Kosztolányi Dezső: ARCKÉP | Verstár - ötven költő összes verse

ARCKÉP

A palaszürke égben áll.
Hull rá a hó, az esti hó.
Nehéz, meleg ruháitól
oly vastag, mint egy eszkimó.

Kunyhóba faggyúgyertya ég.
A szalma benn a térdig ér.
Cigaretták. Csajkába rum.
A földön rongyok, vatta, vér.

Körötte hó, hó, egyre hó,
erdők, hegyek, tábortüzek.
Rövidlátó szegény szemén
csillámló, éles szemüveg.

Egy női aranyóralánc
lóg a zsebéből. Hajdanán
üvegszekrényünk dísze volt.
Nászára kapta az anyám.

Ezüst órája oly kopott.
Még a nagyapja vette meg.
Negyvennyolcban ővéle volt
s azt tiktakolja: "Isaszeg".

Az óra nem feledte el,
bár sok év szállt felette el.
Hallgatja ő is csendesen.
Ő sem, ő sem feledte el.

Hallgatja elhagyott szíve
s a hóban valami forog.
Ágyúk ugatnak mérgesen,
veszett, dühös komondorok.

Egy-egy halott fölé hajol.
Itt a ravatal pár fa-léc.
Egy messze hang hahóz neki
és szalutál egy szanitéc.

Sovány kis arca halovány,
de oly nyugodt, de oly setét,
ki tudja, megfordulna-e,
ha kimondanám a nevét?

Közönyös, furcsa, idegen.
Előtte köd, utána köd.
Csak néz és ezt gondolja tán:
ezerkilencszáztizenöt.

1915. január 3.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!