Hogy esküdjenek meg a győri templomban, miszerint csakugyan örökösek és nem vételesek a templomosoknak hagyott birtokok. De az Oslók nem merték az esküt letenni, miáltal elismerték, hogy a szóban forgó birtokok csakugyan vételesek.
Behu, Damonya, Lozs és Salysa néven fordul elő e birtokrész Fejérnél.
Ekkor előállott Szatmárfia Miklós veje és követelte ama hagyatékból felesége leánynegyedi illetményét. De a király azon világos végzéssel ütötte el e felperest követelésétől, hogy vételes javakból nem illeti meg a nőket a leánynegyed.*
Adjuk eredetiben is ezen, középkori jogtörténetünkre nézve fontos decisiót: «Cum (bora) fuerint emticia et non hereditaria patris ipsius, et pater filie nihil expresse reliquerit de eisdem, nullam inde eius filiam de iure habere porcionem.» (Fejér, CD. IV/I, 146.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
