Tóth Árpád: AZ INFÁNSNŐ
AZ INFÁNSNŐ
Albert Samain
Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája,
S vén várában királyi magánya úgy ragyog
A nagy, bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya.
S vén várában királyi magánya úgy ragyog
A nagy, bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya.
Karszéke lába mellett, elnyúlva, lomha-szépen
Skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
S ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
Szimbólum-vadakat Vágy s Álom erdejében.
Skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
S ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
Szimbólum-vadakat Vágy s Álom erdejében.
Kedvenc apródja is van; ennek a neve: Nemrég,
Úrnőjének fölolvas, zsongító verset, halkan,
S ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
Hogy a szók titkos lelkük lelkében kileheljék.
Úrnőjének fölolvas, zsongító verset, halkan,
S ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
Hogy a szók titkos lelkük lelkében kileheljék.
S körül királyi parkja pompázik és tenyészik,
Márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
S lelke a csodarejtő távlatoktól boros,
Míg tekintete búsan látkörén elenyészik.
Márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
S lelke a csodarejtő távlatoktól boros,
Míg tekintete búsan látkörén elenyészik.
Így él, lemondva, csöndben: nem riad hangos szóra,
Jól tudja: ez a fátum, mért volna hát a harc?
Csak néha vet hullámot ős, bús gúnnyal az arc,
Ha szánalom fuvall rá, mint lassú szél a tóra...
Jól tudja: ez a fátum, mért volna hát a harc?
Csak néha vet hullámot ős, bús gúnnyal az arc,
Ha szánalom fuvall rá, mint lassú szél a tóra...
Így él lemondva, csöndben: és immár nem zokog,
Csak néha még busabb, álmában, hogyha látja,
Örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája,
S reményei, miket temetnek mély habok.
Csak néha még busabb, álmában, hogyha látja,
Örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája,
S reményei, miket temetnek mély habok.
Csak súlyos bíború estén sóhajt, ha nézi
A fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
Ó pompáját: keskeny kezet, halovány arcélt,
Mely mély bársonyban búsong, s trónok álmát idézi.
A fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
Ó pompáját: keskeny kezet, halovány arcélt,
Mely mély bársonyban búsong, s trónok álmát idézi.
Aranyos, régi bűv-kép így néha gyásza kínját
Szétszórja, s bánata gyors víziókba csap:
Dús sugárkéve éri - dicsőség? vagy a nap? -
S fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubinját.
Szétszórja, s bánata gyors víziókba csap:
Dús sugárkéve éri - dicsőség? vagy a nap? -
S fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubinját.
De rögtön, szomorún, mosollyal hűti lázát,
S rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
Távolról hallja csak, mint tenger moraját,
S búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.
S rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
Távolról hallja csak, mint tenger moraját,
S búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.
Szeme sápadt vize nem rezzen soha már,
Itt a Holt Városok fátylas nemtője ül,
S át nesztelen ajtókon s termein egyedül,
Titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.
Itt a Holt Városok fátylas nemtője ül,
S át nesztelen ajtókon s termein egyedül,
Titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.
Hiú szökőkút szökken s hull, vízesésre válva,
S ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
A Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya...
S ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
A Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén visszfénylik az ottfelejtett gálya...
Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája...
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
