A színházak államosítása

Full text search

A színházak államosítása
1948-ban, a színházak államosítását megelőző évadban 2 elsőrendű, 3 másodrendű, 8 harmadrendű, 9 negyedrendű és 5 ötödrendű megyei színikerület volt az országban, összesen tehát: 27. Helyükre hét vidéki állami színház lépett: a Szegedi, Pécsi, Miskolci Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai, a kecskeméti Katona József Színház, a győri Dunántúli Tájszínház és a budapesti székhelyű Állami Bányász Színház. A székvárosi előadások mellett ezek a társulatok 50 kilométeres körzetben havi 40-50 tájelőadást is kötelesek voltak tartani. Így az 1949/50. évadban további 105 helység jutott színházi produkcióhoz. (1948/49-ben az első-negyedrendű kerületekben foglalt helységek száma 342 volt.)
Ugyanekkor szüntette meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter a dalitársulatok működését: "Az illetékes közigazgatási és rendőri hatóságok az engedélyokirattal nem rendelkező alkalmi társulatoktól (dalitársulatoktól) a helyi hatósági engedélyt mindenkor megtagadni és működésüket megakadályozni kötelesek."
Furcsa módon az államosítás nem számolta fel egészen a vándorszínészetet, sőt sajátos, "motorizált" változatban újraélesztette azt a Gördülő Operával (1948-1954) és az Állami Faluszínházzal, amely 1952-től Állami Déryné Színház néven működött. "A színház mindenkié!" jelszó alapján az állami színházak vonzáskörzeteibe nem tartozó helységek ellátása volt a feladatuk; művelődési házak, kultúrotthonok többé-kevésbé alkalmas színháztermeiben. A sok művészeti kényszermegoldással járó gyakorlatot voltaképpen csak az 1980-as évek végére sikerült felszámolni.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir