Kosztolányi Dezső: ÖCSÉM
a szerb hegyek mentén Ferenc József bakája,
szívdobbanásommal mérek fel minden éjet,
lámpákat gyújtok és így gondolok reája.
az ő szeme ragyog, kiáltó-ismerősen.
Ki tudja, merre néz, ki tudja, hol világít
sok százezer szem közt? - nem tudja senki, ő sem.
egy csókot küldök én, a lőporfüstbe: versem,
hogy érezd a bátyád, gondolj játékainkra,
ragyogj, kis hős, ragyogj és a lelked nevessen.
mint villogott kardunk és porzott a határdomb?
Ugye ma is csattog a kard és döng az ágyú,
s a véres trombita ma is trarát-trarát mond?
játékos ismerős, ragyogjon régi pengéd
a nyári dombokon s hogy az öcsémre fordulsz,
ismerd meg édesen és légy hozzája gyengéd.
egykor az ő kezén s ha forgatnak a szerbek,
tagadd meg önmagad, nevess barátaidra,
légy játékpuska csak, légy te is újra gyermek.
Ami golyó kiszáll, száz angyal fogja össze,
mint röpködő lepkét, kacagjon fel az élet,
s te Isten, akiben gyermekkoromban hittem,
hajolj le csöndesen és védd meg az öcsémet.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir