Milyen a jelen, mit hozhat a jövő a színházszervezetben?

Full text search

Milyen a jelen, mit hozhat a jövő a színházszervezetben?
1990-ben Magyarországon 44 színház működött. Közülük 5 tartozott (és tartozik ma is) a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közvetlen irányítása alá: az Állami Operaház, a Nemzeti Színház (a hagyományosan is mindig állami színházak), továbbá a Déryné Színházból lett Népszínház utódjaként a Budapesti Kamaraszínház, a Játékszín és a Rock Színház, bár ez utóbbi azóta már az Arizona részlegeként is működött. 14 színház tartozott a főváros, Budapest önkormányzatához, 22 pedig a vidéki önkormányzatokhoz. (Vidéken igen változatos arányban támogatja a színészetet a területileg illetékes megye és város.) Az így kialakított színházszervezeten 1990-ben mindössze három fővárosi színház tudott kívülmaradni; számuk 1993-ra ötre gyarapodott.
A közeli jövő nagy kérdése a magyar színházművészet struktúrájában is a tulajdonjog lesz. A vándorszínészet (és korszerűsített változatai) helyére pedig a 21. századra az a színházlátogatói gyakorlat léphet, amelyben – megfelelő közlekedési viszonyok esetén – a néző kel viszonylag rövid, kulturált útra, hogy teljes értékű előadást láthasson az alkalmi játszóhelyek szükségszabta, helyi változatra redukált produkciói helyett. Ma még csak úton vagyunk efelé, sok még a kérdőjel. Hogyan tud egy magyar város színháza egyszerre három-négyféle közönségnek megfelelni? Hogyan lehet biztosítani a hagyományos színházas városoknak (Szombathelynek, Székesfehérvárnak és a többieknek) színházi ellátását? Hogyan oldható meg ugyanez azoknak a zömmel ipari városoknak kétségkívül korszerű és előadásokra alkalmas művelődési házaiban, amelyeknek fenntartása immár az önkormányzatok feladata? És végül a kérdések kérdése, szintén a 21. század fordulójáról: olyan lesz-e a szóban forgó színházi élmény, hogy a néző, aki ma már videón óriási filmkínálatból meríthet (ideértve a színművek filmváltozatait is), sztereóban hallgathat világhírességeket, hajlandó legyen kimozdulni karosszéke kényelméből?

"Van-e, ki e nevet nem ismeri?" A vándorévek híres komikusa, Megyeri Károly Moliére Pórul járt szerelmeskedő c. vígjátékában
K. F.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir