V. A) A család vörös, helyesebben sárosfalvi vonala. I. Ulrik és leszármazói.

Full text search

V. A) A család vörös, helyesebben sárosfalvi vonala.
I. Ulrik és leszármazói.
Ulrik, akit okleveleink Udalriknak is neveznek legelőször 1450-ben tűnik fel, mikor atyjával s két másik testvérével 10 sárosfalvi és egy bári sessiót Guthakarcsai Lászlónak elzálogosítanak,* 1457 körül, másik két testvérével az óbudai apácák újfalusi birtokához tartozó Palakata nevű rétet hatalmasul elfoglalja s sárosfalvi birtokukhoz csatolja. Ez az ügy perre vezetett, mely hosszabb huzavona után 1471-ben jutott dülőre, mikor királyi paranccsal három káptalan is teljesített vizsgálatot, ú. m. a győri, pozsonyi s budai. A káptalanok vizsgálata az apácák panaszát igaznak találván, a tettesek a király szine elé megidéztettek.* 1468-ban két fitestvérével kívánja magát egy hideghéti és sülyi (?) birtokba beiktattatni s e részben királyi beiktató parancsot eszközöl ki.*
A pozsonyi kápt. 1450 szept. 30-án kelt felvalló levele a csal. ltárban.
A győri kápt. 1471 febr. 5-iki jelentése O. Ltár D. L. 17,141 ill. a régibb N. R. A. f. 6, nr. 13 alatt, a pozsonyi 1471 febr. 7-iki jel. u. i. D. L. 17,143 ill. a fenti régibb jelz. alatt, a budai: 1471 febr. 12-iki jel. u. i. D. L. 17,145 ill. a már említett régibb jelz. alatt.
Pozsonyi kápt. hit. h. ltára C. 2. f. 9. nr. 17.
1494-ben a sárosfalvi felső és alsó részen fekvő részbirtokait testvérének Péternek 25 magyar 24aranyforintban zálogba adja azzal a korlátozással, hogy azt csak ő és utódai válthassák ki.* Mikor a pozsonyi káptalan 1502-ben az imént említett testvérének Péternek Katalin nevű leányát, aki Sárosfalvi István neje volt, az atyja által neki hagyományozott birtokba május 18-án be akarta iktatni, Bittó Imre nemcsak a saját, hanem még Ulrik nevében is ellentmondott a beiktatásnak.* Ezután többé nem találkozunk vele. Az 1510. évi okleveleink már néhainak mondják. Gyermekei: 1. Péter. Sem ő, sem alább említendő fitestvérei nem lehettek jó gazdák. Az 1510-ik esztendőben ugyanis birtokaikat Alszászi Simon fia Istvánnak s nejének Bittó Katalinnak zálogosítják el 200 magyar aranyforintban. Ez alól azonban kivették azt a két és fél nemesi sessiót, meg a gellyénbartszegi dülőben Bittó Imre szomszédságában fekvő egyholdas szántót, mely leánynegyed címén nőtestvérüket Ágotát, Új (Wy) László feleségét illeti, amelyet annak egyidejűleg kiadtak.* Zavaros pénzügyi viszonyaira mutat az is, hogy 1520-ban egész sárosfalvi részbirtokát 200 magyar aranyforintban Hédervári Ferencnek kényszerült elzálogosítani.*
A pozsonyi kápt. 1494. szept. 5-én kelt felvalló levele a csal. ltárban.
Pozsonyi kápt. hit. h. ltára C. 6, f. 1, nr. 26, 1651 évi hitel. átírása, a csal. ltárban.
A pozsonyi kápt. 1510 aug. 8-án kelt felvalló levele a csal. ltárban.
Pozsonyi kápt. hit. h. ltára prothoc. extraserial, 5, fol. 189, a XVIII. századbeli csal. ltári elenchusból.
A következő, 1521. évben mint szomszédos birtokost említik s ezzel el is tűnik.*
U. itt prothoc. extraserial. 5, fol. 211. 1.; hitel. kiadmánya a csal. ltárban.
2. János. Ennek csak 1510. évi szerepléséről tudunk Péter fitestvérével. Gyermekei:
a) Gábor, aki János testvérével 1545-ben intőparancsot eszközöl ki Alszászi István és Bittó Katalin fia: Alszászi Sebestyén ellen, hogy az a saját, apai örökjószágukat és öregatyjuk Ulrik néhai testvérének Péternek nála zálogban lévő birtokrészeit a zálogos összeg letétele mellett bocsássa ki.* Ennek az intésnek azonban aligha lehetett foganatja, mivel a zálogváltási perben az alperes az elzálogosítást ugyan elismerte, azonban a jelzett birtokokra öröklés czímén maga is igényt tartott. Az országbíró ez ügyben hozott ítéletének lényegét a vonatkozó oklevél hiányossága miatt abból megállapítani ugyan nem lehet, de a pozsonyi káptalannak ez ügyben az országbíróhoz küldött jelentése jó okkal enged arra következtetni, hogy ez utóbbi a zálogos birtokok becslését s a felpereseknek a becsérték letétele után a zálogos birtokba leendő beiktatását rendelhette csak el.* A káptalan becslése szerint ekkor a II 1/2 jobbágytelekből a két népes telek 8, az épülettel bíró, de nem népes telek két, a 8 1/2 üres telek pedig 8 1/2 magyar forintot ért.*
Az orsz. bíró Pozsonyban kelt 1545 máj. 8-iki intő parancsának átírása a pozsonyi káptalan ide vonatkozó jelentésében, átírva ugyan e kápt. 1800. évi aug. 11-iki hit. kiadmányában a csal. ltárban.
Pozsonyi kápt. hit. h. ltára C. 7, f. 11, nr. 31; hitel. átírása mint előbbi jegyzet alatt.
Pozsonyi kápt. hit. h. ltára, prothoc, 4 fol. 66, a prothoc. elenchusa szerint az extraserialéban, hit. átirása mint előbbi alatt.
Gábor 1549-ben abból a perből kifolyólag, melyet nagynénjével Új Lászlóné, Bittó Ágotával együtt a királyi kuriában Bittó Imre fiai: Boldizsár, Gáspár és Menyhért ellen folytatott s melyben Új Lászlónénak tekintélyes kiadásai voltak, fogott bírák közvetítésével megegyezést létesített. Az egyesség értelmében Bittó Boldizsár azt az esküt, melynek alapján Új Lászlóné a költségeket tőle felvehette volna, elengedi, viszont ez utóbbi néhai Bittó Péter Sárosfalva felső részén fekvő két nemesi sessióját minden tartozékával amannak átengedi.*
A pozsonyvármegyei törvényszék 1549 ápr. 29-én Somorján kelt bizonyságlevele a csal. ltárban.
b) János. 1562-ben a Kéméndyekkel együtt esküszik az esztergomi káptalan előtt,* 1564-ben pedig a pozsonyi káptalani kiküldött a Ferencz János kuriáján elkövetett hatalmaskodása miatt királyi idéző parancsot kézbesít neki, felesége Klára útján.*
M. Nemz. Múz., a gr. Forgách-csal. ghymesi ágának ltára, 1644. évi Burián-perből.
Pozsonyi kápt. hit. h. ltára C. 29, f. 4, nr. 3, hiteles kiadványa 1564 nov. 10-iki kelettel a csal. ltárban.
3. Tamás, akit szintén már említett 1510-iki ténykedéséből ismerünk.
4. Ágota. Új László neje. 1545-ben Alszászi Sebestyén az általa Ágota fitestvérei birtokába beruházott 200 forintot neki elengedi, Ágota viszont ennek fejében Sárosfalván két üres nemesi 25telket enged át Alszászinák* 1548-ban unokaöccsével, Gáborral egy sárosfalvi kuriáját örökjoggal Ferencz Jánosra ruházza át* s még ugyanezen esztendőben a tolnavármegyei bikagh-i és zarándok-i részjószágait említett unokaöccse sárosfalvi birtokrészeivel elcseréli.* Utóbb 1555-ben atyai nagybátyja, László utódai intőlevelet bocsáttatnak ki ellene, hogy az őt megillető leánynegyed pénzbeli értékének letétele mellett adja ki a fiágat illető birtokokat, melyek unokaöccse János magszakadása folytán csakis őket illetik. Hosszas huzavona után ez a per kb. 100 év mulva 1650-ben a fiágiak győzelmével végződött.*
A csal. ltár XVIII. századi elenchusából.
U. innét.
U. innét.
1650 dec. 12-iki ítéletlevél, O. Ltár tábl. oszt. 4–214, TT; másol. példányai a csal. ltárban.
Új Lászlóné leszármazóit a következő nemzedékrendi tábla mutatja:
Bittó Ulrik, N. N.; Ágota 1556 VI. 8. él, Uj László 1555-ben néhai; Anasztazia Dávid Bálint; Orbán; Simon 1635; András 1635; Zsuzsa, Keresztes Imre; Zsófia † 631 előtt, Kathus István; Margit 1635 özv., Vajda András; Orsolya 1564, 1574; Ágnes 1564, 1574; Farkas 1564, néh., Borbála 1564, 1574; Ferenc 1564, 1574; Zsuzsa 1564, 1586, Sáffár István; Krisztina, Földes Farkas; Judit; János 1601–1655; Ferenc, Kondé Mária; István 1604–1666; Orsolya; Floris; Márton 1537; Kata 1574 özv., kinizsi Kinizsy Ferenc; Péter 1572; Mihály 1572; Gáspár 1572; János 1572; Demeter 1537; Eufémia vagy Eufrozina 1537, 1564, 1574 özvegy, Ferencz János; Ilona † 1631 előtt, id. Boka István
931-025
Ez adatok legnagyobb része az itt tárgyalt pörből való, kiegészítettük azonban néhány más oklevélbeli adattal, mely a csal. ltár 1564 nov. 10-én és 1574 vagy 1575 Szt. László napja körüli oklevelekből s a pozsonyi kápt. orsz. ltára. 5. proth. 591. l.-ról való. Földes Gyula Pozsonyban az 1901, évben kézirat gyanánt kiadott
családi genealógiája szerint Sáffár István leánya Krisztina Földes Farkas neje volt. Ezen állítását a családi ltárunkban őrzött, a Földes-családot illető, 1651 febr. 17-én kelt kir. adománylevél 1674-iki átírása is igazolja. Megjegyezhetjük még, hogy a szóbanlévő per családunk genealógiájára vonatkozólag is több adatot foglal magában.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir